*Mélysötét csillagtalan éjszaka volt. Feketéllő komor felleghadak terpeszkedtek a Hold sápadt fényében fürdő égbolton. A borzongatóan suhanó szél érdes nyelvei nyaldosták csak a macskaköves utcákat, lágyan meglebbentve számtalan utcai lámpás világát. Néhol kísértetiesen megrezegtetve egy-egy reteszelt ablakot, másutt belémarva a fák sűrű lombjába. Az utcák csöndbe burkolózva fonódtak egymásba. Elhagyott utcák..... Ezen a vészjósló éjszakán senki nem képes elhagyni a viszonylagos biztonságot jelentő otthonát. Néptelen utcák...

Ám ekkor a kibukkanó Hold egy karcsú alakot világít meg halovány fényével. Egyedüli lélekként, merev szoborként áll az éjszakában. Lassan felemeli arcát az égbolt felé, a jégkék szempár az ezüst Holdat kutatja. Azonban hiába keresi a nyugalmat árasztó égitestet, helyette vékony kísérteties ködön keresztül vörös színben felragyogó vérre áhítozó Holdat talál. Félelemmel vegyes döbbenet kúszik fel tagjain. Pillantását nem képes elszakítani a borzongató fényt árasztó öröklámpástól. A távolban iszonytató sikoly harsan. Sikoly, melytől szinte eszét veszti. Agya képtelen gondolatokat szülni. Dermedtségén csupán egyetlen szó, egyetlen ösztön jut át ~MENEKÜLJ!~

Bénult görcsbe rándult tagjai hirtelen elevenednek meg, egyetlen cél vezérli csupán, minél távolabb kerülni az őrületbe taszító rikoltástól. Minél messzebb ettől a tömény gonoszságtól. Szélsebes, esztelen rohanásba kezd, de hiába... minden egyes lépésnél egyre közelebbről harsan a sikoltás. Egyre élesebb.... Egyre fájdalmasabb...

Mintha az őrület harsonái kezdenék kiszívni belőle az életerőt. Mozdulatai lassulnak. A sikoly közeledik. Képtelen gyorsabban futni, mintha egy posványos mocsárban akarna előrébb jutni. Minden átmenet nélkül zuhan a hideg, mocskos kövekre. Lelke még küzdene, de a test már feladta. Nem képes tovább harcolni. Zihálva próbálja füleit befogni, elméjéből kirekeszteni a démoni hangot. Aztán... már ezzel sem próbálkozik... Felfogja, nem menekülhet. Lelkében beletörődés, fájdalom uralkodik...

Tudata a jótékony semmi felé sodródik, ám az arcába hulló esőcseppek visszazökkentik a valóságba. Szinte égetik felhevült arcát. Nem képes mozdulni, csak fekszik a földön, miközben szétterült sötét haja elkeveredik a lehulló vízzel. Ajkai enyhén szétnyílnak, hogy beengedjen egy kis nedvességet a kiszáradt torokba. Talán csak elméje mélyén figyel föl a vér ízére, melyet az eső hozott magával.

Lüktető sikoltás.... Már oly közeli... szinte hallani véli az elnyújtott torz hang értelmét.... Pupillái kitágulnak ahogy fáradt, zavarodott elméjébe nyilall a felismerés.~HÍVÓSZÓ!~ A sikoly őt üldözi, de nem a kínzásért. Szólítja... Lelkét hívogatja...

Talán a felismeréstől, talán a menekülés feladásától, a sikolysuttogássá szelídül. Mintha csak lágy szellő motozna éjszín hajtincsei között. A suttogó szavak végre értelmet nyernek, ám ez talán még nagyobb fájdalmat hoz magával, mint a rikoltás. A szavak lelkét és nem fizikai testét tépik.*

- Megtagadod önmagad? Kivagy te valójában? Érzed, nap mint nap, lelked vágyik az éjszakára, hogy a sötéttel magába fogadja a Semmit. Vagy talán akkor tagadod meg, ha feladod a harcot?

- Úgy érzed öreg a lelked és fáradt. Egy másik kor maradványa, vagy talán egy teljesen új hírnöke?

- Megesik-e hogy egy lény a magányra szülessen? Mindig küzdesz, hogy legyen valakije.

- Jó ez így? Nem kellene a Sors döntését elfogadnod, hogy te örökre egyedül maradsz?

- Kárhozott lény vagy! Önviszályra születtél, azért vagy, hogy önmagaddal küzdj!

- Démon vagy angyal külsővel... Angyal démon lélekkel...



*A suttogás hirtelen abbamarad, mintha csak elvágták volna. Vége... a sikolyok, a suttogás... Vége. De érzi ez még nem teljes. Lesz még folytatása a hangoknak. Mindaddig kísértik majd, míg el nem fogadja őket. Míg el nem fogadja Sorsát.*

*Lassan lehunyod szemeidet hogy részesülhess a pihentető nyugodság kegyéből, melybe a hideg érzelemmentes világ nyűgei és elvárásai elől menekülni akarsz. Hirtelen vált a kép, eltűnnek a mesés álmok beteljesült vágyak, hogy helyüket komor sötétség foglalhassa el. Akaratlanul is megremegsz. Nyúlsz hogy feljebb rántsd rózsaillatú takaród. De kezed megáll a levegőben, hiszen nincs takaród, ahogy szemhéjad lassan felemelkedik nem megszokott szobádat, otthonodat látod hanem a mélysötét csillagtalan éjszakai égbolt alatt. Egyedül teljesen egyedül állsz a macskaköves utcán. Egyedül és védtelenül. A borzongatóan suhanó szél körbenyalja testedet mint egy kéjes szerető nyelve...

Hirtelen egy sötét köpcös árnyalakot veszel észre elég messzire tőled. Már mozdulnál hogy közelebbről szemügyre vehesd, ám lábaid nem engedelmeskednek akaratodnak. Képtelen vagy akár egy picit is arrább moccanni. Jeges rémület kúszik föl tagjaidon, a bénultság elemi ereje rémítő borzalmakat ígér. Nem tudsz semmit sem tenni, kiszolgáltatott báb vagy csupán, amilyen sosem akartál lenni.

Kétségbeesett gondolataidat az árnyalak mozdulása szakítja félbe. Halk csusszanó hangok mély tompa hörgések melyek egyre erősödnek. Lassan csoszogva halad mintha húzná, vonszolná magát. Egyre közelebb hozzád már látnod kellene az arcát, de valahogy mindvégig árnyék takarja. Semmit nem tudsz megállapítani a lassan közeledő alakról, csupán a dögletes bűz, mint a rothadó emberi tetem. Köhögni akarsz, de még azt sem tudsz. Csupán szemeidet forgatod egyre rémültebben. És ekkor kibújik a sápatag Hold fölöttetek éppen megvilágítva a néhány lépésnyire álló görnyedt alakot.

Sikoltanál ha képes lennél sikoltani. Pupilláid rémülettől tágra nyíltani bámulnak bele a torz hullamaszkba. Piszkosszürke löttyedt ráncos bőre mintha valami undorító nyálkától nedvesesen fénylene előtted. Alig karnyújtásnyira vagy ettől förtelmes mocskos groteszk alaktól. Repedezett ajkai mintha megrándulnának, néhány pillant után jössz csak rá hogy mosolyog. Kegyetlen vigyorát talán képtelen leszel valaha is elfelejteni. Sárga hegyes girbegurba fogaival teli száját éhesen nyalja végig megfeketedett nyelvével bő nyálat csurrantva szakadozott, lógó ruhájára. Kegyetlen sípoló hangon felröhög ahogy észreveszi az elemi rémület és undor csillogását szemeidben.*

-Mi a baj kedveském, csak nem megijesztett a vén kriptaszökevény? Látom félsz és ezt nagyon okosan teszed egyetlenem, mert amit most kapni fogsz tőlem nem kedvenc születésnapi ajándékod lesz...

*hörgő torokhangon felröhög mintha saját szavai vagy inkább a te félelmeid mulattatná. Hosszú repedezett karmos kezei feléd nyúlnak és megragadnak válladnál. Közelebb ránt magához, annyira közel hogy már fuldokolsz a förtelmes bűztől mely belőle árad feléd. Egyik kocsonyás keze elindul nyakad felé. Végigkarcolja a puha tejfehér bőröd felszínét apró vérpatakot indít meg ezzel. Mocskos pofájával közelebb furakszik a kiömlő vérhez mely égető érzéssel hagyja el testedet. Szíved egyre hevesebben dörömböl mellkasodban, hisz rájöhettél már mit is akar ocsmány fogvatartód.*

-Igen kedves, a véredet akarom, hogy engem tápláljon, engem erősítsen úrnőd vérével együtt. Az utolsó remény csalóka ábrándja azonnal elillan ahogy megérzed éles szemfogait puha húsodba mélyedni. Vergődnél, kapálóznál az elemi kíntól ami testedet feszíti, mégsem tudsz. A fájdalom egyre hevesebb és hevesebb lesz... képtelen vagy másra gondolni, ez az elemi kín tölti ki egész tudatod.

Egyre gyengülsz ahogy minél kevesebb életadó vitae marad ereidben, folynak össze a színek előtted... már csupán egy összemosódott tintafoltként érzékeled a körülötted lévő utcát, üres házakat. Nyugtató semmi ölel körül, tudatodból eltűnik a kín okozta sokk. Még távolról érzékeled hogy a vámpír vértől csatakos szemfogai eltávolodnak tőled. Megnyugodva zuhansz a semmi felé hogy jótékonyan gyógyítsa sebeid. Ám sosem éred el. Valami megzavar... valami ragacsos tömény nedv csurog végig torkodon. És a kínok újra születnek... A folyadék marja, égeti bensődet, egy pillanatnyi nyugtot nem hagyva. Szinte érzed ahogy elégeti belső szerveidet, ahogy elsorvadnak testedben. Ám a belső kínok eltörpülnek tested torzulása mellett. Végtagjaid megnyúlnak mintha gumiból lennének, szeplőtlen bájaid semmivé foszlanak ahogy bőröd fonnyadni kezd. Szemed beesetté válik, gyönyörű szőke tincseid már a földön hevernek. Kelések, förtelmes bibircsókok jelennek meg tested minden pontján. Rücskös aszott bőrödön nyoma sincs hajdani feszes kívánatosságnak. Megváltoztál... szörnyszülött lettél... ocsmány groteszk figura. És melletted ott röhög valaki. Atyád az. Perverz örömmel figyeli szenvedéseid melyek csupán most kezdődtek...*