*Felvont szemöldökkel figyeli, ahogy fehér galambjai, melyek csak illúziók voltak lángra lobbannak. Nem volt szándékában ellenségeskedni, de a gyönyörű nő éles szavait nem hagyhatja kommentár nélkül. Halvány mosollyal néz le a kis elfre, kinyújtva kezét, megsimogatva a szép ívű nyakat.*
-Felesleges figyelmeztetned Hölgyem, nem állt szándékomban bántani téged. De te se fenyegess...sokkal jobban el tudnánk tölteni az időt, fecsegés, és egymás megfélemlítése nélkül...-kacsint Selenere, s visszahúzza kezét. Nem akarja emlékeztetni, hogy itt az álomban ugyan ő az Úrnő...de a való világban Jaqennak nem kellene sokat erőlködnie, hogy megölje...vagy megkínozza, ahogy Selene teheti itt az álmában.*
-Oh, szóval bizonyítékot követelsz, hogy szívem csak érted ég? *tekint le szívére, mely egy pillanatra megfájdult.*
-Annyi hölgy követelt már ilyet a lovagjától, s annyi dráma örökítette meg, hogy tragédiába torkollt egy ilyen szerelem...-mondja Jaqen költői arckifejezéssel az arcán, majd megrántja vállait.*
~Ne gondold, hogy bármit is nyersz ezzel kis elf...ne bizony...~gondolja, magába fojtva jókedvét, és utat nyit elméje egyik zugába, miközben megfogja a nő derekát...persze erre nincs szükség, de neki jólesik.*
-Nézd hát...-mondja, s egy pillanatra megvonaglik az arca, ahogy egy kellemetlen emlékével találkozik...egy régóta elfeledett emlék, mely ifjú korában mély sebeket hagyott benne. Egy lángoktól megvilágított szoba. Ziháló lélegzet, s egy értől sikamlós kard a kézben. Égő fájdalommal lángolnak a sebek az ifjú Jaqen testén. A földön tucatnyi feketébe öltözött alak...se egy galambősz öreg fekszik közöttük, még mindig markolva két tőrét. Véres mellkasa zihál, még mondana valamit...de Jaqen nem törődik vele. Egy ládához szalad, kivesz belőle, egy marhabőrbe csomagolt vértet, s hátrálva menekül...menekül a hörgő öreg elől...*
*Az emlékek elmosódnak, akárha könnyek homályosították volna el a látásod. A következő kép már ismerős lehet. A Kevin félhomályában vészjósló alakok köröznek. Egy ember felkiált majd elhallgat, véres gurgulázásban. Már csak ketten vannak...a többiek még nem érkeztek meg. A jól felállított csapda, most talán Jaqen és az oldalán szorongó Szépfiú halálát fogja okozni. Egy árny mozdul s fém cseng fémen, fájdalomkiáltás, s egy ellenség lehanyatlik...de jön helyette három...és még több. A félvér zsoldoson átcsapnak a félelem hullámai, miközben a legközelebbi inkvizítor felé mozdul..."Gyertek már, az Égiek hetvenhét nevére..." fohászkodik, és meglendíti kardját.
A kép ismét elhomályosul...s egy erdős táj jön fókuszba furcsán zötyögve, mintha Jaqen futna, mögötte tömeges ziháló-röhögés tör ki szabálytalan időközönként. A fél-elf ismerős hangja száll, szintén zihálva a szélben, igencsak haragos felhangokkal.*
-Pofát súlyba és futás...-morrantja hátra válla fölött, és egy pillanatra hátrapillant. Az erdő felett tűz ég, közvetlenül mögötte tíz Sereges testvér zihál, kivörösödött arccal, véres páncélban. Azért egy keresetlen mondat még elhangzik mielőtt újból elhomályosul a kép.*
-Jaqen bazzeg, az a nőstényork majdnem elkapott...de röhögtem volna ha sikerül neki...-

*Az fél-elf elméje még egy pillanatig nyitva hever, de az eszmélő elf kutakodó tekintete nem láthat mást mint az utolsó emlékképet...majd hirtelen ahol Jaqen gondolatainak kellene lennie, csak egy névsor visszhangzik.*
~Aardath, Abigail, Adnaline, Admetis, Berenic...~s a mosoly amellyel Selenere néz a félvér mindent elárul.*
-No-no csak semmi kutakodás az elmémben...-inti meg a lányt a zsoldos, kezével végigsimítva a karcsú derékon.*