*Néma marad, míg a félef emlékei életre kelnek szeme előtt. tekintete kiváncsian vizsgálja a változó helyszíneket. Az utolsó emlékkéket, csak egy fejrázással kommentárja.*
-Veled aztán tényleg nem könnyű az élet... te poéta... azt hittem ennyi idő elég volt hozzá, hogy tudd mennyire nem szívelem a nagy szavak mögött megbúvó semmit...*sóhajt egyet, mikor visszaérkeznek a ködös tisztásra.
Szinte azonnal megérzi a rásimuló kezet, melyet csodák csodájára nem lök el. Legalábbis nem azonnal. Egy pillanatig kivár, mint aki játszadozik, s csak azután penderíti le Jaqen simogató ujjait derekáról.*
-Össze ne keverd ezt egy vágy álommal Zsoldosom. Bár értékelem, hogy megmutattad ezeket az emlékeket, ha valóban ezek a legnyomasztóbb dolog, amik veled történtek, nehezen tudnék neked rémképeket küldeni. Bár azzal az ork nősténnyel még tudnék mit kezdeni...*töpreng el félhangosan teljes komolysággal.*
-Sosem értettelek igazán... kicsit ellentmondásos vagy te nekem. Félvállról veszed az életet, pedig tudod, hogy igen sok veszíteni valód van. Néha érdekesnek talállak, talán pont ezért az ellentomndásért, de máskor oly közönséges vagy, mint amilyennek mutatni is akarod magad.
-Ilyenkor valóban elhiszem, hogy csak egy páváskodó pojáca vagy.*von vállat miközben nyíltan meséli el mit is gondol igazán a félelfről.*
-Szeretném azt hinni, éremes lenne kezdeni veled valamit, de erre nem látok sok esélyt Jaqen...*rázza meg fejét, majd hátat fordít a zsoldosnak. Azonban jégkék szemei még feszült figyelmet tükröznek, még nem aludtak ki bennük a kiváncsiság gyújtotta fények.*