Mögöttem repednek fel a múlt hegei,
sikoltása iszonytató.
Remegő ujjaimat szégyen keze tördeli,
leheletem megfagy, kettétörik, talán elém hull, roppan, majd a jövőbe gurul.
Kinyitom a szemem. Havas táj, és én itt állok a sötét űr felett, meztelen testemet cibálja a fagy,
sikoltása iszonytató. Hangosabb.
Hátrahőkölök...
De nem! Itt maradok, se jobbra, se balra! Ahogy megbeszéltük. Hiszen eljössz értem. Mert ugye Te eljössz értem!
Megmakacsolt fejemet leszegem, hajam szemembe hull, és én csak bámulom, csodálom lábam alatt az űrt,
sikoltása iszonytató. Hangosabb, és hangosabb, egyre közelebb.
Itt hagytál, elkéstél, más talált rám.

Kék arcába temetem arcom, derekamat magához rántja, combommal átfogom rideg csípőjét, beletúr hajamba, suttog fülembe. A csend.
Roppanása velőmig hatol, pólusaimba ivódik.
Küzdelem nélkül, békésen merülünk alá, csodálatos univerzum!

Déli hírek

"Ma a kora reggeli órákban két halász talált rá egy fiatal nő meztelen holttestére, a jeges víz tökéletesen konzerválta.
Szakértők szerint télvíz idején állt be a halál, vélhetően beszakadt alatta a jég.
Rokonait keresik.
És most további híreink..."

(2006.január.4.)