Alvilági / Orgyilkos
Székhely: Pormeder
Lassan szántotta tekinteted a megsárgult, kopott pergamen lapokat, amiknek féltő kezek készítettek egykor bőrből gondos kötést.
"A papnő -démoni motívumokkal átszőtt fekete, bő szabású fűzőt s hozzá illő vászon szoknyát visel- elszántan tekint le a kútba, melyben éteri sötétség fodrozódik melynek mélyén holtak várták az áldozatot s Ő egy csésze ajándékkal érkezett.
-A holtak visszhangozzák az élet szavát. *Suttogja míg a csészéből szürke hamu száll alá s ködfelhőként borul a kútban hullámzó sötétségre.
-Minden, ami él hallja a halál suttogó hívását. *A nő mellett álló kámzsás szerzetesek halk kántálásba kezdenek...Ekkor a terem nyugati falán ásítozó sötét boltívből egy ifjú fiú lép elő, kezeit fogva tartó bilincs a elméjét is béklyóba zárja, nem néz körül... üveges, üres tekintete a kútra szegeződik s érzéketlenül bámul a sötétségbe. A papnő elé lép, aki letépi a fiú felsőtestét takaró inget s egy csontból készült tőrrel vágást ejt az áldozat szíve felett.
-Szolga nem táplálhatja a holtakat, önként kell adnia magát... *Tekint az egyik oszlop felé.
Az eddig szótlanul rejtőző fekete köpenybe burkolózott férfi felpillant s ifjú felé lép kezét a bilincsre téve megszabadítja a fiú testét s elméjét súlyos láncaitól, tekintete visszanyeri életét s érzéketlen arcára rémület ül miként a félelem karmai végigsimítanak szívén s lelke vére kiserken... A szerzetesek körülállják s csak a kút felé hátrálhat. Rettegve tekint a mélybe s inkább leveti magát, minthogy eme "szörnyetegek" kezében végezze...Egy halk puffanás s csontok zörgése...
A szertartást vezető nő ajkán apró mosoly árulkodik arról, hogy a holtak elfogadták az áldozatot. Papnőjükkel élén a szerzetesek letérdelnek s befejezik imájuk a holtak istenéhez."
Asztalodon álló viaszmocskos gyertyatartón fakó fény pislákol, egy utolsó sistergő lobbanással semmivé lesz s téged magához ölel az éjszaka. Sóhajtva adsz hálát az ében szín lepelnek mely eltakarja tekinteted elől a könyvet. Kézfejeddel letörlöd orcádon lefutó izzadtságcseppet, arcod hűs szellő cirógatja, hívogatón libben ablakod fedő fátyol. Örvendesz a szellőnek mely forró testednek enyhülést hozott.
Bezárod az ablakot, túl hűvös az éjszaka. Koszos üveglapok takarják a hold hideg fényét hirtelen reád telepedő sötétben reszkető félelem járja át tested... Gyertyáért kutatsz... A meggyújtott kanóc gyér fénye beborítja szobád s a kíváncsiságtól vezérelve ismét visszatelepedsz a könyv fölé.
"A Mestervadász egy ideig nézi a szertartást majd folyosókon haladt keresztül amiket kísérteties csend ül meg, olyan, mint a tornádó szívében uralkodó baljós nyugalom, mely süvöltő pokolnak adja át a helyét a pillanat töredéke alatt... Majd belép egy díszes dolgozószobába.
-Szóval a holtakat kiengesztelték? *Szól egy mély hang a léptek ütemes koppanása után beállt csendben.
-Igen uram! *Hangzik a határozott válasz. -Mindig szeretik az élő vér melegét...
-A megbízónk elégedett lehet, a bajkeverőt eltettük láb alól és a papnőnk is örülhet az istenei áldásának. *A mély hang megvetéssel terhes mire a mondat végére ér.
-Létezésünk természetesen titokban maradt, remek álca ez a futárszolgálat...
-Ez a legfontosabb, na meg a fizetségünk. *Gunyoros nevetés kíséri a távozó Vadász lépteit.
Ujjaid kacskaringós piruettet járva csapták be a könyved, s eközben arcodat a rémület maszkírozta szinte teátrálisan komikussá.
~Tudják, hogy tudok róluk... *Szív dobbant, s tested már zihálva kapkodta a levegőt, ahogy füleid zaj csapta meg: padlógerenda reccsent, s mintha tompa kacajt is hallottál volna... Ím megvan következő áldozatuk.
Honlap: []