A múlt ösvénye - ALAPÍTÓ OKIRATA (id:1382)
Polgárság
Székhely: Ötbánya


A Múlt Ösvénye klán régi fénye már oda, egykor volt dicsősége szétzihálódott a belső viszályok miatt. Átkozott föld ez talán, vagy átkozott volt a gondolat, hogy egy halott birtokra vertek tanyát anno a klán alapítói.
Egykor erődítmény, magas, erős falakkal és tornyokkal, aztán, ki tudja mi történhetett, de a pusztulás költözött a falak közé. Majd új hódítóként megérkeztek a kalandorok, a múlt ösvényét látván a romok között, egy utat, mely elvezethet a köd borította régi időkbe, letűnt titkok nyomába a kincsekért. És talán leltek is ereklyéket, rég feledett tanokat, tapasztatokat, közösséget, otthont? ki, mit várt az úton. De nem lehet ott békesség, hol a halál lakát háborgatják. Legalábbis a babonás, egyszerű népek erről suttognak, és ezzel magyarázzák, hogy az enyészet szele ismét kérlelhetetlenül fúni kezdett a táborban.
A hontalanná vált épületeknek új lakói akadtak, élősködők: rovarok, hüllők és rágcsálók. Azonban velük együtt két régi klántag is visszatért, és ki tudja, rombolni kész őrületük az talán, mit befogad e síri hely.

Egy kisebb tábor közepén állsz, melyet apró faházak vesznek körül, s Grenfort, a viszonylag új építésű palánkvár oltalmaz. De békességnek jelét, még mindig ne keresd! A tábor lakta népek, elfek, emberek, törpék, fél-orkok? mind furcsa szerzetek. Most épp lakhelyüket próbálják óvni, mindenáron. Mint a mesebeli hős, ki elindul megkeresni a legjobb kardot, hogy megmentse kedvesét a sárkánytól, és útja közben a célt már feledi, csak a nemes fegyvert hajkurássza, így ők is feledték, hogy otthonukat mentik, s már csak a birtok megtisztításának láza hajtja őket, akár az épületek árán is.
Hogy mi lesz e hely további sorsa? Azt csak az Istenek tudhatják. Talán legyőzik az átkot, talán új életet fakasztanak a romokon. Mindenképp gondold meg, hogy közéjük keveredsz e. Hallgass a mendemondákra! Átkozott hely az! Sok különös furcsasággal. Ne tévesszen meg a víg sürgés-forgás, ne a jajszavak közül felhangzó nevetés. Csak ha felkészültél mindenre, csak ha sorsod már kockák dobásán múlik lépj be ide.

//Csatlakozási feltételek jelenleg nincsenek De tisztességes, romboló lelkületet várunk el mindenkitől, és rugalmasságot, a klán jelenlegi helyzete, és a várható változások miatt.//


Megnézem a többi klánt is a városban