Fegyverforgató / Barbár
Székhely: Pormeder
Az utolsó kardcsapás... Az ork törzsfőből kifröccsenő vér pirosra festette a Kán vértjét. Azonban a diadalmas mosoly, amely szétterült borostás arcán, győzelemről árulkodott. Pengéjéről a vért az élettelen ork ruhájába törölte, miközben társaira nézett. Sokan vesztek oda. Derék, igaz férfiak...
- Győzelem! - rikkantották hátulról. A Kán elvigyorodott. Valóban győztek! Ez az orkbanda már régóta veszélyeztette, illetve fosztogatta a környéket. Éppen ideje volt, hogy végleg leszámoljanak velük. Ugyanakkor az orkok felülmúlták a Kán elképzeléseit. Többen voltak, mint gondolta.
- Éljen a Horda! - üvöltöztek a barbárok, miközben a halottakat nézték át. Az orkokat vizsgálták, hiszen társaik teteméhez nem nyúlhattak. Nem is akartak, tiszteletben tartották az emléküket. Viszont az orkokál lévő kardok, vértek, egy-két aranytallér, vagy ékszer mindig jó fogásnak számított. Igaz, nem volt egy nagy érték, de lehetett mivel büszkélkedni az ifjak előtt, vagy éppen odaadni nekik a csorba kardokat, hogy gyakorolhassanak. A törzsfőt csak a Kán nézhette át, illetve vehette el a felszereléseit. Elvégre ő ölte meg...
- Ezt nézd! - hallatszott egy izgatott hang. A Kán odafordította a fejét. Kíváncsi volt, hogy mit találtak. - Miféle nyaklánc lehet? - kérdezte társaitól az ifjú barbár. Közelebb emelte a szeméhez, és vizsgálgatni kezdte. ~ Bizonyára még nem látott ilyet... ~ csóválta meg a fejét a Kán, szája szegletében egy mosollyal.
- Fiam, az egy wargnak a csontja.
- Valóban? - a Kán bólintott. A fiú elvigyorodott, és zsebre vágta.
Miután mindenki végzett a `hullarablással`, már csak a törzsfő teteme maradt. A barbárok kíváncsi pillantásokat vetettek felé, de kérdezni nem mertek. A Kán türelmesen ücsörgött a nagydarab ork mellkasán, nem kapkodta el a dolgot. Kipihente magát, ugyanakkor társait leste a szeme sarkából. A fiatalokat, akik első harcuk után mosolyogva mutatták egymásnak a `relikviáikat`, illetve az öregeket, akik elégedetten néztek a butykos aljára. Eleddig nem törődött a törzsfő tetemével, azonban megunta a semmittevést. Lustán állt fel, és egy nagyot nyújtózkodott. Egy hatalmas ásítás közben hajolt le a hullához, és forgatta át a zsebeit. Volt ott minden. Egy kulacs orkpálinkával töltve; tucatnyi nyaklánc, díszes drágakövekkel kirakva; két, szépen megmunkált (valószínűleg lopott) rövidkard; egy hárítótőr és egyéb csecsebecsék. A barbárok szótlanul figyelték a Kán tevékenyéségét.
- Hozzátok a szekeret! - kiáltott pár harcosnak. A hátrébb lerakott szekeren volt az étel. Hosszúnak ígérkezett a hajsza, így felkészültek a többhetes üldözésre. Most azonban mindent le kell szedni róla. - Pakoljatok le, hogy legyen hely az elesetteknek!
A halottaikat sose hagyták hátra. Az istenek megharagudnának, ha ilyet tennének. A sámán időközben megáldotta lelküket, hogy békében harcoljanak tovább egy másik csatatéren. A kocsiról mindent lepakoltak, nem sajnálták a kidobott ételt. Egyszer jól laknak a vadak is... Halott társaikat pakolták a kocsira, míg pár döglött orkot (köztük a vezért) egy kötéllel kötözték a szekérhez. Őket fogják felaggatni a Tábor kapujára, elrettentésképpen...
- A Horda ismét győzelmet aratott! - ordította bele a csöndbe a Kán. - Ezek megtanultak tisztelni minket! Megmutattuk, hogy harcolnak az igaz férfiak! A Hordára! - kiáltotta a vezér, s kardját az ég felé emelte.
- A Hordára...! - ordítottak vele harcosai.
// A klán az egyedi hangulatért cserébe aktívságot vár és a világba illő nevű karaktereket. Csak IC aktív tagok jelentkezését várjuk, kezdőknek tapasztalt tagjaink segítenek! A klánadó napi 360 arany... A jelentkezőknek felvételiztetőnk küld IC levelet! A klánba nem csak Barbárokat várunk hanem, törpöket, elfeket, embereket és félszerzeteket is! //
Honlap: [Szervezés alatt!]