Fehér busa

Tudományos neve: Hypophthalmichthys molitrix , Angol neve: Silver carp, Német neve: Silberkarpfen, Orosz neve: blejil tolsztolobik

Leírása:

Teste megnyúlt, közepesen magas, oldalról lapított. Feje viszonylag nagy, orra rövid, szája kicsi és felső állású. Fejéhez képest kicsi szeme szokatlanul alul helyezkedik el, a száj szögletéből húzott vízszintes átmegy rajta. A hasúszóknál hátrább kezdődő hátúszójában 6-7 elágazó sugár van. Farkalatti úszója hosszú, a széle homorú, osztott sugarainak száma 12-14. Hátrasimított mellúszói nem érik el a hasúszók tövét. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 110-124. A hal hasoldalán, a toroktól a végbélnyílásig egy jól látható él húzódik. A halak színe ezüstös, nem márványozott. Nagyobb példányainak hossza 50-70 cm, de 1 méternél nagyobbak is előfordulnak. Országos rekord: 69.10 (2001)

Környezete:

Eredeti hazájában a nagy folyók lakója. Tavasszal a folyók fölső szakaszaira vonul, ahonnan ívás után visszatérve, az elöntött ártér táplálékban gazdag, sekély vizeibe húzódik. Hazai tapasztalatok szerint a fehér busa jól alkalmazkodik a különböző környezeti viszonyokhoz. A közepes és nagyobb folyókon kívül jól fejlődik a kisebb és nagyobb tavakban, a víztározókban és a holtágakban is.

Tápláléka:

Elsősorban fitoplanktont, azaz parányi lebegő algákat fogyaszt, de sok szerves törmeléket és zooplanktont is eszik. Táplálékát a kopoltyúívek belső oldalán kialakult készülék segítségével szűri ki a vízből.

Szaporodása:

Életének ötödik-hatodik évében válik ivaréretté, az ikrások testtömeg-kilogrammonként 60 ezer ivarsejtet érlelnek. Az ívás 20 0C vízhőmérséklet fölött, a folyók nyílt vizében megy végbe. A kibocsátott 1-1,5 mm átmérőjű ikraszemek rövid idő alatt három-négyszeresre duzzadnak, és kikelésig a vízben lebegve fejlődnek.