A Mártogatás

 

A tapogató-mártogató módszer nem fenekezés, hiszen a csalétek állandó mozgásban van. De pergetésnek sem tekinthető, mert műcsalival, hanem élő hallal horgászunk, azt is csak néhány méterre vetve be, és a csalit lassú emeléssel, süllyesztéssel a folyó víz áramlását is kihasználva kínáljuk fel a süllőnek. A tapogató-mártogató módszer tehát átmeneti módszer.

Az élő halat ahol örvénylő, limányos vízrészeken felgyorsul a folyás, vagy mélyvíz, ott beválik a tapogató módszer, ehhez folyamodva nemcsak élőhallal, hanem halszelettel is horogra csalhatjuk a sülőt. Sőt ilyen vizeken a jól kivágott halszelet mozgásával néha még az élő halat is felülmúlja.

A lényege az, hogy a csalihalat kisebb ólomsúllyal az arra alkalmas szakaszon bevetjük, és megvárjuk, amíg a fenékre ér. Ezt követően a bot lassú emelésével és süllyesztésével-, mártogatással-a vízfenékről a víz színéig végigtapogatjuk a partoldalt vagy azokat a vízrészeket, ahol süllőt remélünk.

Mártogatással is kétféle felszerelést kell használni aszerint, hogy a kövezések környékén horgászunk-e, vagy vízben süllyedt tuskók, fák között.

Kövezéseknél általában elegendő egy 3 m hosszú tartozó bot, peremfutó orsóval és 0,30-0,35-ös zsinórral.

Ha a folyóvízen akár a partról, akár csónakról víz alá süllyedt fák, tuskók között mártogatunk, erősebb felszerelésre van szükség. Legalább 3 m körüli és legalább 0,40-0,45-ös zsinórt vegyünk igénybe. Mártogatáskor a csalihalat csakis az orrnyi lásán át tűzhetjük horogra. Így mozog természetesen, így sérül meg legkevésbé. Mártogatás közben sajnos sokszor kell kivetni, és állandóan mozgatni, vezetni kell a kis halat. Ezt azonban a legszívósabb egyedek is csak rövid ideig bírják el.

Mártogatás halszelettel. A süllőzéshez alkalmas nagyságú kis halat nem mindig lehet beszerezni, amellett a mártogatáshoz sok csalihalra van szükség. A gyakorlat bebizonyította, hogy közepesen vagy gyorsabban áramló vízben a halszelettel való mártogatás néha jobban beválik, mint a feltűzéskor még eleven csalihal. nem mindegy azonban hogy milyen szelettel próbáljuk horogra csalni a süllőt, és miképpen tűzzük fel a szeletet a horogra.

A legjobb halszeletek a 10-15 cm hosszúságú keszegféléből vághatók ki. Közülük a hasi szeletek és a farokrész válik be a legjobban. A hosszúkás hasi szeletek igen hajlékonyak, könnyen lebegnek a vízben. Ezt még fokozza, ha a horgot úgy sikerül mellúszó tövébe akasztani, hogy a szelet billegés mellett gyenge pergő mozgást is végezzen. Jó a farokrész is, amelyet kissé ferdén célszerű a törzsről levágni. Ha sikerül kissé excentrikusan horogra tűzni, lassú pergő mozgást végez, ami ugyancsak felkelti a süllők kapókedvét. Az oldalszeletek már sokkal tömörebbek, merevebbek, és inkább csak akkor válnak be, ha a süllő kimondottan éhes.

Csalihal tűzési módok

Tapogatásnál az élő hal orrába tűzzük a horgot. Ekkor a kishalunk szép lassan mozog a fenék felett.

Mártogatásnál, fenekezésnél előnyösebb a háti uszonyba, vagy a farokrészbe akasztani a horgot. Ezzel a módon felkínált csalihalunk a felszín felé törekszik, állandó mozgásban van.

Halszeletre is különböző lehetőségeink vannak. Az egyik amikor a kihasított szelet csontos végénél szurjuk meg. Lehet kétszer átbújtatni a horgot, így biztosabban fogja szeletünket.