Sebes pisztráng

Család: Pisztrángfélék (Salmonidae)

Angol neve: Brown trout

Német neve: Bachforelle

Legkisebb kifogható méret: 22 cm.

Tilalmi idő: október 1. – december 31.

Leírása:

Teste orsószerű, oldalról kevéssé lapított. Feje nagy, orra tompa és rövid, nem éri el a szem átmérőjének kétszeresét. Szája nagy és csúcsba nyíló, fogai erős ragadozófogak. Felső állkapcsa eléri a szem hátsó szélének vonalát, vagy túlnyúlik azon. Hátúszójában 9-11, farkalatti úszójában 7-9 elágazó sugár van. Hát- és farokúszója között kicsiny zsírúszót visel, farokúszójának széle kevéssé beöblösödő. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 115-130. Hátát, oldalát, esetleg úszóit világos udvarral körülvett fekete és rendszerint piros pettyek is díszítik. A fiatalok testoldalán az ezüstös alapszínnél kissé sötétebb, nagy foltok is láthatók. Alkalmas élőhelyen több kilós testtömeget is elérhet, de természetes vizeinkben ritkán akadnak 30 centinél nagyobb példányok. A hazai horgászrekord 5,5 kg (1977).

Környezete:

Eredetileg tengerben élő faj, amely csak szaporodás idején keresi fel az édesvizeket. A nálunk élő forma, a sebes pisztráng teljesen áttért az édesvízi életmódra, kitűnően idomulva a bővizű hegyi patakokban és folyókban uralkodó viszonyokhoz. A sebes sodrású, oxigéndús hideg vizeket kedveli, amelyek róla kapták a pisztrángzóna elnevezést, és különösen szívesen foglalja el a kisebb vízesések és zúgók alatti medencéket.

Tápláléka:

Zömmel bolharákok, ászkarákok, rovarlárvák és vízre hulló rovarok alkotják a táplálékát, de a nagyobb példányok halakat is zsákmányolnak.

Szaporodása:

Általában 4 évesen válik ivaréretté, szaporodása októbertől decemberig tart. A nőstény a hegyi patakok felső folyásán, a mederfenéken készített mélyedésbe rakja ikráját, amelyet a megtermékenyítés után sóderrel takar be. A 4-5 mm átmérőjű ikraszemek száma példányonként 200 és 1000 közt változik.

Elterjedése:

Őshonos halunk, amely eredetileg csak Európa édesvizeiben élt, de a telepítésekkel már szinte minden kontinensre eljutott. Kis vízhozamú középhegységi patakjaink többnyire nem felelnek meg igényeinek, önfenntartó állománya csak nagyon kevés vizünkben alakulhatna ki, de a telepítések és a halak vándorlási hajlama következtében elég sok helyen megtalálható. Alkalmanként a tengeri pisztráng (Salmo trutta m. trutta) egy-egy példánya is előkerül a Duna (2003) és a Tisza hazai alsó szakaszairól (Szeged, 2004).

Lelőhelyei:

·         Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Répce, Rába, Szakonyfalui-patak, Lapincs, Pinka, Strém, Gyöngyös-patak, Apátkúti-patak, Ipoly, Kemence-patak, Csarna-patak, Királyréti-patak,

·         Zala, Lesence, Viszlói-patak, Eger-víz,

·         Dráva, Mura,

·         Tisza, Ronyva, Bózsva, Kemence-patak, Tolcsva-patak, Sajó, Bán-patak, Szalajka, Bódva, Jósva, Garadna, Szinva, Hernád, Cserenkő-patak, Nagy-patak, Gönci-patak,

·         egyéb patakok, folyók.