Széles durbincs

Család: Sügérfélék (Percidae)

Angol neve: Balon’s ruffe

Német neve: Donaukaulbarsch

Védett.

Eszmei értéke: 2 000 Ft.

Leírása:

Zömök, magas testű, oldalról lapított hal. Feje és szeme meglehetősen nagy, enyhén lekerekített orra aránylag hosszú. Kicsiny szája csúcsba nyíló, szájszöglete nem ér a szem alá. Háta a fej mögött meredeken emelkedik a hátúszó kezdetéig, majd onnan fokozatosan ereszkedik a faroknyél közepéig. Hátúszójának első részében 14-16 tüske, hátulsó felében 11-13 elágazó sugár számolható. Az úszó hátulsó részének a széle domború, és ha a vonalát meghosszabbítjuk, az megközelítőleg derékszögben metszi a faroknyelet. Farkalatti úszója rövid, osztott sugarainak száma 5-7. Farokúszója enyhén beöblösödő, hasúszói a mellúszók alatt, azokkal majdnem egy vonalban kezdődnek. Oldalvonala teljes, 35-40 pikkely számolható rajta. Színe halvány olajbarna, melyen igen sok apró, sötétbarna folt néhány szabálytalan harántsávot alkot. Jól fejlett példányai 10-15 cm hosszúságot érnek el.

Környezete:

Eddigi tapasztalataink szerint a széles durbincs a márna- és dévérzóna áramláskedvelő hala. Kisebb számban előfordul a márnazóna fölső régiójában, de gyakorivá csak a márnazóna alsó részein, valamint a dévérzóna sodrottabb szakaszain válik. Áramláskedvelő volta ellenére olykor holtágakból és állóvizű csatornákból is előkerül. Ezt az magyarázza, hogy amikor a víz erőteljesen áramlik ezekre a helyekre, azzal együtt a széles durbincs is bekerül, vissza azonban már nem tud jutni. Megfigyelhető azonban, hogy az ilyen helyekre került példányok milyen nagy számban gyűlnek össze a visszajutásukat akadályozó zsilipkapuknál, ezzel is jelezve, ha tehetnék, visszatérnének az áramló vízbe.

Tápláléka:

Táplálékát kezdetben planktonszervezetek, később férgek, apró rákok, rovarlárvák és puhatestűek alkotják.

Szaporodása:

Szaporodása a vágódurbincséhoz hasonló, de részleteiben nem ismerjük. A folyóvizekhez való vonzódásából következően ívási aljzatként a vízinövényekkel szemben a kavicsos-sóderes mederfeneket részesíti előnyben.

Elterjedése:

Őshonos halunk, amelyet korábban a Duna-vízrendszer bennszülött fajának tartottak, de kiderült, hogy a Fekete- és Kaszpi-tenger medencéjének más folyóiban is él.

Hazai elterjedése:

·         Öreg-Duna, Duna, Rábca, Rába, Ipoly, Apátkúti-patak,

·         Dráva, Mura, Kerka, Lendva,

·         Tisza, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Eger-patak, Rima, Laskó, Zagyva,

·         Hármas-Körös, Hortobágy-Berettyó, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Sebes-Körös, Berettyó, Maros,

·         Tisza-tó,

·         időnként átöblítődő holtágak, áramló vizű csatornák.