Szilvaorrú keszeg

Latin név: Vimba vimba Linnaeus, 1758

Ismertetőjegyei:

Nyúlánk, oldalról lapított, mérsékelten magas hátú hal. Közepes nagyságú fejéhez mérten az orra hosszú – nagyobb a szem átmérőjénél –, és előrébb nyúlik, mint a fölső állkapocs. Szája alsó állású, alulról nézve U alakú, ajkai lekerekítettek, nem éles szélűek. Hátúszójában 8, farkalatti úszójában 18-22 elágazó sugár számlálható, a mell- és a hasúszói kicsinyek. Farokúszója közepes méretű, mélyen bemetszett. Pikkelyei az átlagosnál kisebbek, számuk az oldalvonalon 55-62. A hát- és a farokúszó között a pikkelyek egy fűrészes élt alkotnak. Nagyobb példányai 20-30 cm hosszúak, de kivételesen 40 cm is lehet.

A hazai horgászrekord 1,65 kg (2003).

Környezete: 

Eredetileg félsós tengeröblökben élő és onnan folyókba fölvándorló hal volt, de az idők folyamán állandóan édesvízben maradó populációi is kialakultak. A hazai állományok az utóbbi csoportba tartoznak. Áramláskedvelő faj, amely a paduczónától lefelé mindenütt előfordulhat. Nagyobb számban általában a márnazóna alsó, illetve a dévérzóna felső régiójában található, de ez folyónként változhat. Fiataljai a mellékpatakokba is felúsznak.

Tápláléka: 

A mederfenéken keresik táplálékukat. Étlapjukon férgek, apró rákok, puhatestűek és rovarlárvák mellett növényi anyagok is szerepelnek.

Szaporodása:

Ivarérettségét 3-5 éves korban éri el, szaporodása májustól júliusig tart. Az ikraszemek száma nőstényenként 30-100 ezer, átmérőjük kb. 1,5 mm. A hímek nászidőszakban feketés nászruhát öltenek, hasuk narancsszínűvé válik. Ívása főként a márnazóna sekély, de üledékmentes, kavicsos és sóderes, sodrott részein történik.

Elterjedése: 

Őshonos európai halunk, amely zömmel kontinensünk középső és keleti részén terjedt el.

Hazai előfordulása: