Tarka géb

Latin név: Proterorhinus marmoratus Pallas, 1814

Ismertetőjegyei:

Megnyúlt, oldalról erősen összenyomott, alacsony testű hal. Feje nagy, orra hosszabb a szem átmérőjénél, és a csúcsán – az elülső orrnyílások meghosszabbításaként – egy-egy rövid kis csövecske látható. Szája kicsi, csúcsba nyíló, állkapcsain parányi fogacskák ülnek. Hátúszója kettős. Az elülső rövid, 6-7 gyenge tüske támasztja, a hátulsó hosszú, elágazó sugarainak száma 15-20. Farokúszója jól fejlett, a hátsó széle domború. Anális úszójában 11-16 osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt helyezkednek el, egymással összenőttek, ennélfogva homorú felületet alkotva, tapadókorongként is használhatók. Oldalvonala hiányzik, pikkelyeinek száma a test hosszában 36-48. Sárgás alapszínét sötét, szabálytalan alakú foltok márványozzák. Apró termetű hal, maximális mérete 10 cm.

Környezete: 

Eredetileg a félsós tengeröblök lakója, de az édesvízhez is jól alkalmazkodik. Főként a lassú mozgású folyóvizekben és az állóvizekben szaporodik el. Nagyobb folyóinknak elsősorban a dévérzónáját jellemzi, ahol többnyire a csendesebb részeken tartózkodik. Kedveli a duzzasztott folyószakaszokat, ezeken rendszerint sűrűbb népessége alakul ki. Otthon érzi magát a lassan áramló, olykor álló vizű, némi vízi növényzetet is tartalmazó csatornákban és holtágakban is, ahol szívesen bújik meg a növények között, de kedveli a folyók partvédelmi kőszórásait is.

Tápláléka:

Planktonszervezetekkel, apró fenéklakó gerinctelen állatokkal és a hínárnövényzet élőbevonatával táplálkozik.

Szaporodása:

Már kétévesen ivarérett, április-májusban szaporodik. A nőstények a hímek által előkészített helyre, többnyire gyökerek vagy kövek alatti üregekbe rakják le ikrájukat, amit a továbbiakban a hímek őriznek. Az ikraszemek száma egyedenként 80-120, átmérőjük 1 mm, és mindegyik egy kis kocsonyás nyéllel rögzül az aljzathoz. Ívási időszakban a hímek fekete nászruhát viselnek.

Elterjedése:

A Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger félsós parti vizeiben, valamint az oda torkolló folyók vízrendszerében fordul elő. Jelenleg is terjedőben lévő faj, amely Magyarországon a XIX. században jelent meg, és napjainkra Németországig jutott el a Dunán.

Hazai lelőhelyei: