Tiszai ingóla

Latin név: Eudontomyzon danfordi Regan, 1911

Ismertetőjegyei: 

Vékony, megnyúlt, hengeres teste a férgekéhez hasonló, de úszói elárulják, hogy a halak rokonságába tartozik. Kifejlett példányain a két hátúszó, valamint a farok- és farkalatti úszó egységes úszószegéllyé olvad össze, páros úszói hiányoznak, teste pikkelytelen. Szája alsó állású, tölcsérszerű, állkapcsa nincs. Egyetlen orrnyílása mögött kétoldalt helyezkedik el a szeme, amelyet 7-7 kopoltyúnyílás követ. A faj azonosításához kifejlett példányok szükségesek. Ezek szájának alsó részén 8-12, a képen sárgás félkörívként látható fog sorakozik. A még táplálkozó példányok esetében a fogak hegyesek, sebzésre alkalmasak, az idősebbeknél azonban letompulnak. A tölcsérszáj felső részén az apró sertefogak 8-11 sort alkotnak. Utóbbiak közül a belső sor fogai alig nagyobbak, mint a következőben lévők. Teljesen kifejlett példányainak hossza 22-26 cm.

Környezete:

Elsősorban a hegy- és dombvidéki tiszta folyóvizek pisztráng-, pér-, illetve domolykózónáját lakják. Halakra tapadva alsóbb szinttájakra is lejuthatnak, de ivarszerveik teljes kifejlődésekor visszatérnek ívni a vízfolyások fölső szakaszaira.

Tápláléka:

Kikelő lárvái az iszapba fúródva élnek, és főként szerves törmelékkel táplálkoznak. Négy-öt év múltán átalakulnak, kialakul jellegzetes szájszervük, amellyel halakra tapadnak. A kifejlett példányok élősködők. Főként a gazdaállat vérével és szövetnedveivel táplálkoznak, de bőr és izomdarabkákat is kimarnak belőlük.

Szaporodása:

Március és június között szaporodik, nőstényei a patakok csendesebb öbleinek aljzatjára rakják le ikrájukat. Az ikraszemek száma 7–10 ezer, átmérőjük kb. 1 mm. Az ivarérettséget elért példányok rendszerint két egymás utáni évben is részt vesznek a szaporodásban, utána azonban elpusztulnak.

Elterjedése:

A tiszai ingola a Kárpát-medencének olyan bennszülött faja, amely a Tisza vízrendszerében alakult ki, és a Temes folyót kivéve ma sem él sehol másutt a világon. Határainkon kívül a Sajó, a Hernád, a Bodrog a Felső-Tisza, a Szamos, a Körösök és a Maros vízrendszeréhez tartozó folyóvizek felső szakaszain él.

Régebben idehaza is több lelőhelyét tartották számon, az utóbbi időkben azonban kevés vizünkből került elő: