Intézményünk története dióhéjban
Városunkban a
gyógypedagógiai nevelés-oktatás több mint öt
évtizedes múltra tekint vissza.
Az első gyógypedagógiai osztályokat 1946-ban indították,
melyek megszervezésével a város elkötelezte magát a sajátos nevelési
igényű
gyermekek nevelésére – oktatására. A folyamatos fejlesztésnek
köszönhetően
1955-ben önálló igazgatású Gyógypedagógiai
Iskola jött létre, megyei
irányítással és fenntartással.
Az
iskola jelenlegi helyére, a Deák út 31. szám alá 1973-ban
költözött.

1975. január
1-vel a Megyei Tanács hatásköréből a Városi
Tanácshoz került, ekkor még tárgyi feltételei a feladatellátásnak
megfelelően
voltak biztosítva.
1983-tól
bővült feladatellátása. A korábban heti 6 órában
foglalkoztatott középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók egész napos
iskolai
oktatását is felvállalta.
Az 1985. évi
I. törvény a gyógypedagógiai intézményeket az
általános iskolák intézményei közé sorolta. Így intézményünk
elnevezését
1986-ban Kisegítő Iskoláról, Deák Úti
Általános Iskolára módosítottuk.
Az intézmény
megfelelő színvonalon történő működését
biztosító feltételekben azonban továbbra sem történtek meg a szükséges
változások. A tanulócsoportok növekedésével, az igényekkel párhuzamosan
nem
változtak az épület paraméterei, továbbra sem voltak biztosítva a
szükséges
tantermek, kiszolgáló helyiségek a nevelő-oktató munkához. Elmaradtak a
korszerűsítések, a fejlesztések. A magas tanulólétszámok miatt
tantermeink
zsúfoltakká váltak. Középsúlyos tanulócsoportunk a Jókai út 36. szám
alatt
kapott elhelyezést. Fő épületünkben 7 tanulócsoport elhelyezését tudtuk
megoldani.
Helyzetünk
javítása érdekében ezekben az időkben segítséget
a város nevelési-oktatási intézményeitől kaptunk, melyet csak átmeneti
megoldásokként tudtunk elfogadni.
Nagy
öröm volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy
Önkormányzatunk sikeresen pályázott címzett állami támogatás
elnyerésére
(1997.), melynek eredményeképpen a vállalt önrésszel együtt 123 millió
Ft-os
beruházásba kezdett. A beruházás a régi épület korszerűsítésére és
bővítésére
irányult.
Az
új épület 2000. augusztus 25-én került átadásra, mely 12
tantermet, 4 szaktantermet ( 2 technika műhely, 1 számítástechnikai
terem,
1 tornaszoba ) és kiszolgáló
helyiségeket foglalt magába. A 2000/2001-es tanévtől, így
valamennyi tanulócsoport egy
épületbe kerülhetett, mely már régi vágya volt nevelőtestületünknek. A
folyamatos fejlesztés és fejlődés miatt szükségessé vált
beruházás megvalósításával a város megteremtette a gyógypedagógiai
nevelés-oktatás
korszerű feltételeit.

Sátoraljaújhely
Város Képviselő-testülete 2001. február
14-én hozott határozatában jóváhagyta az intézmény névváltoztatását,
valamint
Alapító Okiratának módosítását, mely a speciális szakiskola
megszervezésére
irányult. Intézményünk neve Deák
Úti Általános
Iskola és Speciális Szakiskolára változott.
A
speciális szakiskolai képzés beindításával ma már
biztosítottnak látjuk sajátos nevelési igényű tanulóink iskolai
rendszerben
történő megsegítését, azonban hiányosságokat tapasztalunk a korai
felismerés és
gondozás területén. Ennek a problémának a kezelésében örömmel vettük,
hogy a
B.A.Z. Megyei Önkormányzat Fejlesztési terve jövőbeli elképzeléseinkkel
találkozik, melynek értelmében támogatni kívánja iskolánk megújulását
korai
fejlesztő decentrum kiépítésével.
További
változás intézményünk életében, hogy 2004. július
01-től intézményünk a B.A.Z. Megyei
Önkormányzat fenntartásába került.
2004. szeptemberétől
beindult intézményünkben a sajátos nevelési igényű gyermekek korai
fejlesztése,
gondozása a szülő bevonásával, továbbá fejlesztő felkészítés azoknak a
gyerekeknek, akik tankötelezettségüket sajátos nevelési igényük miatt
nem
tudják teljesíteni.
2005. szeptemberétől
intézményünk tevékenysége kiegészült a pedagógiai szakszolgálattal.
Elnevezése:
Deák Úti Általános Iskola, Speciális
Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat.
2007. szeptemberétől
egységes pedagógiai szakszolgálatként működik intézményünk.
Tevékenységi
körünk kiegészült a fejlesztő iskolai osztállyal, melyben heti 20 órás
képzésben részesülnek a súlyos, halmozottan fogyatékos tanulók, így
teljesítve
tankötelezettségüket.
Jelenlegi
nevük: Deák Úti Általános
Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat