Csolnok története az avar korig nyúlik vissza, az első írásos emlékek azonban a XIII. századból származnak. A falu akkor a margitszigeti apácák tulajdonában volt. A török korban is lakott helyként tartották számon, de 1696-ban már mint elpusztult helységet említik. A település történetében jelentős változásokat a XVIII. század hozott, amikor is a falu mai lakosságának 60%-át képező német népcsoportok települtek be Csolnokra. Az első telepeseket 1714-ben gróf Grassalkovich Antal hívta Németországból. Az 1738-as pestisjárvány elmúltával a budai apácák szintén német telepesekkel népesítették be a kihalt, elnéptelenedett falut.

Ezek az események a közel 3500 lakosú falu mai életét és arculatát is meghatározzák. A lakosság nagy része még ma is beszéli a bajor-frank keverék nyelvjárást. A köztudatban élő felfogás szerint a szén kitermelése azzal kezdődött, hogy 1781. január 27-én Rückschuss Antal, a Ruhr-vidéki bányász megkötötte Kremf Antal bíróval a széntermelést engedélyező szerződést. Igazolható, hiteles források szerint a szenet Csolnok határában csak később, 1806-ban fedezték fel, a bányászat pedig 1810 körül indult meg. A szénbányászat 1979-ig működött Csolnokon, s a XX. században a lakosság nagyobb része bányász volt. A szénbányászatnak köszönhetően a II. világháború után Csolnokról nem telepítették ki a német lakosságot, így tudott a németség a mai napig is fennmaradni.