Részletek Sréter Ferenc evangélikus lelkész, evangélista igehirdetéseiből
"Az az EGY" c. prédikációs kötete alapján
AZ ESETLEGES REKLÁMCSÍK ELTÜNTETÉSÉHEZ KATTINTSUNK IDE!

Ezek az igehirdetések általában egymást követő vasárnapi istentiszteleteken hangzottak el a 70-es évek táján (1972-ben halt meg első unokája, amire többször utal), és szokás szerint úrvacsora követte őket.
Érdemes meghallgatni Feri bácsi néhány hangzó igehirdetését is MP3-felvételeken, melyeken mély meggyőződésről és átélésről tanúskodó hangja hallható.
A másként nem jelölt bibliai idézetek Sréter Ferenc 1959-es kiadású Károli-Bibliájából valók, melynek szövegét a héber/görög eredeti alapján helyenként módosította. A félkövér kiemelések tőlem származnak.

TARTALOM
1. Kettős mérce
2. Apadva is nő a bűn
3. A bűn egérfogója
4. A bűn következménye a halál
5. Halottak, ébredjetek!
6. Emberi és isteni viszonzás
7. Megfáradás és teher
8. Alázat és szelídség
9. Önjellemzés
10. Az az EGY
11. Egy fogyatkozás
12. Egy a legkisebbek közül
13. Rejtett bűneink lelki hullamérge
14. Az "EGY", aki mindenünkké lett
15. "Hinni Bele Őbeléje" és Benne maradni
16. Az "EGY", ami szükséges
17. Egyet kérek az Úrtól

1. Kettős mérce

a. A 9 igehirdetésből álló második prédikációsorozat ("A mennyei József - Az Ige tükrében") gyönyörű és igen sok mindenre kiterjedő párhuzamot von Jézus Krisztus és előképe, József (Jákób fia) között. Az 1. prédikációban, melynek témája "Az irigység" (1Móz 37,1-5.12), Feri bácsi azt mondja: "Csakhogy az ember kétféle mértékkel mér, két nevet is használ ugyanarra a bűnre, attól függően, hogy ő követi-e el, vagy ő látja-e meg a másik életében. Nézzünk egy-két gyakori példát: 'A másik ember mindig haragszik; én csak neheztelek' - és máris kisebb fajsúlyú a bűn. 'A másik ember az irigy; én csak igazságszerető vagyok', mert méltánytalannak tartom, hogy másnak több van. A másikban meglátom, hogy durva; én csak őszinte vagyok. A másik gorombán beszél; én csak megmondom a magamét. - A másik csúffá tett engem, de ha én teszem ugyanazt, én csak megtréfálom őt. 'Ő megrágalmazott engem; én csak megmondtam róla az igazat.' 'Ő gyűlöl engem, de én nem gyűlölöm, csak nem bírom; és ez már egészen más!' 'Összeférhetetlen ez az ember; én csak nem hagyom magam!' Vagy pedig: 'Ő bolond, én csak ideges vagyok!' - ez mégiscsak szebben hangzik! 'Ő vérig sértett engem; én csak az elevenére tapintottam!'

b. Mindenki megpróbálhatja nemcsak a harag vonalán, de minden bűnnél, amire csak gondolhat, megkeresni ezt a két párhuzamos meghatározást. Akkor meglátjuk, mi lakik bennünk rejtve, mennyire nem ismerjük magunkat... És mennyi példát mondhatnánk az irigységre! Megdöbbentő, mennyire belegyökerezett az Édenkert után az emberi természetbe! Mert az ember irigy marad, akár jól megy neki, akár rosszul" (191-2. o.).

2. Apadva is nő a bűn

a. A 2. prédikációban ("Apadva is nő a bűn"; 1Móz 37,12-36) elmondja: "Gondoljunk a keresztyénségre, hogyan indult el az evangélium hirdetésével, milyen csodálatosan terjedt, növekedett az első három évszázadban, az üldözés ellenére - de hová lett, mivé lett, mennyire megromlott azután a következő évszázadok folyamán! Szinte csak a neve maradt meg; és mennyi irtózatos gyűlölet, kínzás és átok ment már végbe Krisztus nevében a keresztyénségben itt a földön! Nem hangsúlyozhatjuk eléggé, micsoda iszonyú ereje, pusztító hatalma van a bűnnek, ennek a ragályos lelki ráknak! Még ahol el is indult már Isten Szentlelke által, Krisztus megváltó művének a hirdetése, elfogadása által az új élet, hogyan képes az is újra és újra fertőződni, megint visszaromlani - mert a bűn mindig kikezdi és marja. Pusztít a saját bensőnkben is, de mert ragályos is, tovább terjed és kifelé is pusztít..." (204. o.).

b. "Hát nem irtózatos, mivé tehet a bűn? Nincs irgalom, csak irigység, gyűlölet, gyilkosság - de húsz ezüstpénzért már van irgalom! Szörnyű, ami mögötte van! Apadva is nőtt a bűn! Ilyen kegyetlen a bűn, mert az ördögből származik. Előfordul, hogy egy vallástalanul élő ember valami hatásra vallásossá válik. Úgy tűnik, hogy a bűn ezzel megapadt az életében. Mennyire másként látja ezt az Úr Jézus! 'Még inkább gyehenna fiává tettétek őt!' [Vö. Mt 23,15.] Miért? Mert nem ismerte meg az evangélium mélységét, az igazi bűnbánatot és a kegyelem gazdagságát; csak vallásos képmutató lett belőle. Nagyobb rajta Isten ítélete, mint korábban, amikor még nem ismerte Őt, és nem vette ajkára az Ő szent nevét. Apadva nőtt benne a bűn. Iszonyú ez! Az Úr Isten már az Ószövetségben is a prófétákon át - és maga az Úr Jézus is - éppen az élő hit nélkül élő vallásos emberhez és róla szól a legkeményebben. És a bűn útján nincs megállás. 'Muszáj folytatni!' Valahol elkezdődött, az ember szorítóba jut - és egyszerűen nem lehet abbahagyni. Vagy már beleszokott, belekötöződött a bűnbe, szenvedélyévé vált, sodorja, nem tud ellenállni. De a következmények miatt is folytatni kell, hogy takarni, fedezni tudja a bűnt. Először hazudni kell; utána tovább képmutatóskodni" (206. o.).

c. "Születése előtt 700 évvel kijelentetett a prófétán át [Jézusról]: 'És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése Ő rajta van, és az Ő sebeivel gyógyulánk meg' (Ézsaiás 53,5). És mindenért Ő lett a helyettes! Ha belenézel a tükörbe, akkor az arcodon láthatod: nincs semmi rajtad és benned, semmi bűn, nyomorúság, amiért Ő helyettes ne lett volna! Orcáján és szemén ott a verés, köpés. A mi orcátlanságunkért, tisztátalan szemünkért gyalázzák és verik az arcát, köpnek a szemébe. Amikor arcul ütik és szájon verik Őt, az én szavaimért és a te szavaidért engedte Ő mindezt, a szavakért, amelyek elhagyták a te ajkadat és az én ajkamat. Némasága is azért történt, ami az ajkunkon kijött - vagy amit elhallgattunk, amikor szólnunk kellett volna. Átszögezett lába a mi lábunk bűneire emlékeztet: 'Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki a saját útára tértünk, de az Úr mindnyájunk vétkét Ő reá veté' (Ézsaiás 53,6).

d. Igen, az Ő lábát szögezték át az enyém helyett! És hogy felszaggatta az iszonyatos korbács a hátát, mert én hátat fordítottam az én Istenemnek! És a szíve, az Ő általvert szíve, amelyből utolsó csepp vérét is kihozta a lándzsadöfés, az a drága vér az én szívemnek és a te szívednek az állapotáért, indulatáért hullt, mert a próféta szava szerint: 'Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt!' (Jer 17,7.) Ahogyan az Úr Jézus is mondta: 'A szívből származnak a gonosz gondolatok...' és: 'A szívnek teljességéből szól a száj' (Mt 15,19 és 12,34). Ezért szakadt meg az Ő szíve a te szívedért és az én szívemért. És halála: ítélet-végrehajtás! Átokhalál ŐRAJTA, hogy áldás, élet jöhessen a HELYETTES szenvedésén és átokhalálán át neked és nekem!" (215. o.)

3. A bűn egérfogója

a. A 4. prédikációban ("Remény a reménytelenségben", 1Móz 41,1-15.20-23) a bűnt régi egérfogóhoz hasonlítja, melybe a csemege láttán fölülről belecsúszik az egér, de a lefelé meredő drótszálak megakadályozzák, hogy kijusson belőle. "Micsoda rettenetes bilinccsé válhat a bűn! Amikor egy sikeres üzletembert hív az Úr, és a békességet, az örök életet kínálja neki, akkor az ellene veti: 'Igen, de hogyan tudnék meglenni csalás nélkül az üzleti életben? Hogyan biztosíthatnám a kenyeret a családomnak? És hogyan is rendezhetném a múltamat; le kellene lepleznem magamat!'

b. ...A jövő féltése miatt is hányan ellene mondanak az Úrnak! Sok édesanya aggódik: 'Jaj, ha megtér a lányom, vagy a fiam, ha komolyan veszi Isten útját, hát mi lesz a jövőjével? Ki veszi el a lányomat?' Minden módon visszatartja, és tönkreteszi a gyermeke földi és örök életét. Mennyien gondolkoznak így! Aki lopás miatt jutott börtönbe, s utána kiszabadult: 'Úgysem kapok munkát, ha megtudják, honnan szabadultam! Muszáj tovább lopni, csalni!' Bele van kötözve, nem meri megfogni az Úr kezét, új életet kezdeni Vele! Más meg éppen attól fél, hogy elveszti állását vagy az emberek jóindulatát, ha megvallja, hogy élő hitre jutott, és az Úr Jézus követője lett. Mennyi háló, mennyi egérfogó, mennyi nyomorúság, reménytelen élet! És milyen rettenetes lesz a felébredés odaát az Úr nélkül, amikor nincs többé remény!

c. De már itt a földön is mennyi csüggesztő dolog vesz körül! Józsefről is gondolhatták volna a társai, hogy már az élettől is elment a kedve! Olyan könnyen megtörténik ez! Lehet, hogy közöttünk is erőt akar venni valakin a csüggedés, ki tudja, miért? Kibírhatatlan betegség vagy családi körülmények, nélkülözés, nehéz emberek... Mégis, a bűn, a megkötözöttség tesz leginkább reménytelenné. Annyira reménytelen ez, hogy amikor a tanítványok Jézust kérdezik erről, Ő így válaszol: 'Embereknél ez lehetetlen...' Igen, embereknél lehetetlen el nem veszni, üdvözülni! De az Úr nem tesz pontot, hanem folytatja: 'de ISTENNÉL minden lehetséges!' (Mt 19,26.)" (243. o.)

4. A bűn következménye a halál

a. Az 5. prédikációban ("Semmit én; mindent Te!") megállapítja: "Így kezdődött ez, mindjárt a bűnbeeséskor is. Sem Ádám, sem Éva nem állt meg a hallgatásnál, a mentegetőzésnél; mindegyik elment a vádolásig: 'Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem!' Mintha azt mondaná az Úrnak: 'Te vagy az oka, miért adtad őt mellém?' És Éva: 'A kígyó ámított el engem!' Ő az oka! Így jutott átok alá a föld! Amit pedig valóban más rontott el, ó, arról nem hallgatunk, hanem beszélünk! És annál inkább dicsérjük önmagunkat. Másnak tüntetjük fel magunkat; mint aki saját fényképét retusálja. A másikra hamar rásütöm: 'Micsoda csaló!' - De ha én teszem ugyanezt: 'Hát csak ügyes vagyok és élelmes!' A másikról kimondom, hogy zsugori - én csak takarékos vagyok. Amit én teszek, amilyen vagyok, az erény - ha a másik teszi, az mindjárt bűn. Érdemes kis fejtöréssel, őszintén utánanézni, milyen átfestéseket, retusálásokat csinálunk egészen észrevétlenül saját életünkben. Ez mind az 'én' műve! Még vallásos életünkben is elkísér!

b. Egyszer megpróbáltam, hogyan hangoznék a Miatyánk, ha egy vallásosan nevelt ember aszerint imádkozná, ahogyan azt a szíve mélyén, az énje uralma alatt őszintén gondolja. Valahogyan ez jönne ki belőle: 'Uram - hogyan is kezdődik? Szenteltessék meg a Te neved - De nem! Az én nevemet dicsőítsék! Jöjjön el az én országom: az én uralmam! Legyen meg az én akaratom! Add meg nékem még az unokáim kenyerét is előre, Uram, most mindjárt; ne csak a mait! És ne úgy bocsáss meg nékem, ahogyan én bocsátok meg! És vígy bele egy kis kívánatos kísértésbe! És azt az édes gonoszt, azt ne távoztasd el tőlem! - Valahogyan így hangoznék. És hogyan fejeződnék be? 'Legyen enyém az ország és a hatalom és a dicsőség!' De már kezdeni is úgy kellene a szív valódi indulatából fakadó imádságot: 'Mi atyánk, ki vagy (hol?) a pokolban!' Mert az ördög az igazi uralkodó a természeti ember életében, még a 'vallásában' is! Annyira el tudja sötétíteni az embert, hogy az halálig is imádkozhatja az Úrtól tanult szent szavakat, és nem jön rá, hogy végig hazudja, mert nem azt mondja, ami a szívében, a lelkében van!" (260-61. o.)

c. "'Akik a Krisztuséi, azok a testet megfeszítették' [Gal 5,24]. Az énnek a megfeszítéséről ír itt Pál. Többen tudjuk már: vagy Krisztus uralkodik az életemben, Ő ül a trónon, mert az énem van megfeszítve a kereszten; vagy az énem ül a trónon, de akkor Krisztus van megfeszítve a szívemben! - Jaj nekem, ha így vagyok! De az is rettenetes, ha megfeszítem, halálba adom ugyan az énemet, de a bálványom uralkodik rajtam, és nem az Úr Jézus! Egyedül az ad megoldást, ha az Úr uralkodik az életemben! De amíg a földi testben élünk, ez a 'megfeszített én' is mindig le akar jönni a keresztről. A megfeszített Úr Jézust biztatták, gúnyolták így: 'Ha Isten Fia vagy, szállj le most a keresztről!' Ő ott maradt. De a mi énünket nem is kell erre biztatni! Ó, de könnyen, milyen hamar lejön a keresztről, hogy megint átvegye az irányítást!" (Uo., 269. o.)

5. Halottak, ébredjetek!

a. A 6. igehirdetésben ("Semmit nélküled, Uram!" - 1Móz 41,38-48.54-57) azt mondja: "Vizsgáljuk meg, mi a célja az ilyen vallásosságnak, a nevelési keresztyénségnek, amiben igen sok ember él. A célja? Hát egyik az, hogy megnyugtassam magamat: 'Én eleget tettem vallásos kötelezettségemnek, ezért már nem kell félnem, hogy mi lesz velem az örök életben.' A másik cél: 'Mivel én így eleget tettem kötelességemnek, Isten is nyugtasson meg, amikor bánatomban, gondomban nem tudok magamból vagy emberektől megnyugvást, vigasztalást és békességet kapni!' A harmadik cél: 'Ha már én így eleget teszek Istennek, Ő is tegye meg, amit én kívánok, kérek; hallgassa meg és teljesítse az én akaratomat!' Félelmetes, hogy a természetes vallásosságban élő ember rendszerint nem is ismeri igazán Isten akaratát, és nem is kérdezi naponként, hogy mit kíván tőle. Hogy honnan tudhatná? Hát a Bibliából" (280. o.).

b. "A múlt alkalommal el próbáltam mondani, hogyan hangoznék az ilyen vallásos ember szíve szerinti Miatyánkja. Most újra megpróbálom, hogyan mondanám, ha én is még ebben a kifordított vallásosságban élnék: 'Mennyei Atyám (aki nem vagy az én Atyám!) - Nehogy megszenteltessék a Te neved énbennem, mert én nem kívánok szent lenni! - Nehogy eljöjjön a Te országod; én nem vagyok rá készen, hogy eljöjj országolni és ítélni! Ne a Te akaratod legyen meg, hanem csak az enyém! A Tiéd csak akkor, ha az tetszik nékem! Nehogy csak a mai kenyeremet add meg énnékem, mert én akkor kétségbeesem! Ne csak úgy bocsásd meg a bűneimet, amint én bocsátok meg az ellenségeimnek, mert akkor én elvesztem! Nehogy elvedd az én kedves kísértéseimet! És nehogy megszabadíts engem a gonosztól, amit ezek a kérések takarnak!' Ez a természeti ember szíve szerinti Miatyánk. Irtózatos, hogy az ember nem tud magától rádöbbenni, mennyire így van ez! Ha őszinték lennénk, ezt kellene mondanunk Istennek: 'Semmit Veled, mindent Nélküled!'" (Uo., 281. o.)

c. "'Az a neved, hogy élsz, és halott vagy!' (...) 'Válj éberré!' 'Ébredj fel, amíg nem késő!' (Vö. Jel 3,1-3.) Megdöbbentő, mennyire belejuthatunk, még a hívő életben is, nemcsak a halott állapotba, de ebbe a langyos, megfordított életbe is, amelyik a legutálatosabb az Úrnak; ezért szól így: 'Ha meg nem térsz, kiköplek téged az én számból!' (Vö. Jel 3,16.) Olyan ez, mintha egy férjnek vagy vőlegénynek csalfa, képmutató felesége vagy menyasszonya lenne, aki csak megjátssza, hogy szereti őt. De a vőlegény egyszer rájön, hogy menyasszonya másba szerelmes, és azzal megcsalja őt. Mit tesz a vőlegény? Nem taszítja-é el magától a hűtlen menyasszonyt?" (Uo., 282. o.)

d. "Korányi orvosprofesszor mondotta el a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, hogy Dél-Németországban valamikor egy fejedelemnek törvénytelen gyermeke született. Nagyon kínos volt ez neki, és el akarta titkolni. Odáig nem ment, hogy megölje, de befalaztatta; egy kis nyíláson át táplálták, és senki nem beszélhetett hozzá. Így nőtt fel a kisfiú, állatnál rosszabb sorban, huszonegy éves koráig. A fejedelem halála után felfedezték és kiszabadították a fiút. De megdöbbentően elsorvadt, testileg-szellemileg teljesen fejletlen állapotban találták. Másfél évig szinte eredmény nélkül próbálták megtanítani olyan egyszerű dolgokra, mint az evőeszköz használata. Alig tudott egy-két szót megtanulni, annyira elsorvadt. Lejárt az ideje (így is mondhatnánk: a 'kegyelmi ideje'), hogy bármit is megtanulhasson! És ahogyan ez testileg-szellemileg végbement, úgy lelkileg is elsorvadhat az, aki nem táplálkozik az Igével. Sőt, az az idő is lejárhat, amíg az ember még meg tudja hallani, fel tudja fogni Isten hozzá szóló szavát! Valami borzasztó, mi következhet az ilyen ember életében!" (Uo., 283-4. o.)

6. Emberi és isteni viszonzás

a. A 9. prédikációban ("A megfizetés" - Az ember viszonzása - ISTEN viszonzása; 1Móz 50,15-21) így szól: "Van, amikor az Úr igen jól bánik valakivel földi életében, elárasztja földi javakkal, minden jól megy néki! És hogyan viszonozza ezt az ember? Egészen megdöbbentő, hogy ilyenkor él a legkevésbé istenfélő életet, ilyenkor ragaszkodik legkevésbé az Úrhoz, nem néz Őreá, nem hálás Néki. Mert ilyenkor eltelik az ember. Mindene megvan. Nem szorul az Úrra, éli saját életét, maga világát. És egészen függetleníti magát Istentől. Éppen ilyenkor!

b. ...Egész népek életében is megfigyelhetjük: hogyan változik az emberek szíve, ha a népnek jól vagy nehezebben megy a sora, gazdagságra, jólétre jut, vagy éppen ez hiányzik. Még ugyanaz a nép is! Itt él közelünkben egy nép, kettéosztott országban. Egyik részében nagy a jólét, a másikban közel sem akkora. És nem nehéz meglátni, hogy ahol nincsen olyan jólét, gazdagság, ott sokkal több hívő ember él, ott jobban ragaszkodnak Istenhez. Ott sokkal istenfélőbbek az emberek. Ugyanakkor a jómód, a gazdagság irtózatos hitbeli és erkölcsi állapotokat idéz elő a másik, a nyugati részben.... Hát ez az egyik tapasztalatunk: minél jobban kedvez Isten, annál nagyobb, egyenes arányban, az ember hűtlensége, hálátlansága!

c. A másik mód (...) a vallásos viszonzás, ahogyan az ember egyáltalán Istennek viszonoz. Ha nem is mérjük külön, hol ad Isten látszólag több jót, hol kevesebbet, de tekintsük meg általánosan, hogyan viszonoz Istennek az ember, természetes vallásosságában, az úgynevezett 'nevelési keresztyén életben'. Hogyan viszonoz az Úr Istennek, aki teremtette, aki megváltotta őt, akitől eddig is mindent kapott, akinek mindent köszönhet? Valami iszonyatos elvakultság, hogy az ember teljesen kifordítja a maga vallásosságát, és nem engedi, hogy Isten irányítsa őt, hanem ő akar diktálni Istennek: 'Ezt tedd meg, Uram, azt tedd, azt add meg, Uram, így és úgy!' Isten nem is irányíthatja az ember életét, hiszen az nem is figyel Isten szavára úgy, hogy reggelente azzal a kéréssel nyitná ki és olvasná a Bibliát: 'Uram, mit szólsz most, mit parancsolsz nékem? Hiszen csak az a jó, amit Te mondasz, amit Te diktálsz nékem!' ...Különös, hogy a vallásos ember rendszerint ellenszenvvel, szinte gyűlölettel tekint arra, aki igazán imádja Istent, és őszinte hálával és engedelmességgel igyekszik élni Isten dicsőségére. Gondoljuk meg: hiszen a mi Urunk keresztje is 'vallásos viszonzás'. A keresztre feszítés megszavazásában is a vallásosak jártak elöl..." (336-38. o.).

7. Megfáradás és teher

A három igehirdetésből álló 3. sorozat címe: "A meghívó". Mindhárom a Mt 11,28-30-ról szól, melyben Jézus így hív minket: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én nyugalmat ajándékozok nektek. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám kíméletes (gyönyörűséges), és az én terhem könnyű." Az 1. prédikációban ("Megfáradás és teher") Feri bácsi azt mondja: "Hogyan szabadulhatunk meg ettől a rettenetes [bűn]tehertől? Az úgynevezett 'nevelési keresztyénségben' szokássá lett, hogy bocsánatot kérjünk a 'Jó Istentől' - de igazi bűnbánat és megtérés nélkül csak képzelődés, hogy bűneink mind bocsánatot nyertek! ...És most nézzük meg őszintén, mire akarja valójában felhasználni az Úr kegyelmét a vallásos ember: Segítsen néki Isten, hogy az előírt bűnbánati időszak után megszabaduljon a félelemtől: 'Mi is lesz velem a halál után?' Hogy Isten hozzon rendbe mindent, és teljesítse az ő kívánságait! Ez az állapot még vallásos köntösben is bűn, istentelenségünk következménye. Ebből fakadnak többi vétkeink, bűneink. Gondoljunk csak arra, mit is nevezünk mi szeretetnek: azt a személyválogatást, ami olyan jellemző reánk. Mert egyik embert szeretjük, de a másikat nem. Pedig Krisztus mind a kettőért meghalt!" (357-8. o.)

8. Alázat és szelídség

A 3. prédikációban ("Tanuljatok tőlem...") beszámol I. Erzsébet angol királynő admirálisáról, aki 1588-ban legyőzte a spanyolok hajóhadát, a Nagy Armadát. Később I. Jakab király koholt váddal börtönbe záratta, s ott összetört, és találkozott a Megváltóval, akitől a 13 éves börtönbüntetés alatt alázatot, szelídséget tanult. Miután kegyelmet kapott, és kiengedték, "egy pökhendi fiatal nemes párbajozni akart vele, ezért súlyosan megsértette az admirálist, de az így viszonozta a kihívást: 'Én nem akarom a maga vérét ontani!' Ez a válasz annyira felingerelte a fiatalt, hogy az admirális arcába köpött, nehogy az kitérhessen a párbaj elől. De az idős úr nyugodtan elővette zsebkendőjét, letörölte arcát, és szelíden így szólt a megdöbbent fiatalemberhez: 'Nézze, ha én olyan könnyen letörölhetném a lelkiismeretemről az Ön vérét, ahogyan ezt a köpést letöröltem az arcomról, egy percig sem várnék a párbajjal. De így nem tehetem meg!' Olyan szeretettel, olyan krisztusi indulattal mondta ezt, hogy kihívója nem bírta tovább: földre rogyott előtte, úgy kért bocsánatot tőle. Ilyen szelídséget és alázatot önmagától nem tanúsíthat az ember; ezt csak lelke legmélyén tanulhatja Urától, az alázatos Királytól, ha már felismerte, befogadta az érte kereszten szenvedő, meghalt, de győzelmesen feltámadott Megváltóját" (371-2. o.).

9. Önjellemzés

a. Hadd idézzem még itt, hogyan jellemezte magát Feri bácsi az 1. igehirdetés-sorozat 13. prédikációjában ("Az egyedüli Üdvözítő"), melynek igéje a Júdás 25: "A mi egyedüli üdvözítő Istenünknek a mi Urunk Jézus Krisztus által dicsőség, fenség, erő és hatalom örök idők előttől, és most, és mindörökké. Ámen." "Én is ilyen [beképzelt ember] voltam, közéjük tartoztam egészen harminchat éves koromig! Tele van ezzel a beképzeltséggel a világ! Az ember nem akarja elfogadni, hogy ő 'elveszett és kárhozatra méltó' - és ezzel visszautasítja Jézus Krisztus szavát: az Úr Isten szavát!

b. Én is jó keresztyénnek tartottam magamat addig, amíg az Úr világosságot nem adott, amíg fel nem kezdte nyitni előttem az Ő csodálatos látókörét, de akkor aztán kiborított a beképzeltségből! Azóta tudom, hogy Jézus Krisztus nélkül ennek a bűnnel át- meg átszőtt, fertőzött, bukott világnak a bűnnel teljesen megfertőzött fia vagyok, mindenestül!

c. Rá kellett döbbennem, hogy amit a legkülönbnek véltem: 'jóságomat' hiúság fertőzte meg; becsületességemet gőg; vallásosságomat képmutatás és az elképzelt Isten 'lekenyerezése' - sőt, szeretetemet, ezt a központi erényt is észrevétlen számítás és önzés terhelte meg! Úgy imádkoztam, hogy 'Legyen meg a Te akaratod!' - közben azzal voltam tele, hogy a magam akarata legyen meg! Hazudtam az egész Miatyánkot, kegyesen és ájtatosan! Látókör? Semmi nem volt! Lelki vakság volt látókör helyett! Jó embernek tartottam magamat, mégis kárhozat fiaként éltem!" (163. o.)

10. Az az EGY

a. A 13 igehirdetésből álló első sorozat címe: "Az az EGY - Legnagyobb a szeretet". Ezen belül az 1. prédikáció ("Egy elveszett", 13-21. o.) alapigéje Jézusnak az elveszett juhról szóló példázata (Mt 18,11-13). Feri bácsi itt a tékozló fiú példázatáról is beszél (Lk 15,11kk). A példázatokban szereplő elveszett juhra vagy fiúra általában úgy szoktunk gondolni, mintha a kegyelem még soha nem tette volna őt a juhok közé vagy az atyai házba, mivel könnyebben ítéljük meg a kívülvalókat, akik még nem lettek Isten gyermekei. Pedig az egyszerűbb, elsődleges értelmezés szerint ugyanarról van szó, mint a Jelenések 2-3-beli hét gyülekezet tagjainál, akik nagyobb részben eltévelyedettek, elveszésben lévők. Akkor is így van ez, ha még nem jutottak el a disznóvályúhoz, hiszen az Ige szerint tékozló fiú az is, aki nem gyűjt az Úr Jézussal (Mt 12,30).

b. "Micsoda felelősség van rajtunk! Még hazulról sem kell elmenni ahhoz, hogy tékozló fiakká váljunk! Mert nemcsak a nagy bűnös vész el! Nemcsak a lángokba zuhant ember hal meg! Megtérés nélkül a laodiceai, az efezusi, a szárdiszi hívő is elvész. De az Úr Jézus nem ezt akarja... Ezért íratta meg ezt a hét levelet is, ott a Jelenések könyvében. Mind a hét ezt bizonyítja! Ezért beszél olyan csodálatosan azokhoz a hűtlen hívőkhöz. Hiszen egyedül Ő ismeri igazán mindegyik gyülekezetet, s abban a veszedelmet, a kárhozatveszélyt."

c. Ahogy a testi életben mindenki segíteni akar, ha EGY ember fuldokol a vízben vagy válságos állapotban kórházba kerül, úgy ez a lelki életben még inkább érvényes, hiszen az amúgy is mulandó földi életen túl az örök élet is veszélyben van. "Az Úrnak az elveszett a szívügye... Jóllehet az emberek másképpen jutnak veszendőbe, mint a példázatbeli juh. Hiszen a juh nem tehet róla, ha elvész! Hol van a juh értelme az emberétől! Mégis, az ember olyan könnyen eltévelyedik a Pásztortól - és akkor elvész! Pedig aki még soha nem hallotta az evangéliumot, az sem mondhatja, hogy ő sem tehet róla, mint a juh, mert az ember szívében ott van Isten törvénye, és bűntudatos, halálfélelmes lelkiismerete is bizonyságot tesz arról, hogy tud a veszedelemről. És a felelősség nőttön nő. Aki a törvényt a Hegyi Beszéd értelmezésében is ismeri, mennyivel nagyobb annak a felelőssége! Aki pedig 'meghallotta' már az evangéliumot, aki a Szentlélek által fogta fel az élő Igét, annak a felelőssége messze súlyosabb, mint a juhoké és a bozótlakó, Krisztus szavát soha nem hallott emberé. Az Úr Jézus szavai szerint: 'Aki tudta az ő Urának akaratát... és nem cselekedte, az sokkal büntettetik meg' (Lk 12,47), mert annak a felelőssége is mérhetetlenül nagyobb." (Vö. Zsid 6,6.)

d. "Ez az Ige azonban mindnyájunktól megkérdezi: 'Hol tartasz, Testvér? Biztos-e, hogy még nem tévelyedtél el, nem jutottál ilyen messzire? Biztos-e, hogy nemcsak a látszata van meg a keresztyénségednek, de az ereje sem hiányzik?' - Pedig félelmetes az Ige, hogy akinél a kegyesség ereje hiányzik, csak látszat a hívősége... (2Tim 3,5). Meg kell vizsgálnunk: Nem megyek-e az elveszettség felé? Nem vagyok-e már benne? Nem vagyok-e vak, mint a laodiceai, aki ájtatosan ült a gyülekezetben, örvendve, milyen gazdag kegyelmet kapott az Úrtól - közben nem hallotta meg az Ő szavát: 'Nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen' (Jel 3,17). Csak a laodiceaiak lehettek ilyen elvakultak? Nem, bármelyikünkkel megtörténhet ez, ugyanilyen észrevétlenül. Olyan szépen fut minden, és mégis, hol van már a felülről kapott élet ereje! Meglangyosodott az első szeretet! Hol tartunk, testvérek? Mert az eltévelyedés szinte együtt jár a bukott ember életével. Az 'alap-eltévelyedés' minden ember 'természetes' állapota", ld. Ézsaiás 53,6: "Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk".

e. "Érzékeled-e azt, hogy itt és most rólad van szó: rólad, az eltévelyedettről. Ó, mennyire eltévelyedettről! Akkor is, ha még soha nem tértél oda Őhozzá, de még inkább akkor, ha egyszer már megtértél Hozzá, de most nem vagy igazán Őnála, és Ő sem lakozhat igazán benned. Mindenképpen eltévelyedtél, és ezért akar Ő megkeresni, igen, téged, személyesen! ...Ez [az utóbbi] a súlyosabb eset: már megtapasztalta a Pásztor szeretetét, tudja, hogy az Úr az életét adta oda érte; egyszer már megtelt a szíve, az élete Ővele - mégis el tudott tévelyedni Tőle! Mennyivel veszélyesebbé lett a helyzete! És mégis, olyan személyesen keresi még az ilyent is az Úr, amint abban a hét levélben olvashatjuk; és olyan egészen személyes, csodálatos ígéretet ad néki is, ahogyan mind a hét levél végződik: 'Aki győz...' ...Nem győzi sorolni a teljességét annak, amit így foglal össze a Biblia utolsó könyve végén: 'AKI GYŐZ, ÖRÖKSÉGÜL NYER MINDENT!' (Jel 21,7.) - Ez az ő személyes, soha, még az örökkévalóságban sem érthető szeretete", amely az édesanyák sokszor érthetetlen szereteténél is kimondhatatlanul több. "Amazok elfeledkezhetnek gyermekükről, de ő megígérte (Ézsaiás 49,15k): 'Én terólad el nem feledkezem! Ímé, mindkét tenyerembe írtalak be téged!' - 'Igen TÉGED, te eltévelyedett!' - Mikor? - 'A kereszten a szögekkel!' - Miért? - 'Hogy szemem előtt légy! Mert megváltottalak!' Így van ez mindaddig, amíg egyszer csak le nem jár a kegyelem ideje, amíg döntésre képtelenné nem válik valaki; amikor már nem tudja szívében meghallani a kereső szót és követni azt....

f. De látod, a Pásztor még mindig keres! ...Mert még Őnéki sincs belőled több - abból az egyből, aki TE vagy! Nem tudod elhinni? Nézd, még az ujjlenyomatod is egyedülvaló milliárd emberé közül! ...Ennyire 'egy' vagy, az a személyesen EGY! Nincs belőled több, és a jó Pásztor semmiképpen nem akar elveszíteni téged! ...Nézd, ha mást nem tudsz, hívhatod Őt, mint a juh. Személyesen HOZZÁ, a Pásztorhoz kiálthatsz.... Ő nem ember, bármennyire is emberré lett értünk! Ezért jól hall minden kiáltást, még a sóhajtást is! Lehet, hogy már akarni sem tudsz igazán, akkor ezt mondd el NÉKI őszintén: 'Uram, Jézus, látod, én már akarni sem tudok igazán, de könyörülj rajtam!' - Nincs semmi, amit úgy, ahogyan van, el nem mondhatnál Néki imádkozó beszédben. Semmi, még a legszörnyűbb sem! Azt is kérheted Tőle tehetetlenségedben: 'Uram, munkáld bennem az akarást, mert bennem nincs, de TE ígérted, hogy munkálod az akarást és a véghezvitelt is!' És nézz fel REÁ, ahogyan a juh néz a Pásztorra! Nézd ŐT lelkedben, Őt, aki az 'egyet' keresi: TÉGED, hogy a megtalálás örvendező szeretetével vegyen fel, vigyen a nyájba, ahol (talán először, vagy újra) csudálatosan otthon lehetsz, karámbeli földi és mennyei örvendezésben, ahogyan még az angyalok is örvendeznek az EGY hazajutásának! Az 'egynek' örülnek, aki elveszett és megtaláltatott. Nem a többinek örülnek, hanem éppen annak az egynek: NÉKED, amikor végre engeded, hogy megtaláljon a Pásztor!"

11. Egy fogyatkozás

a. A 2. prédikáció ("Egy fogyatkozás") a gazdag ifjú példázatára épül (Mk 10,17-27). Az igehirdetés második részében (29-33. o.) a következőket olvassuk: "Hívő gazdag ifjú. Találunk ilyet a Bibliában? Az Újszövetségben? Ó, igen! Mit mondtak a hívők Laodiceában? Egy egész gyülekezet! 'Gazdag vagyok, és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem' (Jel 3,17). Az utolsó idők gazdagja beszél így. Ez a legnagyobb fogyatkozás, ami csak létezik a hívők életében! Pedig ezeknek a laodiceaiaknak volt igaz, Istenből való gazdagságuk is, hiszen egyszer, korábban befogadták már Krisztust, és Néki adták át az uralmat, szívük trónját a megfeszített énjük helyébe....

b. Egyszer azonban feltört bennük a becsvágy és a bírvágy. Ragadománnyá lett hívő életükben az üdvösség bizonyossága; 'üdvbiztonságot' akartak. Elveszíthetetlen tulajdonuknak képzelték azt, amit kegyelemben kaptak Krisztusban. És nem döbbentek rá, mivé tette őket felfuvalkodottságuk: koldusok koldusaivá! 'Kiköpni valókká' - ahogyan maga az Úr mondta fájdalmasan.

c. Belevakultak a gazdagságukba ezek a nyomorult hívők! Elveszett korábbi világosságuk, amikor még élesen látták a meg nem tért ember kárhozatát és a megváltott, újonnan született hívő üdvösségét. Mert a meg nem váltott testben Krisztus nélkül élő ember már benne él a kárhozatban! De ha megváltott lélekben él itt Krisztussal: ez az üdvösség.

d. Krisztus nélkül azonban csak a kárhozat teljes bizonyossága lehet az emberé, az üdvösség bizonyossága helyett. A felfuvalkodott 'hívő én' vak gőgje mögött már nincsen ott Krisztus! Már kívül van! Az ajtó előtt állva zörget Laodiceában is; ott, ahol már sötétséggé változott a hívőkben korábban fénylő világosság. Mekkora akkor a sötétség!

e. ...Emlékszem, régen, magyaróvári gazdász koromban, az állattenyésztési teremben egy képen látható volt a 'negatív ló'. - Hát ez mi? - Egy ló, rajta ábrázolva az összes fogyatkozás, betegség, ami csak lehet egy ló testén. Hát a laodiceaiak lettek ilyen 'negatív hívők', de ilyenné válhatunk mi, mai hívők is! [Jel 3,17] ...Mert az elvakult, felfuvalkodott negatív hívőben, ha meg nem tér, végül minden bűn, nyomorúság megtalálható! Így utálattá, kiköpni valóvá válik Krisztus előtt!

f. Testvéreim, rajtunk, bennünk mit lát most az Úr? Laodicea az első feltűnése és ábrázolása az utolsó időknek, amikor egyre jobban romlik a hívő élet, amikor a Sátán utoljára dühöngi ki magát; és az ember, még a hívő sem veszi észre, hogy így van. Ezért kérdezi az Úr: 'Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?'" (Lk 18,8.)

g. "Jézus Krisztus bennünk az igazi, az egyetlen megoldás! Mert 'Istennél minden lehetséges!' [Mt 19,26.] Ha egyszer igazán beléphet az életembe, Urammá válhat és bennem maradhat, akkor Ő mindent megold és újjá tehet! Akkor bennem van az Ő békessége, az Ő üdvössége! Igen, ha Ő ott maradhat - de kívülre is kerülhet! Mondhatná valaki: ha Istennél minden lehetséges, akkor a bennem élő farkas is báránnyá válhat! Valóban? - Nem, nem válik báránnyá! A farkas ott marad; de már lakozást vett a hívőben a győzelmes Bárány! ...'De mit tegyek, ha újból előtör a farkas?' - aggódsz talán. Erre számítanod is kell! Nem bízhatja el magát soha a hívő! De ha te a farkas támadása alatt annál jobban ragaszkodsz Krisztushoz, és Benne, az Ő uralma alatt maradsz, még a farkason is átsugárzik a Bárány, és az Ő kicsorduló gazdagsága árad belőled mások felé is. De csak így!

h. Jaj azonban, ha ez a gazdagság ragadománnyá válik! Háború előtt (és utána is) jártam egy keresztyén közösségben, amelynek a tanítása szinte zsákmánnyá, ragadománnyá tette az üdvösséget. Azt mondták: 'Ha már hívővé lettem, akkor az üdvösség az enyém; azt nem lehet elveszíteni! Ha ma megölöm az apámat és holnap meghalok, akkor is üdvözülök!' Idáig mehet ez! Ha a tanítás eltorzul, feltör a 'hívő én'; a kizárólagosság, felsőbbrendűség gőgje eluralja a hívő gondolkodását, magatartását - és máris megvalósul közöttünk is az elvakultak Laodiceája, szétfoszlik minden, ami valódi érték volt. Bensőnkben feltör a 'leopárd', ha bársonyruhában is. Végül nem kilencvenkilenc marad és csak egy vész el, de minden elvész, amint az Laodiceában történt. Krisztus nélkül minden hiába, minden hiányzik! Még az idomított leopárdnál, az élő hit nélküli látszatkeresztyénnél is rosszabb a visszaesett, felfuvalkodott hívő. Ezért súlyosabb is a reá váró ítélet!

i. Vajha igazán megdöbbennénk ezen, amíg nem késő! De éppen itt láthatjuk, milyen felfoghatatlan és mérhetetlen a kegyelem! Mert Jézus még az ilyeneket sem akarja átengedni a kárhozatnak! Nemcsak a vallástalan gazdagot keresi, de a kétszeresen vak vallásost és (még inkább) a hívő gazdagot is! Keresi, mint az elveszett juhot. Keresi, zörgetésig menően, úgy, mint Laodiceában. És még minden megfordulhat! ...Igen, Őnála lehetséges a lehetetlen! [...Újra] asztalközösségre hív.... - De most már véresen és halálosan komolyan, igazán való közösségre és Őbenne maradásra hív! ...Mert Ő azért vár reám, hogy királyi székébe ültessen.

j. Amikor ezt hallom, talán felsikoltok, mint a bennszülött, aki éppen ezt az Igét (Jel 3,14-21) fordította a misszionáriussal: 'Uram, ne így fordítsuk, ne így írjuk! Írjuk azt, hogy "Akkor megcsókolhatjuk az Ő lábát!" Hiszen még az is kimondhatatlanul nagy és megtisztelő! De azt, hogy Ő saját királyi székébe ültet - ezt a gondolatot kibírni sem lehet!'

k. Most gondoljuk át még egyszer az Ige szavát: 'EGY fogyatkozás'. Bármilyen kicsinek tartjuk is a bűnt vagy a mulasztást, mégis halált jelző hullafolt az, mert az ördögből való. Sőt, az Ige szerint (1Jn 3,8) aki a bűnt cselekszi, az maga is az ördögből való, ha csak egy mulasztásban vétett is. - Ez az alapfogyatkozás az első. Második fogyatkozásunk: nagy alaptermészetünk, önzésünk; az 'énem' mindenestől. 'Elváltoztathatja-é... a párduc az ő foltosságát?' - kérdezi az Ige [Jer 13,23]. Embereknél ez lehetetlen... A harmadik azonban a legnagyobb fogyatkozás, mert maga KRISZTUS hiányzik! De Ő azért jött, hogy megmentsen, bennem és benned lakozzék, és megáldhassa az életedet!"

l. A prédikáció vége előtt egy történetet találunk Whitefieldről, a Wesley fivérek híres társáról, aki napokig időzött egy kedves családnál. Ők olyan "igazán istenfélő izráeliták" voltak, hogy kivételesen nem tudott szólni nekik az üdvösségről. Elutazása előtt azonban a gyűrűjébe foglalt kicsiny gyémánttal belekarcolta szobája üvegablakába: "Egy fogyatkozásod van!" (Mk 10,21.) Később a háziak megtalálták ezt az igét, szíven találta őket, és megtértek. Vajon belekarcolhatja-e a mi szívünkbe is ezt az Ő drága gyémántjával, hogy befogadjuk őt - akár először, akár újra?

m. "Nézd, Ő maga fogyatkozássá lett értünk, mindenestül fogyatkozássá! Már Betlehemben az istállóban, amikor emberré lett, hát mije volt Néki? 'Mindent jól cselekedett' - mondták Róla, mégis megaláztatás, szenvedés lett a része. Még a köntösét is elvették. A Golgotán már semmije sem maradt, sőt, Ő maga lett a teljes fogyatkozás! Bűnné, átokká lett, testet öltött fogyatkozássá! Miért? Mert te vagy, mert én vagyok maga a fogyatkozás! De Ő már akkor magára vette minden bűnünket, minden fogyatkozásunkat, amikor még nem is tudtunk Róla.... Ha befogadod, Ő betölt; Őbenne maradva eltűnik a te fogyatkozásod, és Ő saját gazdagságával áld meg téged! Ámen."

12. Egy a legkisebbek közül

a. A 6. prédikációban ("Egy a legkisebbek közül"; Mt 25,31-46: "amikor megtettétek [nem tettétek meg] ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem [nem] tettétek meg") Feri bácsi a következőket mondja az alázatról és jutalmáról (86-88. o.): "Ki 'egy a kicsinyek közül'? Aki megalázza magát. Aki a 'legkisebbé növekszik', amint Pál apostol 'növekedett'! Először a 'legkisebb apostolnak' tudta magát [1Kor 15,9], utána 'minden szentek közül a legkisebbnek' [Ef 3,8] - és még tovább 'növekedett' szívből, utolsóvá: a bűnösök között elsőnek vallotta magát az idős apostol... (1Tim 1,15).

b. Csudálatos öröm forrása ez az utolsóság, ha valóban szívből fakad! Nem úgy, mint a régi világban egy püspöknél, aki nagyon felháborodott, mert egy kis faluban aki őt köszöntötte, meggondolatlanul kimondta azt, amit ő mondott magáról korábban nagy alázatosan: 'Az Úr hivatalos, bár méltatlan szolgája!' Hát ilyen a mi szívünkből, természetünkből fakadó alázatoskodás! Nem ilyenről szól az Ige, hanem olyanról, mint az a ráncos arcú idős néni, aki drága gyermeke volt az Úrnak. Egyszer egy suhanc jól megnézte, ráöltötte a nyelvét, úgy mondta: 'Maga a legrondább vénasszony, akit láttam!' A néni arca felragyogott, úgy válaszolta: 'Mondd, nem csudálatos, hogy az Úr Jézus még egy ilyen ronda vénasszonyt is úgy tud szeretni?'

c. ...Jézus szólt egyszer a gazdagról, a tevéről és a tű fokáról. Valaki így mondta: 'A teve úgy megy át a tű fokán, hogy lerakja minden terhét, azután egyre zsugorodik, végül olyan kicsi lesz, hogy valóban átfér rajta! Így jut be a gazdag is a mennyek országába.'

d. ...Van-e több annál, mint odajutni a Király jobb oldalára, erre a csodálatos, dicsőséges helyre? Van-e még ennél a felsőfoknál, ennél a szuperlatívusznál is több? Az Igéből most megláthattuk, hogy van! Igen, van, ami még ennél is több: ott lenni 'ama legkisebbek' között az elragadtatásban! Még mielőtt a népek ítéletre jutnának, ott állni a jutalmazás boldog ítélőszéke előtt! A Krisztus személyes szerelmében részt venni a Bárány menyegzőjén, és a menyegző után Ővele egyesülve vitetni a népek ítéletére. Ez a cél! Ez mindent magában foglal, és mindenki felé nyitott. És itt már semmi sem múlik Őrajta! Minden kész; és Ő a királyi menyegző szavával hív: 'Jöjj, mert ímé, minden kész!'" (Vö. Mt 22,4.)

13. Rejtett bűneink lelki hullamérge

a. "Egyet cselekszem" c. 7. prédikációjában a Fil 3,3-14-et idézi: "Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már megragadtam volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülvén, célegyenest tusakodom az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívásának győzelmi díjára" (Fil 3,13-14). Rejtett bűneink lelki hullamérgéről mondja: "Semmelweiss élt át hasonló rémületet, amikor felismerte a hullamérget, és rádöbbent, hogy éppen ő, aki gyógyítani akarta a gyermekágyi lázas anyákat, ő maga gyilkolta sorra őket a vizsgálatokat végző orvostanhallgatókkal együtt! Irtózatos felismerés volt ez! A legjobb szándékkal, szenvedélyesen, mindent beleadva akart életet menteni - és ő volt az, aki fertőzött, és így életet oltott, gyilkolt. Testileg történt ez így, de szemlélteti, hogyan mehet végbe hasonlóan lelkileg is, igen jó szándékú embereken át, amilyen a tarzuszi Saul is volt. Vég nélkül gyilkol a lelki hullaméreg (saját lényünk rejtett bűnvilága); szeretteinkben, környezetünkben - és tulajdon lelkünkben is....

b. A tarzuszi Saullal is így fordult egyet a világ; így jutott el oda (igeszakaszunk elején így olvastuk), hogy amit addig a legszentebbnek, egyedül igaznak tartott, az lett számára a legrettenetesebb, legpusztítóbb! Gyilkosnak látta meg magát. - Irtózatos erre eljutni és ezen megrettenni! Pedig Isten bennünk is el kívánja végezni, hogy meglássuk emberi vallásosságunk, nevelési keresztyénségünk csődjét; hogy az mind kárrá és szemétté lehessen, és helyette Isten Szentlelke hozhassa az életünkbe az onnan felülről, a másik világból valót, az egyetlen valódi jót, az igazi gyógyulást: Krisztus békességét és az üdvösséget" (94. o.).

c. Pál apostol "a 12. és 13. versben kijelenti: 'Nem gondolom, hogy már megragadtam (Károli szerint: elértem) volna.' Ismételten is mondja ezt, pedig hát ha valaki megragadta, elérte, akkor az Pál volt. De ő tudta, hogy ez nem ragadomány, nem is 'üdvbiztonság', hanem boldog üdvbizonyosság; ezért határozta el: 'Egész szívemmel ragaszkodni akarok az Úrhoz, nehogy én magam engedjem ki valahogyan a kezemből azt, amit senki és semmi el nem vehet éntőlem!' És így fejezi be: 'De tusakodom, hogy meg is ragadjam, amiért meg is ragadott engem Krisztus Jézus'. Mert: 'Ő már megragadott engem, de nékem is meg kell ragadnom Őt; és akkor teljes valóság az, amit Ő elvégezett értem és ad nékem. Aki meg akarja ragadni Őt, az nem veszhet el, mert azt Krisztus ragadja meg!'" (102. o.)

14. Az "EGY", aki mindenünkké lett

a. A 8. prédikáció (Az "EGY", aki mindenünkké lett) alapigéje a Fil 3,1.3.7-12. (Ez ugyanazon nap estéjén hangzott el, mint amelynek délelőttjén az előző prédikáció.) Pál itt többek között azt írja: "De amelyek nékem nyereségek voltak, azokat Krisztusért veszteségnek ítéltem. Sőt annakfelette is veszteségnek ítélek mindent az én Uram Jézus Krisztus ismeretének mindent felülmúló nagyságáért: Akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy Krisztust megnyerjem..." (7-8. v.).

b. "Testvérek, ez a megfordulás, ez a 'hátra arc' a megtérés! Minden igazi megtérésben benne van ez a teljes megfordulás: hátat fordítani a bűnnek, teljesen odafordulni Istenhez! Akinél még nem ment végbe, nem valóság ez a 'hátra arc' - az csak képzeli magáról, hogy megtért, de nincs igazi békessége, felszabadult élete, mert nem tette le igazán azt, ami e világból, a testből való. Még nem tette le a kereszt alá a bűnt, az énjét, azzal együtt, ami abból áradt, fertőzött! De aki megtette ezt, az minden nap újra felveszi a maga keresztjét (az énje kivégző eszközét), hogy Krisztus uralkodjék az életében. Az vigyáz arra, hogy ez a 'hátra arc' (a plusz a mínusz helyett) minden nap újra kezdődjék, végbemenjen; és ő felszabadult életet élhessen Krisztussal! Így lehetett Pál életében is Krisztus az igazi, az egyetlen nyereség, a Minden!" (109. o.)

c. "Azután úgy olvassuk, hogy Pál a megismerés, a kapcsolat teljességére vágyódik. A 9. vers elején írja: 'Hogy találtassam Őbenne'. A 8. vers végén pedig: 'Hogy Krisztust megnyerjem'. Más szavakkal: 'Hogy Krisztus költözzék az életembe, hogy megnyerjem Őt, és hogy Ő megnyerjen engem Önmagának! Hogy Ő töltse be egész életemet, és én találtassam Őbenne! Az Úrban legyek, és az Úr legyen énbennem! Hányszor előfordul ez így együtt az apostoli levelekben! A Szentlélek által adatik ez a kölcsönös kapcsolat az Úrral! És akinek az életében adatott már ez a kapcsolat, az nem is tehet mást, mint csak arra vágyódik, hogy ez a kölcsönös szeretet megmaradjon, el ne vesszen, hanem kiteljesedjék, és így haladjon a teljesség felé" (110-11. o.).

d. "Itt, a 9. versben azt is írja Pál: 'Van igaz voltom Krisztus hite által'. Délelőtt említettük, milyen csudálatos kifejezés ez, a magyar fordítók le sem merték írni! - 'Biztosan tévedés, ha itt Krisztus hitére gondolunk! Csak a mi hitünkről lehet itt szó!' - vélték, és így is fordították. Pedig Pál úgy tapasztalta és úgy is írta le, hogy 'Krisztus hite' által van néki és nékünk is megigazulásunk! Mert Krisztust az Ő csudálatos hite vitte fel a Golgotára, az átokfára! Pál apostol akkor még a gyűlölettől elvakult tarzusi Saul volt, Krisztusnak és az Ő tanítványainak a legnagyobb ellensége. De Krisztus hitte, tudta, hogy az Ő kegyelme, szent vére, a megváltás Pál apostolt teremt majd ebből a Saulból!" (111-12. o.)

e. "Ha az Övéi lettünk, akkor mi vagyunk az Úr osztályos része, öröksége [5Móz 32,9]. Minden hívő az Övé! De mindenkor voltak olyan tanítványai az Úrnak, akik teljesen átadták magukat Néki, és ezért a legközelebb álltak hozzá, szinte a szívén viselte őket. Bár te is, én is, ilyenek lehetnénk! ...Igaz, még pünkösd előtt, de mit kellett egyszer mondania Jézusnak? 'Meddig szenvedlek még titeket?' Tanítványaihoz szólt így! Milyen másféle 'részesülés' ez a szenvedésben: ahogyan én szenvedek valamit Krisztusért - és ahogyan, ahányszor Ő szenved énmiattam, hűtlenségem, engedetlenségem miatt! Mennyiszer nem megyek úgy Hozzá, olyan őszinte, nyílt szívvel, ahogyan az apostol tette! Nékünk is szól: 'Meddig szenvedlek még titeket?'" (115. o.)

f. "Pál apostol következő vágyát, törekvését a 11. versben olvassuk: 'Hogy valami módon eljussak a halottak közül való feltámadásra.' Irtózatosan rossz a magyar fordításban, hogy 'a halottak feltámadására'. Hiszen a feltámadásra mindenki eljut! Azok is feltámadnak a halálból, akik a pokolra mennek! Mindenki eljut a feltámadásra! De a halottak közül való feltámadásra, az első feltámadásra, a menyasszonyi gyülekezet összegyűjtésére már nem! Ezért vágyódik Pál! Sőt, egészen belefeszül és teljesen átadja magát Krisztus kezébe, hogy ez jusson néki részül; hogy minden áron eljusson a Krisztussal való találkozásra és egyesülésre. Mert ez volt Pál legforróbb kívánsága" (116. o.).

g. "Azt olvassuk tovább: 'Nem mondom, hogy már megragadtam' (Krisztust és azt az üdvösséget, ami Őbenne van), 'de tusakodom érte' (nem csupán 'igyekszem', amint a magyar szó mondja!). Ezért úgy 'tusakodom érte, hogy megragadjam, amiért meg is ragadott engem Krisztus'. Ez a viszont-megragadás! Ahogyan őt megragadta Krisztus ott a damaszkuszi úton; ahogyan Krisztus szeretete megragadta a szívét, az egész életét, hogy ő is így ragadhassa meg Krisztust, és így tarthassa meg Őt. Ez a vágya, ez a 'viszont-megragadás', ennek az ígéretes tusakodása. Mert senki el nem szakíthat minket Krisztus szeretetétől! Senki ki nem ragadhat minket az Ő kezéből, ha megragadhatott valakit közülünk, de én kimehetek az Ő kezéből! Nékem tusakodnom kell, hogy én is megragadva tartsam Őt; de ez ígéretes tusakodás, amit senki meg nem akadályozhat, ha én őszinte vagyok benne. Ezt jelentette Pál apostolnak Krisztus" (117. o.).

h. "De miért tusakodik úgy a szerény, alázatos Pál ezért a győzelmi díjért? - Itt nem ír róla, de a Biblia több részében is kivilágosodik, mire vágyódik. A Jelenések könyve 4. része végén olvassuk, ahogyan ezek a győztesek 'imádják Azt, aki örökkön örökké él; és leteszik koronájukat, győzelmi koszorújukat' a Bárány Jézus lábához, mondván: 'Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget, tisztességet és hatalmat!' Erre vágyódik Pál! Hogy ne üres kézzel menjen, hanem odavihesse azt a győzelmi díjat, amit elnyert - és letehesse a Bárány Jézus lábához. Mert őneki mindene Krisztus" (118. o.).

15. "Hinni Bele Őbeléje" és Benne maradni

A 9. prédikációban ("Egy a közbenjáró", 1Tim 2,5-6) a következőket mondja: "Az aranyevangéliumban (János 3,16) ezt olvassuk: 'Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.' - Bibliánk eredeti nyelvén, görögül, szó szerint úgy írták le: 'aki hisz bele őbeléje, az el ne vesszen...' Oda bele, egészen Őbeléje, hogy az el ne vesszen! Hát ennyire kíván Ő saját maga is jönni, oda hozzád: oda bele az ember életébe! ...De még ahhoz is Ő szükséges, hogy Benne maradhassunk! Annyira hangsúlyozza ezt búcsúbeszédében, a János 15. részében, a szőlőtő példázatában: 'Maradjatok énbennem', mint a szőlővessző a szőlőtőben, mert aki nem marad, azt mint a szőlővesszőt levágják, tűzre vetik és megég! 'Maradjatok énbennem!' Ő még ehhez is közbenjár..." (129. o.)

16. Az "EGY", ami szükséges

a. A 10. prédikáció (Az "EGY", ami szükséges) a Lk 10,42-re épül: "Kevés a szükséges, vagyis egy, és Mária a jó részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle." [Nem "a jobb részt", mint a Károli-fordításban.] "Az Ige magyarázói legtöbbször nem veszik szó szerint Jézus kijelentését: 'Márta, Márta..., kevés a szükséges, vagyis egy.' EGY. Mégis azt mondják: 'Kettő a szükséges! Légy olyan szorgalmas, mint Márta, és figyelj olyan nyitott szívvel elcsendesedve, mint Mária, mert ebből a kettőből jön ki az igazi élet!' Emberi gondolat, és sokan úgy vélik, hogy így is van. Jézus azonban nem így mondta! Ő úgy jelentette ki, hogy EGY a szükséges: ott lenni az Ő lábánál és hallgatni az Ő beszédét. Egyedül ez az egy! Ez az EGY azonban életre-halálra szükséges, mert csak ebből fakad minden itt a földön és az örök életben" (135. o.).

b. "Pál apostol írja a thesszalonikai hívő keresztyéneknek, első levele 4,12. versében: 'Hogy... semmi szükséget ne érezzetek!" ...Az eredeti szövegben azonban hiányzik az 'érezni' szó, ezért így hangzik: 'Hogy semmi szükségetek ne legyen!' Egyenesen így: 'Vegyétek tudomásul: ha ti az Övéi vagytok, akkor néktek nincs szükségetek! Akkor hitben tudhatjátok, hogy Ő mindig megadja az Övéinek, amire nékik szükségük van. Mindig! Aki a nagy gondviselést adja, a kicsit is megadja!' [...] 'Ne legyen szükségtek' - de ha mégis lenne, akkor az orvosság néktek, áldás valamire, úgy vegyétek! Ha az Úré vagytok, akkor ne legyen szükségetek! ...Budai Gergely így fordítja [a Lk 22,35-öt]: 'Láttatok-e valamiben szükséget?' 'Semmiben, Uram!' Igen, ez a megtapasztalásuk. A tanítványok akkor is, azóta is ezt tapasztalják!" (143-45. o.)

17. Egyet kérek az Úrtól

A 11. prédikáció ("Egyet kérek az Úrtól") alapja a 27. zsoltár, melyben Dávid többek között kijelenti: "Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében: hogy nézhessem az Úr szépségét és gyönyörködhessem az Ő templomában" (4. v.). Feri bácsi a következő imádsággal fejezi be igehirdetését: "Urunk Jézus Krisztus, ismered a szívünket, és tudod annak minden sötétségét! Urunk, világíts belénk! Kérünk, segíts úgy fordulni Feléd, hogy átjárhasson a Te világosságod, leleplezhessen mindent, és odaalázhasson a porba Te eléd!

Légy segítségül felnézni Reád, hogy Rajtad csüggjön a szemünk és a szívünk; hogy végre igazán és egész szívvel tudjuk kérni azt az 'egyet': a Te lakozásodat bennünk, és a mi lakozásunkat Benned! Segíts úgy nézni Reád, szemlélni Téged, úgy gyönyörködni megváltó szereteted csodájában, szépségében és hatalmában, hogy betölthesse és átformálhassa az életünket a Te békességedben, a Te üdvösségedben!

Urunk, bocsáss meg, hogy sokszor alatta maradunk a nyomorúságnak, ennek a mulandó, romlandó testnek és világnak! Urunk, Te mindent elvégeztél, minden bűnt és átkot vállalva egészen odaadtad életedet a kereszten, hogy mi is odaadhassuk Néked a magunk életét! Bocsásd meg, hogy mi nem adtuk át magunkat Néked, nem vettük Tőled az 'egyet' úgy, ahogyan vehettük volna! Szégyent hoztunk szent nevedre, Uram! És nem lett bizonysággá az életünk arról, hogy milyen csodálatos valóság a megváltott élet, az új teremtés élete!

Légy segítségül, Urunk, hitetlenül is hinni; úgy fordulni Feléd, úgy keresni és megtalálni Nálad azt az 'egyet', úgy kérni el Tőled, hogy megváltó szeretetedet megáldhasd egyenként az életünkben, és a Te békességed hordozhasson minket, fölébe emelve mindennek! Hogy így áldjuk, dicsérjük, dicsőítsük szüntelen a Te nevedet! Ámen" (158. o.).

Szerkesztette Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2008.12.01.

További információk (kezdőlap)