Tavasztündér

Friss vizek mozaik tükrében
mosdik aranyhajú lány szépen
visszatért virágos ruhájában
a mesék dióhéj hintajában
fodros szellőszárnyon repült
mézeskalácsot hozott nekünk
mosolya rubint, ajka vérző rózsa
szeme kékjében a könnyfelhő tiszta
cseppek harmata játszik fénysugarakkal
bimbókat feslet bűvös pálcájával
pajkos angyalokkal körtáncot jár
furulyáján madár dala száll
csilingelő kacagása barka ágat bont
kisleány fejekre zöld koszorút fon
futkároz a fák közt, kerget őzt, nyulat
a zöldülő bükkösökben tör magának utat
kineveti őket, majd pörögve tova lebben
akvarellpasztából tintapettyeket cseppent
kever szivárványhoz ibolyántúli kéket
csorrantva szert s szét a fényeket
varázslatban leli kedvét, mert
pajkos ez a kis tavasztündér…

~~~

A lepkék álmodnak

…gombostűre-szúrt álomban álmodnak
szabad fényről meleg nyárról
pipacsosban koszorút fonó kisleányról
kacagó gyermekekről a réten
kik lepkehálóval kezükben fürkészik a virágokat

s a lepkék tovább álmodnak

…gombostűre-szúrt álomban álmodják
hogy lesz még virág lesz még rét
egyszer álommá válik az emlék
lesz még csodát feslő rózsakert
arany sugárba szőtt szerelmes vers

s a lepkék álmodják a nyárt' …

…gombostűre-szúrt álomban álmodnak tovább
elhiszik hogy nincs vég
társas magányuk csupán tűnő pillanat-kép
mit festő ecsetjével vásznára fest
s a képen újra életre kél az emlékezet

álmodják a színeket - pirosat kéket
fehéret lilát a sárgát és cinóberkéket
s ha a zöldhöz ér az ecset
a lepkék álma befejezett’…

~~~

- gondolatok -

szolgák vagyunk
azok is maradunk
emlékek uralta
álmokban - vagy a létben -
halott vegetálásban
egymást elfeledve...
...nem maradt meg bennünk
az ősök tisztelete

alázatba görnyedt háttal
kötelünktől sosem szabadulva
lankad tusánk
hiába vívjuk meg csatánk
elvesztünk
s vérzünk...

...amikor temetnek
nem sír a lehulló levél
nem zokog értünk a szél
csupán egy könnycseppet ejt
a hajnal

minket is elfelejtenek...

„csillanó téli fény lehelete
áttetsző tenyerünkön megpihen”

~~~

Álmodtam

Alkonyodik a hegyek fölött,
Álom párát sodor a szél,
Lenn a szurdokban avar zörög,
Hallom a vad pihenni tér.

Állok fenn a szírt tetején,
Lenéznék, nem merek, mert félek.
Vörösen izzik a napfény,
Oda száll, s forr egybe a lélek.

Mikor a csillagok kigyúlnak,
Indigókék lepel suhog.
Félelmeim fák mögé bújnak,
Szárny csattogva bagoly huhog.

Álmodnék még, de véget ért,
Kígyóként siklanak álmaim.
Hallgat az erdő, nem mesél,
Ellopták a rémek vágyaim.

~~~

Álom a nyárban

Még sikolt a vén diófán egy madár
felhőnaszádok úsznak időóceánon át
beérett gabonarendek menetelnek
lábuk alól tücsökhadak menekülnek
déli szelek fújják a sorakozót
réztorkú harsonáik zengik az indulót
a halál nem soká el jő, ideér
surrogó hangon megindul az ördögszekér
őrült iramban rohannak, mögöttük tűztenger lobog
vércseszárnyon repülnek riogva a nyári napok
harmatcseppes reggelek megszelídítve
simítják langyra forró homlokuk
lavórban egy leány mossa keszkenőjét
s a bokrokra terített gyolcsok fehére
mint békezászlók, csendes nyugalomban
száradnak, a vén körtefák alatt zsongító
méhraj szürcsöli az erjedő gyümölcsök nedvét
fekszem a fűben, álmodom, hogy egyé váltam
áldott anyaföldemmel, álmodom még
a kacagó sosemvolt gyermekkort
s álmodom, hogy az életpalota milyen szép volt…

 

~~~vissza~~~