Azt a csücskét
add már nekem a kiflid csücskét
ha szeretsz
és a táskádat is viszem
ha szeretsz
és végigjössz velem újabb
egy-kétszáz évet
akkor visszaadom
vissza én az összes csücsköd-tücsköd
ha még akkor is szeretsz
és a táskámat is viheted
csak gyere csak gyere gyere
megsózva jobb ízű
ez a fránya párezer év
ameddig velem lehetsz
add már add nekem a kifli csücsködet
jóízűre besózott kis életedét
és szeress, szeress, szeress
~~~
Árnyékvilágom
végigfolyok, s vagyok, padlón,
asztalon, hokedlin, ajtón,
gyepen, aszfalton,
mindenhol
mindent leképezek
belepek mindent,
hullámzok,
a domborzat, … majmolok
árnyéktól árnyékig, borzong a fény,
nehogy eltűnjek,
dilemma, most rám lépjen vagy sem,
a múltkor is fölém állt, …
felém fordult
és hipp-hopp eltűntem
csak lopakodik felém,
egyre erősödök,
növök, növök, tessék, az óriásrém
éles kontúrt vágok, … ne tovább
előle bujkálok,
csak érez, meg soha nem lát,
csak remegjen,
neki titok, hiedelemvilág
buta kukkolós,
néha azt hiszi, én, az a valami fél,
ugrál, ugrál, mindig ellenkező irányba,
mi a baja
rájöttem,
a saját árnyékomtól sem félek,
az árnyék árnyéka,
röhej, még hogy …
sötét szellemem kísértene, … engem,
… na ne, ki az, válaszolj, …
rögtön magam alá …
lapulok
na, elég, felhullámzok a falra,
leleplezem magam,
fény, fény, most kukkolj, … taps,
… sziluettem emléketek
~~~
Maholnap
akkor a csend lebeg már,
ha nem fakad rügye a szónak,
a világ és közénk pára csapódik,
lefolyik tükrünkön,
minden délben, fentről,
disszonáns cseppjei kavicsok
eres karodon már gyűrött,
a kopottas, napszívott tegnap,
a szakadozott, cserzett bőrháló,
minden szemében egy-egy mese,
hátadon szíjak hasított helye
bottal sem verheted nyomát,
tudod, eltűnik a korral minden ma,
hiába porba róttad a hajnalt,
hogy tudd, az eddig a tegnap,
ha leül a por, ha egyáltalán,
akkor csak a csend lebeg már
magadba, s mind mélyebbre nézel,
forrásod a kút alján, útravaló mézed
és újabb termő rügyek helyett
ezután mindig csak rag, s ugyanaz
~~~
Pirkadat
csak keletre száguldj,
lovad sebes legyen,
mindig csak a Nap
felkeltét lesd,
mindig csak a Nap
felkeltét lásd,
a gyönyörűséget,
felkelő szerelmünket,
hajnalban nyíló virágát
ne legyen soha,
ne, hogy elsüllyed
a Napnak hajója,
s elvész a mag hajnala
Isten, adj örök napkeltét,
ha kell, áldott csillagod
vidd át minden nap az égen
a négyszer-hét-bikás
éji szekérrel,
és minden hajnalon
e szekér várjon,
hogy felússzon Rá
óriás korongja,
s fénnyé lobbanjon
újra és újra
szerelmünk hajnala
~~~
Szemle
(Móricz Zsigmondhoz)
„új közönség”, a leírt, a rég,
trendi rongyaiból bújik,
új, színházal, fogalma sincs,
mi játék, és mi lesz,
peckes, köpdös, tetszeleg,
fogatlan fröccsöket,
könnyű, hisz pénze sincs, …
érdeme a gúnya gúnya
megint csak az egyfelvonásost,
neki, új jelenet, úgy elhiszi
Zsigmond bátyám, Körtereden
a dombról mogorván szemlélgetsz,
embert, pirkadatra, keletre
ábrándozót, a tér túloldalán,
mit néz, egyáltalán mit lát
herceg Szent Imre,
emlékére galambokkal vállán
népet vagy nemzetet,
országot vagy államot
vagy csak keres elásott nyomot
vagy minden összetörve,
hátra, saroglyába vetve, …
gyí te, nye, …
és igásan csak húzzuk a mocskot,
napokét, minden pillanatét,
majd boldoggá az új közönség
képzelet vagy rideg számok,
együtt vagy vagy,
„kelet népe” mi lesz,
válaszod hol van, ki fogalmaz,
és mikor, ha százhetven év sem elég,
Széchenyi miért érthetetlen
Zsigmond bátyám, fókuszálj,
csak tovább, csak keletre,
ahol útja végén székével
kötélre álmodja táncos hegedűsét
Karinthy, és sugarán géniusza
átlát, új Lucifer mint is játssza
ki a dunaparti, új Nemzeti színben
„új közönség”-e tragédiáját
~~~
Teremtés
tavasz tulipán kelyhe nyílik,
magja fogan, csillag érik,
napocska mutat fel új világra,
ajkai szólnak Istenhez,
fényességet az embernek,
tulipán szirmai zárulnak,
tanít új magokért csillagokat
~~~
Végjáték előtt
ének sem szól a teknőről
kenyérre rótt kereszt a búzavirágról
fa neveli féltés görcsét hajtássá
állat húzza szénás rétjét rejtekére
érzés keresi jelentését
rapszódia állítja felkiáltó jelét
fájdalom élve kövesedik
szépség illatát vesztegeti
káosz hergeli magát a nagy bummra
harmónia helyén disszonancia
futás, futás, amíg lábon állsz
pókháló szürleménye hangcsend
hallócsont keresi összeállítási rajzát
ki veri és hova kalapácsát
Isten
ez nem evilági ének
ember keresi mindmáig vonagló
regéi hetedhét országát
soha nem pusztult el a láng
hét feje a hét toronyban
tornyonként egyheted őrrel
erről még a szél sem énekel
kereszt tövében búzavirág mond fohászt
álmaiban magot szentel
~~~
Villonhoz
itt a helyed, lehetsz
e-Villon, divat, méter
kötél sem fenyeget,
súlytalan a feneked
fosztanak itt tollat,
tollasokat, csókosok
tegnapi fosztókat,
kincstárakat,
kincsesbányákat
a nép mennybe megy,
földje átírva,
zászló, határ kidobva
itt a helyed, jó Villon,
ronggyá intelmed,
nemessé a forint
sem tesz,
akasztófáról
a szál virág,
az fakadhat, hitetlent
szóvirágod zsiványait
fordítják majmolóid,
web-rémes kajánoknak
kocsma, kokott,
előkelőt vagy dudvát
e-boltostól a sarokról
asztalodra, ágyadba
csapongásod rendelhet
- dejavue, Mademoiselle -
s dőlnének rád vagy nevedre
a hölgyek, a sznobok,
és kacat szobrok,
pengő érme sem kéne,
trendi, a szeretkezés saláta,
ha az tüzes francia
~~~vissza~~~