Tavasz van… 

tavasz van, de bennem nem süt a nap
késik a ragyogás, míg új erõre kap
megcsillan a réten a hajnali harmat
hiába a fény, a szívem hallgat
madárdal köszönt amerre járok
közömbösen nézek, valamire várok
mindenhol kinyíltak a legszebb virágok
de nem tudom elmondani, mégis mire vágyok…

A rég hallott szó

A tavasz elköszönt, rég elmúlt a nyár,
jégvirág szövi minden ablakom.
Dérlepte fákon, nem dalol madár,
hogy megpillantsam: nincs rá alkalom.

Néha - vágyódva - lelkem arra jár,
keres és kutat csörgõ patakot.
Reménnyel telve titkon arra vár:
alkony-fényében látja alakot.

Jaj, ó jaj! ismét csak a képzelet!
Tûnõ álomkép, gyorsan illanó:
halad az idõ - elhagy - meglehet,

közben a hajam belepi a hó:
csak a szél dúdol egy halk éneket:
rongyos takaró, a rég hallott szó…

 Az én rétem

mesél a tavasz, szerelmet vall
...álomkép villan a pillanatban.
tündérszép pille, elém libben:
-amiben hittem, elvesztettem.
erdõben járok a fák alatt,
apró virágok virítanak.
letépnék néhányat, de nem teszem,
hagyom, hagy éljenek a természetben.
megyek tovább, egy rétre érek,
emlékek tûnnek a messzeségbe’…
szívembe szõtt szerelmed is,
már csak bennem él, az is hamis.
eldobom gyöngykalárisát szavaidnak,
hazugságból szõtt szalagba fontad.
minden szépségét velem elhitetted,
cserébe, szívem és lelkem eléd tettem…
szétszakadt a gyöngysor: -szerte a porba-
õszi lombhullás takarja már utam…
új kikelet nem kél többé nekem,
örök, hideg szelek dúdolják énekem.

 Eltûnt az út

 szél üvöltse gondolatom
igazságtalan a világ
érzéseim tépett virág
fátyol borult most bánatomra
világom ködbe fonja
nem látom már a csillagokat
az éj sötét leple alatt
eltûnt az út
nem vár a végén más
magányomban
egyedül maradtam
kezem nem fogja féltõn
nem véd vad viharban
senki, senki már
megyek vakon
idegen tájakon
szellemjárta puszták
mint végeláthatatlan idõ
a feszület alatt leroskadok
fejemre töviskoszorút dobjatok

2006-02-18