VILÁGJÁRÓK
Korán indulunk
Mikor a csillagos ég
Még földet ér
Lépteink neszét
Nem hallja más,
Csak a kósza szél
És ő ért szavunk
Mert az úton
Mindig elkísér
Bárhol járunk
Könnyünk porba
Sosem hull
Akárhová érünk
Az elvágyás
Nem csitul
Betoppanunk, pipát gyújtunk
Eszünk-iszunk, ölelünk
S hajnalban már
Az út pora rojtozza köpönyegünk
Maradásunk sehol sincsen
Kérjen bárki bármily szépen
Ha sír értünk szép leány
Vagy haló nyúl kezünk után
Csak elmegyünk
Meg nem állunk
Csak előre visz a lábunk
Vissza nagy-nagy ritkán nézünk
Megsiratjuk szép emlékünk
S imára kulcsoljuk kezünk
Újra a lemenő Napba érkezünk
---
VÉGÁLLOMÁS
Egy merengő szív
Végül megállt
Nagyot dobbant
A nap végére
Elért a végállomásra,
Kristálygőzt lehelt kéménye
Visszanézett: Hosszú útján
Ki szíve volt véle rokon?
Szusszant egyet
Milyen szép volt
Futni a sínpárokon
---
STATUS QUO
Hitünk zászlaját
A kor ronggyá tépte
Arcunkba kacag
A csapodár idő
Az arany középúton
Nem koppannak léptek
Közepén csak virág
Két szélén dudva nő
---
REGGELI KÖSZÖNTŐ
Adjon Isten szép jó reggelt
Madárdallal, rigófüttyel
Hímes hajnalt két orcádra
Édes csókot piros szádra
Adjon jó bort és szerelmet
Osszon áldást és kegyelmet
Neveljen még friss virágot
Adjon éjjel békés álmot
---
KUTYAVILÁG
(Weöres Sándor Majomország című verse nyomán)
Kutyaég és kutyaföld
Kutyaúr és kutyahölgy
Kutyakékkel kutyazöld
Kutyavölgyben kutyatölgy
Kutyafiú, kutyalány
(Kutyagumi nagy talány)
Mind egymáson hempereg
Akárcsak az emberek
Kutyaasszony kutyakölyke
Száját húzza, fúj pörölve
Inni kell a csuka máját
Lenyelni, a kutyafáját!
Kutyanaptár vasárnapján
Éppen ebek harmincadján
Ünnepli meg minden dalmát
A Kutyák Nagy Forradalmát
Kutyatemetőben járva
-Ott van a kutya elásva-
Sírján kutyatej virágzik
A kutyának sem hiányzik
Vándorkutya vándorolna
Ha kutya hideg nem volna
Szőr nadrágja, tarisznyája
Mégis majd’ megfagy a lába
A nagykutyák hajba kapnak
Végső koncért civakodnak
Marakodnak egy tál kásán
Kutyavilág pusztulásán
---
PIERROT VERSE
Az idő hengermalma
Megőröl engem is
Szomorú bohóc vagyok
Az élet képzelt
Színpadán
Sok szabályt be nem tartva
A játék is hamis
Orromon labda ragyog
Arcom félszeg,
De vidám
Nektek játszom, barátaim
Kik élve eltemettetek
Kegyelmet nem kérek
Nem érdemlem azt
Fekszem a lét szilánkjain
Ezzel is nevettetek
Bőrömbe nem férek
Bár össze az tapaszt
Ha sátrat bont a cirkusz
Hát én is elmegyek
Leáldoz majd akkor
Szép, fényes Napom
Véget ér a virtus
Szoborrá leszek
Megőriz a kor
Obsitként ezt kapom
---
A PERC
Kőbe forrott sorsa
A sivár időnek
Fába, vízbe, szívbe
Oltott pillanat
Apró remény-morzsa
Végleg elmenőknek
Éltük parány lángja
Égve megmarad
---
A MENNYBE IS…
Éktelen nagy
Végtelenben
Hemperegnek
Emberek
Szívem zárja
Idő árja
Szavam várja
Míg pereg
Hűvös fények
Tőlük félek
Gondtalanul
Hontalan
Velem jönnél?
Elvinnélek
A Mennybe is
Hogyha van…
---
NÉVNAPI KÖSZÖNTŐ
Éltessen a kegyes Isten
Számos boldog éven át
E szavakkal magam jöttem
Köszönteni Krisztinát
Két szép szemed búzavirág
Víg tavaszi réten
Bársony bőröd alabástrom
Fénytörése nékem
Megismerni rózsa-ajkad
Mosolyát ezer közül
Ha szíved örvend,
Fenn a Mennyben
Sok angyal vele derül
Drága orcád pipacsmező
Susogását hozza el
Hajad selymén a napsugár
Táncot járva ünnepel
Édes szavad dal fülemnek
Ámor csengő éneke
Elcsábít a végtelenbe
Csók-zsarátnok ég vele
Öled ha ring, nárcisz tánca
Mintha szellő rengeti
Hívja, vonja méhek szárnyát
Kis felhő felel neki
Karjaidnak oltalmába
Nyugodni megtérek én
Mint zarándok, ki eltévedt
Zivatar zord éjjelén
Szép szavaknak ékes sorát
Tovább nem szaporítom
Arra kérem csak az eget,
Te maradj a csillagom
Csillagom maradj örökre,
Ki utat mutat nekem
Nem enged tévedni ködbe
Fölöttem lesz és velem
Egyet kérek utoljára
Tiszta szívvel sorsomtól:
Bennünket el ne válasszon
Hisz himnusza rólunk szól
És ha egyszer majd kihunyna
Útmutató csillagom
Megtérek melléd nyugodni
És kezed kezembe fogom
---
NYÁRI EMLÉK
Naplementékben felismerni Őt
Csokorba szedni az elmúló időt
Sietni újra a régi sarokra
Hol egymás kezét először
Fogták marokra
Úgy, mintha többé el sosem engednék
És valóban ezt súgták azok az esték
Melyeken télszaga volt a nyári szélnek
És messziről szállt a városba egy ének
Vidám dal volt az, színes, fényes,
Bár csak egyszer szólt, de örökre édes
Édes marad mindig, mert együtt hallották
És talán maga Isten írta a kottát
Újra a sarkon, de Ő már nem jön el
A régi dal hangjára senki sem felel
Nem dalolja újra senki szája már
A szél sem télszagú,
Bár van még napsugár
Ő örökre elment, de az emlék nem fakul
Ő is tudja ezt, ki ott él valahol
Ahol a csillagok reá másként néznek,
De fülében azóta ott zeng az az ének
Amit maga Isten írt meg ilyen szépnek
Messze él, de él, és látja még a nyarat
Mikor is oly vígan zsongtak a bogarak
Nem feledi sosem a Nap fénytörését
És a Kedves féltő, régi ölelését
---
PELE-PÁR
Erdő mélyén, rét szegélyén
Fitos orrú pele-pár
Fa tetején áll kis házuk
Csinos ormú pelevár
Pelenka az asszony neve
Nem jellemzi hívság
Lompos farkú uracskáját
Pelerinnek hívják
Átugranak árkot-bokrot
Szednek diót, mogyorót
Pitypangból kötnek szép csokrot
S barátjuk a nyest, a hód
---
ZIVATAR UTÁN
Párává szelídült vad vihar fellege
Bohón száll a széllel, s a Nap kacag vele
Kineveti egykor-volt haragját, bőszségét
S hogy eláztatni készült a Föld összes rétjét
Csillaggá változott komor forgószele
Nem tépáz már lombot, sugár játszik vele
Enyhíti híven a forró nyár hőségét
Serkenti, buzdítja termő föld bőségét
Vén fába villám sem csap már többé bele
Odúját fürge kis méhek zsongják tele
Zümmögve biztatják kaptáruk őrségét
Jó mézzel táplálják egész házuk népét
Zöldellő tölgy-ágon tornászik a pele
Mogyorót csenni fut, párja szökell vele
Átugorják karcsún a tisztás cserjését
Jó szívvel dicsérik erdő s rét szépségét
~~~vissza~~~