In memoriam
A huszonnyolcas villamos, minden autót elhagyott
A vezető a megállókban csengetett egy jó nagyot
A városban még nem értek egymásba a taxik
Ladák voltak, Moszkvicsok’, Trabantok és Zasztik
És felkísérte Anyámat, jó apám a lépcsőn
Azt mondta a doktorúr: „Majdnem, hogy túl későn!…”
Egy hét múlva haza vittek, nem volt saját szobám
Két évre rá bölcsödébe vitt Anyám és Apám
Három éves voltam mikor verseket tanultam
Apám ökle elöl néha Anyám mögé bújtam
Peti állt a ház előtt s én iskolába mentem
Tizenhárom intő után, sokkal jobb a kedvem
Márta néni parancsát százegyszer leírtam…
Az első dekket hetvennyolcban fuldokolva szívtam
És Erzsébetre költöztünk és elhagyott az apám
És emlékszem az első csókra nyolcvankettő nyarán
Bámultam a lányokat a „Bercsényi Miklósban”
Gabi mellet minden percben boldog ember voltam
Messze vittek, megneveltek, betörni nem tudtak
Októberben új jelenben hazudtak új múltat
Arámat egy jó barátom egyszer elrabolta
Nagyobb baj, hogy az autómat végleg elrontotta
Agárdon az Ikarusból süteményt árultam
Karácsonykor összebújtunk a párommal fázósan
Összes ötven forintunkról, nevetve döntöttünk
Szebb jövőről boldogságról szép álmokat szőttünk
Budapesten ezer taxi egymást utolérte
Azt hittem, hogy győzni fog az akaratunk végre
A fővárost megtagadva messze jöttem onnan
Egy ducatto kisautóval mindenem elhoztam
A huszadik század végén milliárdos lettem
Mert az Isten Kisfiammal jutalmazott engem
Ezer versem, semmit érne, hogyha Ő nem volna
Mert az élet javarésze csak őróla szól ma
S a huszonnyolcas villamos, ma is ugyanarra jár
Egy mosolygó férfiú, a megállóban majd leszáll…….
---
Száz
„ Száz forintnak ötven a fele”
A százlábúnak száz cipő kellene
Száz kilogramm nem kevés
A százas kebel, az mesés
A száz százalék: totális
A száz szavas könyv, banális
Száz fokon már forr a víz
Mínusz száznál, több a tíz
Egy forint, az száz fillér… volt
Száz ember, egy nagyobb csoport
A százszorszép egy kis virág
Századunk egy vad világ
Száz szál rózsa jó nagy csokor
A százéves, nem tinédzser kor
Száz holdas a pagony
Négy….Századik versem adom
---
Köhög a bolha, de nem hiába
Kutya füle lóg a sárba
Sopánkodik mind hiába
-Ha a fülem rövid volna
-Csak a tál széléig lógna
Ábrándozik csigabiga
Meghívták őt a lagziba
-Hogyha egyszer lábam lenne
-Báli cipőre is telne
Két füle van mégse táska
Kisnyúl szalad a szántásra
-Inkább lennék morcos medve
-A farkas miattam remegne
Leng az elefánt ormánya
Panaszkodik mindhiába
-Azt hiszik, hogy szomorkodom
-Pedig csupán lóg az orrom
Bokrok közt egy róka surran
Háta mögött puska durran
-Nem is tudom mért’ utálnak
-Átfestessem a bundámat?
Szökőkút a bálna fején
Fésű van a foga helyén
-Hiába a nagy pocikám
-Apró rák az én lakomám
Kis egérke siránkozik
Izmos testtért imádkozik
-Egérlyukba sosem mennék
-Vacsorára macskát ennék
Teknős béka kullog búsan
Testén épp egy háznyi súly van
- Nem fáj hogyha megtaposnak
- De nem zárhatom az ajtómat
---
Altató
Bíborral búcsúzott a hegy mögött a nappal
S a szivárványt az éjjel, kékre festi át
A sötét eget teliszórva ezüsttel, arannyal
A csend hangjával tesz rá ékes koronát
Hófehér testeden, a hold árnyéka táncol
Szégyenlősen bújik, bájaid mögé
Félig fedett kebleden, csillagfény viháncol
Boldog, mert bőrödnek bársonya övé…..
Aludj hát kedvesem, majd álmodom helyetted
Ezernyi átvirrasztott csodás éjszakát
S ha holnapom boldogan köszönt majd melletted
Enyém lesz az egész csodás nagyvilág
---
Mementó
Ha egyszer én meghalok,
Az én síromnál ne sírjatok!
Tépett virágot se hozzatok!
De ha erre hoz egyszer utatok,
Rám őszintén gondoljatok!
~~~vissza~~~