Gyere haza
zihál a csend,
sikít, vacog a fáj,
nem voltál
száradt csepp
könnysója
marja udvarát,
pléhkeresztemen,
színtelen lánggal,
csak te lásd,
világhoz vezekelek,
szenvedlek
nem vagy,
roppan a hang
és rongyos a szó
imát, fohászt
nincstelenné zihál
a hosszú csend
---
Őszülő
távoli képet lebegtet
Szent Mihály szele
időd térképpé aranyul
ahogy világosodik
amerről átutaztál
szellemed vall napot
tested lugas-árnyék
képsorodon a keret
a horizontodon jelenés
őszbe képzelt jelened
bronzos bordult pillanat
a gyermeki csoda
méhben fogant pagoda
álmod már fehér
a nyarad dédelgesd
újabb tavaszoddá
távoli képed fenn lebeg
korona-csakrád felett
---
Telelőre
tegyél el nyár színű fényeket,
ruhákra, kendőkre,
birsalmás szekrénytetőre,
ablakok közébe,
tedd úgy, elég az tavaszig,
amíg a szürke köd mind elég
igyekezz, tapsolj, nevess,
milliónyi okker, s bíbor levél,
kergeti pajtását, szelét,
forognak, bukfenceznek,
s fent ökörnyál kóchajú
fák tartják az őszi eget
zimankós kopogóst táncol a lét,
bújik résbe, szegletekbe,
a pusztai zuzmók is fáznak,
a rovarok túlélő bunkert vájnak,
fehér deresre a szürke súlyú felhők,
cihájuk huszonöt botra havat hasad
---
Télbe süvít az őszi szél
őszbe csalogat a hajnali köd foszló titka,
a tó, a nyár-viharral tajtékot vető
csendben fodrozódik alatta,
halk csobbanással bukik alá az etető,
hogy horgára kapjon harcsa, ponty, s mi ehető,
közben őszbe sárgul, pirul, bordul a táj,
gyengéd meleg hullámmal cirógat napsugár,
fénylik füves réteken a harmat,
majd csillogó cseppekké gyűlik,
s illan a légbe, vissza csak emlékét hagyva,
száradt levelek csapnak zajt vaddisznó falka alatt,
lassan készül az erdő a híres bika accordra, szólókra,
a szarvasbőgésre, a kihívó tus toborzókra,
ajzott bikák jogzáró harcára, a nemzés méltóságára,
majd küldi-hordja mindenkinek leveleit az ősz,
barlangba, oduba, avar dunyha közé, szerte és szét,
zengve, zúgva, színekbe festve hírét,
őszül az ősz, s már télbe süvít az őszi szél
---
Törődések
hanyag szatyruk bordáimon,
tépő, akasztott gondok,
őket útjukon nem érdekli,
ugye érzed, félek,
majd átszakad tartásom
már bőrükbe szánt,
rágja, horzsolja tudatom,
nekik nem fáj, miért,
szürke volt, volt
állomány, s túl azon
szatyruk tulipános,
érzékre született, rég,
ahogyan a fazekas korong
forog, világot ír,
tölti, s virágzik, fül-akasztott
még tartom, de rogyott,
oldatlan kövülnek sorsok,
ugye érzed, félek,
őket már nem érdekli,
földbe, ige-szakadt fokosok
---
Verébnek látszottak
szótagok csiripeltek
kerestek helyet
locsolóautó prüszkölt
verebek rebbentek
már halott a lehelet
senki sem látta
de senki
azóta őket
sorokba tépett szótagok
verseket szőttek
lapokból íveket
puha kötésbe könyveket
már halott a lehelet
senki sem látta
de senki
azóta őket
a villanydrótok föld alá
a fákon szarkák
a pókhálón cenzor
dobveréssel hantol
már halott a lehelet
senki sem látta
de senki
azóta őket
---
Vituskához
láttam tegnap a mát, …
és félek, nagyon, az ma van
láttam, csak kotrom a jelent,
felverem a csendet, ébredj! …
hol is volt az éjszaka,
mikor kirúgták botomat,
a támaszt vakságuk ellen,
széttörték a menekülést, az utat,
a tükörbe rajzoltam, …vasárnap
láttam tegnap a mát,
remeg mindenem, … ideát …
két kézzel markolom a Napot,
égessen, … rám ... homlokcsillagot,
meséset, tudod, olyan táltosat,
mert félek, hogy majd látok,
de akarom, most, de rögtön, …
az már tegnap is volt, … félek
Vituskám! nézz rám, védj,
védj meg engem, kérlek,
ha megőrülnék, a mától,
a múlttól és minden jövőtől,
ellopott szépkorom öklendem,
és félem, és félek, és fogok
Vitus! Vituska! tanítsd a táncot,
kegyelmedből lejtsek, dúdolva,
andalgón, sziszegve kerengjek,
védett ördögfióka a jelmez, …
pszt! csak Te ismerj meg!
majd toporzékolunk, Veled
verjenek a csörgők, sípok,
pléh hordó dobok csapásai,
a tombolást vezényeljék, …
de Vitus! az alkonyomra, … kérlek,
ne rángjak gúzsban kötél végén,
se zubbonyban ne délcelegjek
a tánc, a tánc, a kegyelmes kéj,
suttogó rikoltás fetrengése óvjon …
Vituska! vigyázz, megőrültek! …
még ők mutogatnak, … rám, …nekem
~~~vissza~~~