El akarlak érni

Csend honol a városon,
alszik még a villamos,
az öreg hold elbújik,
csak a köd uralkodik.
Megyek mint idegen,
magam sem tudom merre,
utolsó randevúra hívsz,
- csak még egyszer.
S mint ki eszét veszti
koldusként, ki vackát keresi,
kutatlak, kereslek,
meg akarlak lelni.
Bárhol is légy,
el akarlak érni

---

A fenyőfácska

Őszi szellő lengedez
felkapja a falevelet, elrepíti
messzire, fel a magas hegyekre.
Könnyezve hull le a földre
siratja az életet.
Meg kell neki halnia,
hogy az erdőt táplálja
De a fenyő él és virul,
nem számít, ha hull rá a hó,
nem is sejti szegény fácska,
karácsony lesz a halála
Mert az Ember hálátalan,
pár napra, hogy szépnek lássa,
zöld levelét cicomázza
Fel se fogja a józan ész,
megöl mindent, mi körötte él.

---

Álom

Tarka réten piros pipacsot,
búzavirág kéket,
azúrkék égen meleget ontó napot,
puha pázsit zöld színét,
teliholdas sötét égbolton,
szikrát szóró, sárga csillagos
éjszakát álmodsz.
Ha alszol nézed arcomat,
fátyolos szememet látod,
kémleled őszülő hajamat,
halvány mosolyomat, mert
álmodban boldog vagy

---

Ülj mellém

Jer!' ülj mellém kedves, kezed add kezembe

hadd szárítsam fel szemedből könnyedet

légy egy kicsit boldog, legyen nyugodt álmod,

nem bánt Téged senki ezen a világon

---

Légy boldog Ember


Percek múlnak, peregnek az évek
mire felébredsz késő lesz, félek.
Élj hát a jelenben, fogadd el éned,
Te is tévedhetsz, el ne feledd, s
elvárod mástól, nézze el Neked.
Bocsáss meg, ha vétkeznek ellened!
Legyél bölcs, megnyugszik lelked,
így lehetsz igaz, boldog Ember


_______________

Próza


Három liter sertéspörkölt


Történt egyszer, hogy Sára és Márton kapott egy kutyust, mely már nem is
volt olyan kis kutya. Mikor már megszokta helyét és gazdáit, az udvarban
szabadon futkoshatott, ugrálhatott, szóval tehette kedvére, amit akart.
Mindketten kényeztették, mert már régóta szerettek volna kutyát, de csak
tervezgették, de végre teljesült is vágyuk. Cézárnak nevezték el, s egyre
jobban megszerették egymást. Olyan lett náluk, mint egy gyerek. Cézár mind
jobban megbarátkozott, egyre jobban megbátorodott, s már nem csak az udvaron
akart lenni a számára készített kutyaházban, hanem egyre többször beszökött
a házba is, hogy gazdái közelségét érezze.

Sára volt az engedékenyebb, mert látta kutyája szemében, hogy jobban érzi
magát közöttük, mint egyedül az udvaron, mert hát az olyan unalmas is.
Először csak az előszobába fészkelte be magát, aztán reggel, ha meghallotta
Sára motoszkálását a konyhában, két lábra állva lenyomta a kilincset és már
bent is volt. Persze, hogy nem zavarta ki, kapott egy szem kekszet, aztán
lefeküdt az ajtó elé. Sára örült Cézár közelségének, ha Márton felkelt,
kiküldte. S ez így ment egy ideig, míg Cézár belopta magát Márton szívébe
is, és már akkor is a konyhába maradhatott, ha reggeliztek. Egy-egy falatkát
kapott innen is, onnan is.

Egy reggel mikor besétált, Sára nyugodtan ment a fürdőbe, gondolva úgy sem
csinál semmi rosszat a kutya, hát nem küldte ki.

Aztán a reggeli készítéskor indult a spájz felé és feltűnt neki, hogy az
ajtó résnyire, alig észrevehetően nyitva van.

Belép a helyiségbe, megdöbbenve tapasztalja, hogy a három literes lábas,
melyben előző este megfőzte a sertéspörköltet, - hogy aztán szétadagolva
fagyasztóba tegye, - fényesre ki van nyalva. "Uram Isten, mit mondok
Marcinak, hol a pörkölt? Hogyan főzzek most újra gyorsan pörköltet, hogy ne
vegye észre. Istenem, mit fog tenni Cézárral, ha meg tudja?" Sopánkodott
Sára. Hogy lehetsz ilyen éhes, hát már mennyit adjak enni, hogy végre jól
lakj? Kérdezgette a kutyát. Cézár észrevette, hogy meg van Sára ijedve,
fülét, farkát behúzva kivonult a házból. Jobb is, ha most kint leszel,
valahogy el kell intéznem ezt, mert biztos kikapsz, mondja neki Sára.
(Szegény kutya az előző helyén elég szegényes bánásmódban részesült, így
bármit kapott mindent megevett, kivéve a kenyeret, ha üres volt. Azt mindig
kivitte elásni.)

Leülnek reggelizni: Márton hiányolja Cézárt, rá is kérdez Sárára. Cézár hol
van, hogy nem jön reggelizni? Biztos nem éhes, mondja Sára, és próbál más
témára váltani. Márton egyre csak hiányolja kutyáját. Te Sára! Nem beteg ez
a kutya? kérdezi. Nem beteg az, nincs neki semmi baja, hát nem éhes mondja
az asszony, - ám Márton elég jól ismerte asszonyát, hanglejtéséből
kiértette, hogy valami történt.

Mondd meg őszintén, mi történt, hogy nem jön reggelizni Cézár? Sára már
előre védekezett. Szegény állat nem győz jól lakni. De hiszen nem jött
reggelizni, mondja Márton.

Hát persze, hogy nem jött reggelizni, mikor reggel megette a pörköltet. Mit
csinált? Hát agyon ütöm! Mit képzel ez a kutya? Hogy ment be a spájzba?
Lenyomta a kilincset és bement, rebegte Sára már majdnem sírva. Értsd meg,
amíg nem rögzül benne, hogy rendszeresen kap enni, addig bármit elér, vagy
látja hol van ennivaló, addig nem tud ellenállni a kísértésnek. Majd ezután
kulcsra zárom az ajtót és nem tud bemenni. Márton egy darabig morgolódott,
de aztán csak megbocsátott Cézárnak. Nagyon sokáig nem tudta legyőzni
falánkságát, míg egyszer úgy jól lakott lángossal, hogy amikor Sára
nyújtotta neki elfordult tőle, már Cézár szaladt az ennivaló elől, Sára
utána, hogy egye meg, de a kutya nem kért többet. Azóta nem kell attól
tartani, hogy bármihez is hozzányúl. Sőt, ha mondják neki, nem a Tied! Azt
is megérti, és nem is nyúl az ételhez.

______________

Kutyaszerelem


Cézár, csak így egyszerűen leírva, ahogy ejtjük (Cézár) zsemleszínű kan
kutya, aki 2 éves korában került új gazdájához. A sanyarú körülményeket
felcserélve, Cézár nagyon hamar megszokta új helyét, ahol "ember" módjára
bánnak vele, megszerette gazdáit. Hűségét, szeretetét számtalan
megnyilvánulással fejezi ki gazdái felé. Amolyan gazdaőrző, segítő és vezető
tisztséget tölt be a családban. Ezt gazdái is meghálálják neki,
szeretetükkel, finom falatokkal, s nem utolsó sorban kényelmes hellyel,
mosolygós szeméből, minden megmozdulásából szeretetet sugárzó kutyának.

Nem haragszik Ő még a postásra sem, mint általában a kutyák, sőt levelet,
újságot szájában boldogan viszi gazdája kezébe, melyért mást nem vár, csak
egy őszinte simogatást, és dicsérő szavakat. Ekkor elégedetten, csillogó,
nevető szemekkel táncolja körül gazdáját.

Az év egy-egy időszakában kell jobban ráfigyelni, amikor eljön a
kutyaszerelem ideje.

Az utca összes szukája hívja, csalogatja, csábítgatja Cézárt, ilyenkor
könyörgő, szánalmat, megértést kérő tekintete, gazdáját sétálásra
kényszeríti, hogy minél közelebbről érezze a szuka hívogató illatát. Bezárt
kapuk, megerősített kerítés nem gátolja abban, hogy a természet adta
ösztönét, melyet legyűrni képtelen, ki ne élje, bármilyen számára veszélyes
módon is.

Egy augusztus végi napon késő este Cézárt ismét hatalmába kerítette a
szerelem utáni vágy. Hihetetlen rafináltsággal, gazdája figyelmetlenségét
kihasználva, vasból készült nagykaput leemelte, melynek alján először egy
gödröt ásott, alá bújva hátával könnyedén felnyomta, a sarokvas
engedelmeskedett, és a kutya a kertek felé futott, futott, míg a szuka
illatát megérezve, elérte a természet adta vágyainak helyszínét. Gazdája,
aki hiányolta kutyájának jelenlétét, mert hát mindig körülötte sertepetélt,
már csak hűlt helyét találta. Késő esti sötétségben, hiába kiabálta "Cézár!
Cézár gyere! Ide gyere Cézár!"

A kutya boldogságtól megrészegülve nem hallotta gazdája kiáltásait, hiszen
a kutyalány is boldogan fogadta. Akkor még nem gondolták, hogy számukra
milyen fájdalmas tragédiával végződhet a vágyaikat, a fajfenntartást
szolgáló nagy kutyaszerelem.

Nem gondolt rá gazdája sem, pedig mindig nagyon vigyázott rá, féltette és el
sem tudta képzelni, hogy megtörténhet az ember által, a lehető
legkegyetlenebb, az állat ölési kényszerénél sokkal ocsmányabb dolog.
Gondolta: pár perc és haza jön, de azért idegeskedett, hogy kutyája kiment
az udvarról. Elmúlt éjfél, még mindig nem jött. Aztán kora hajnalban arra
ébredt, hogy kaparja az ajtót. Kinéz: látja Cézárt, hogy fáradtan,
bűntudattal szemében kéri segítségét, de nem gondolt semmi rosszra, és
mérges is volt kutyájára, csak annyit mondott neki: feküdj le a teraszra! -
Ott mindig volt egy pokróc, amire napközben bármikor leheveredhetett, ha
ahhoz volt kedve -

Majd reggel számolunk, gondolta úgy is meg kell fürdetni, mert így a házba
nem jöhet be. Aztán visszament lefeküdni azzal a nyugalommal, hogy Cézár már
úgy sem megy el. Reggel első dolga volt, hogy megnézze kutyáját, mert hát
mérges volt rá, de szeretete annál sokkal erősebb, mint hogy bántsa hűséges
kutyáját, és tudja, hogy szerelemre szüksége van embernek és állatnak
egyaránt.

- Nem így, aki hatalmasabbnak érzi magát a mindenhatónál, butaságát,
nemtörődömségét be nem ismerve, csak úgy, hogy a gyengébbnek megmutassa
milyen erős, az önzés és irigység határát magasan felülmúló bátorságát
megmutassa, hogy Ő az Úr, a lelketlenség mintaképe, hogy gyengeségének,
kisebbségi érzésének legyőzését saját magának is megmutassa, milyen ügyesen
el tud bánni egy szelídségre nevelt állattal -

Másnap reggel Cézár még fekszik pokrócán, mikor gazdája kinyitja az ajtót.
Szólítja: "Cézár fáradt vagy?" A kutya fájdalmas szemeivel nézi gazdáját, de
még így is a szeretet sugárzik abból. "Büdös és mocskos a bundád! Meg kell,
hogy fürdesselek, mert így a házba nem jöhetsz be!" Cézár örömmel akar
felállni gazdája szavaira, de visszarogyik a pokrócra. Fájdalomtól
eltorzult arcát látva közelebbről megvizsgálja kutyáját. A látványtól
majdnem elájul. Csak annyit tud kérdezni: Mi történt veled?

Kutyája füle, a feje véres, nyílt seb tátong rajta, a nyakánál egész a
hasfaláig felhasítva, és a gyönyörű, legfinomabb gyapjúhoz hasonló
zsemleszínű szőre valami ragacsos mocskos zöld folyadékkal leöntve, és az a
bűz, amit érezni lehetett, hát az elmondhatatlan. Gazdájának folytak a
könnyei, nem tudott szóhoz jutni, azt hitte belehal kutyája fájdalmába,
szerencsétlenségébe. Fogta a kutya nyakörvét, odavezette nagy nehezen a
kerti csaphoz, és hideg vízzel próbálta enyhíteni fájdalmát, és eltüntetni
róla a koszt és bűzt. Szerencsétlen jószág fel-felsírt, de nyugtatgatta,
becézgette, ami a kutyának édes volt, akár a méz, szemei újra nevető szemek
lettek, pedig fájdalma hatalmasabb volt mindennél. A kihívott állatorvos nem
mert megszólalni tudta, hogy a kutya nagy becsben van tartva, hiszen
rábízhatták a házat, a gazdát.

Antibiotikumot, gyógyszereket, injekciót kapott, tanácsokkal látta el a
gazdát, hogy a gyógyírt a nyílt sebbe nyomja bele, aztán valami folyadékkal
fújja be a kutya sebeit, de a kutya állapotáról semmit nem szólt. Másnap
ismét eljött, újra tanácsokat osztogatott. Harmadnapra a kutya felállt, ki
ballagott az udvarra, ott várta az orvost, ez így ment kb. egy hétig.
Eltűrte, hogy azt tegyenek vele, amit jónak látnak, mert bízott gazdájában,
bízott az orvosban, mert érezte, hogy amit tesznek vele, jó neki.

Közben nem tudta az orvos sem eldönteni mi történt a bundájával. Mitől olyan
büdös, végre rájöttek, hogy valamilyen vegyszerrel öntötték le az állatot, s
az elkezdte marni Cézár bőrét, mint akit leforráztak, úgy vedlett le
gyönyörű szőre, bőrével együtt. Három hétig járt hozzá orvos, ápolta
gazdája, orvos kétszer szúrta fel nyakát, hogy a felgyülemlett gennytől
megtisztuljon. Akkor merte bevallani, hogy nem bízott az állat életben
maradásában. Nem merte mondani, hogy nincs esély, mert látta, hogy gazdája
belehal kutyája elveszítésébe. Mindezt, megkönnyebbülve vallotta be, mert
tudta, hogy Cézár életbe fog maradni.

El ne felejtsem megemlíteni: pénzt csak a gyógyszerért kért, saját kocsival,
szomszéd faluból úgy járt a kutyához, mintha más dolga nem is lett volna,
csak az lebegett a szeme előtt, hogy a kutya meggyógyuljon, mert látta, hogy
gazdája mindent megtesz azért, hogy Cézár felépüljön.

Egy alkalommal többen ültek az orvos kocsijába, s mikor megnézte Cézárt,
elégedetten köszönt el a háziaktól. De nem állhatta meg szó nélkül, a kocsi
mellől csak annyit kiáltott vissza, hogy hallják, akik hallják, "az járjon
így, aki tette ezt ezzel a kutyával!" Még a gazda is megdöbbent az orvos
kijelentésén, aztán megelégedetten ment kutyáját visszaterelni a garázsba,
hogy a döglegyek ne lepjék el gyógyuló sebeit. Napról napra erősödött, már
kijöhetett az udvarra, hogy a nagy almafa alá leheveredjen a nap elől, hogy
a lekopaszodott vörös bőrét ne égesse a nap melege. Hátáról gazdája félve
szedegette le az égett bőrdarabokat szőrrel együtt. Cézár érezte, hogy
gazdája fél, ezért a kutya erősen gazdája szemébe nézett, hátsó lábával
elkezdte kaparni, szedegetni, tépni a bőrét szőrével együtt, mutatva: "Ne
félj, nem fáj, szedegesd, ez jó nekem!"

A Rendőrség nem tudott mit tenni, mert bizonyítani nem lehetett ki volt az
elkövető, nem is érdekelte már a gazdát, a lényeg az volt, hogy Cézár
felépüljön, de többé azokban az emberekben megbízni nem tudott. Ismerték a
kutyát, tudták, hogy megbízható, nem árt senkinek, és azt is tudták, hogy
ha rászólnak "Cézár menj haza!" szót fogad, sőt még azt is tudták, hogy
gazdája vak, akinek szüksége van kutyája segítségére.

A kutya vigyázott a szomszédban épülő ház építőanyagaira, a szűk utcába
idegen nem jöhetett úgy be, hogy ne jelezte volna jelenlétét, az idős nénit
akit tolvajok akartak kirabolni megvédte, a tolvajok menekültek, mint a
patkányok. Más bűne nem volt csak az, hogy egyszer meggondolatlanul a
szerelem után futott. Hónapok teltek el, míg kinőtt ismét gyönyörű bundája,
begyógyultak sebei, csak a heg maradt meg emlékeztetőül, hogy jobban
vigyázzon a gazda kutyájára, akinek elvesztése olyan fájdalommal jár, mint
egy közeli családtag nélkülözése. Cézár ismét vidám, ha örül táncol,
futkos, mint egy eszeveszett, két első lábával letérdel, úgy hívja gazdáját:
gyere játszani, gyere velem labdázni! ugyan úgy, mint tragédiája előtt.
Gazdáját, ha lehet még annál is jobban szereti, mint előtte. Ezek után
szerencsére sikerült eladni házukat és elköltözni úgy, hogy senkitől sem
köszöntek el, - (csak a közvetlen szomszédtól, akiről biztosan tudták nem
lehetett) mert úgy érezték mindenki áruló lett. Aztán eltelt egy kis idő,
gondolt egyet, és felhívta ismerősét telefonon, mert nem tudta elfelejteni,
szerette volna tudni ki tette Cézárral ezt a barbárságot. A hölgy vette fel
a telefont, aki elmondta, hogy aki ezt Cézárral tette már nem él. Cézár
gazdája meglepődve hallgatta, megdöbbenve kérdezte, hogy ki volt az, és mi
történt vele? A közeli városból járt ki hozzá egy férfi, aki
szívelégtelenség következtében meghalt. Eszébe jutottak az orvos szavai,
megijedt, de tudata alatt elégedettséget érzett, de nem azért, mert a tettes
meghalt, hanem csak azért, mert végre megtudta, ki volt a kutya ellensége.

Cézár már nem akar kimenni az udvarból, nem akar szökni kutyalány után, mert
megérti gazdája ijedt hangját, s mint egy kis bűnbánó jön vissza, mert nem
felejti el, hogy van olyan ember, akiben megbízni nem lehet.

~~~vissza~~~