Mohamedán tanítások szerint a meteorzáporok a jó angyalok által kilőtt tüzes nyilak, amelyekkel a gonosz angyalokat elriasztják az égből, így óva az igazhívőket. Keresztények szerint a hullócsillagok egy-egy lélek tisztítótűzből való szabadulását jelzik, illetve valakinek a halálát - ez a veszteség a hazai néphitben is fontos helyet kapott, néhol abban a változatban, hogy egy lehulló csillag egy leány szüzességének elvesztését jelzi.

A Leonidák meteorrajának rendszeresen visszatérő erősebb záporairól is születtek feljegyzések. 902-ben kínai csillagászok írták le, hogy úgy hulltak alá a csillagok, mintha eső esne, erről az évről Egyiptomban a "csillagok éve" elnevezés maradt fenn. 1366-ban portugálok jegyezték le, hogy a számtalan hullócsillag a világvége eljövetelét jelzi. 1625-ben koreai csillagászok arról számoltak be, hogy a nyugati égen bizonyára háborút folytattak a csillagok, mert igen sok közülük lehullt. 1833-ban ugyanez a raj amerikai észlelők körében okozott félelemmel vegyes csodálatot. Samuel Rogers beszámolója szerint az épp útnak indulni készülő család hajnali 3-kor felkelt, hogy cihelődjön, amikor egyik gyermekük az udvarról bekiabált, hogy azonnal rohanjanak ki, mert szikrákat szór az ég, biztosan itt a világvége. Az útja során a család számos helyen találkozott az eseményt megvitató, vakbuzgó hittel Krisztus második eljövetelét emlegető emberekkel, bűnbánókkal, hitszónokokkal. Ma már tudjuk, hogy 33 évenként egy olyan területét érintjük e meteorrajt létrehozó törmelékfelhőnek, amely az átlagosnál nagyobb számú hullócsillagot jelent az eget vizslatók számára.

Ensisheim 1492-ben aláhullott meteoritja- vagyis a maradvány...

Égből aláhullott köveket (meteoritokat) nem csupán a mekkai Kába-kő képében őriznek vallásos áhítattal, például az elzászi Ensisheim templomában is egy "mennykő" foglal helyet az ereklyék között.

Metszet az ensisheimi mennykő ("Donnerstein") lehullásáról

E kő földet érését is pontosan ismerjük:1492. november 7-én pottyant a falu melletti mezőre, a szemtanú rögvest odacsődítette a lakosságot, ők pedig égi eredete miatt azonnal darabkákat szereztek maguknak belőle. Az eredetileg 127 kg-os meteoritból mára 55 kg maradt egyben.

Trója alapításakor egy isten hullott alá az égből - a Palladium - akit a városnak őriznie kellett, mivel ő maga a város védelmét jelentette, mai szóhasználattal védőszent volt. A legenda szerint amíg a szobor Trója falain belül van, a város bevehetetlen marad. A trójai háború során aztán persze a leleményes Odüsszeusz - Diomédész segítségével - elrabolja a Palladiumot - ez a szobor aztán kalandos úton Rómába kerül, majd 330-ban Konstantinápolyba - ahol Konstantin oszlopának alapzatába építik be. Az oszlop ma is áll, immár felújítva. Hogy a Palladium benne van-e? Ki tudja.

Konstantin oszlopa a mai Isztambulban

A feltételezések szerint az égből egykoron lehulló istenség maga is meteorit volt. Hasonló eredetű az Ida hegyén született Cybele istennő fekete köve is, amely szintén végigkísérte a klasszikus ókori kultúrákat a Gilgames-eposztól a római Palatinus-dombon álló szentélyig. Cybele visszakövethető az újkőkori Anatólia istenségéig, ez istenség egy fekete, kocka alakú kő képében jelent meg. Cybele neveinek változatai: Kubaba, Hubaba, Humbaba - aki ez utóbbi néven szerepel az asszír eposzban. A név jelentése állítólag egyszerűen csak kocka. Az Ida hegyéről származó követ (valószínűleg meteoritot) i.e. 204-ben szállították Rómába, ahol a kő egészen az i.sz. 5. századig megvolt - ekkor elveszett. Olyan feltételezés is van, miszerint Cybele és a ma Kába-kőként ismert fekete kő egyazon ősi istennő volt, természetesen a mohamedán időknél korábbi arab istenségek egyike, egy Hubal nevű holdistennő. A "pogány" arabok számos égből hullott követ imádtak egykoron, isteni erőket tisztelve bennük. Ne feledjük, a legtöbb meteoritot ma is sivatagokban vagy jégmezőkön találják, ahol könnyen észre lehet venni a környezettől elütő színű, állagú, formájú követ, nem csoda, ha az arabok is találtak ilyeneket. A Kába-kő, amely fekete, az arabok hite szerint egykoron fénylő és hófehér volt, s képes volt beragyogni a világot kelettől nyugatig. Attól lett fekete, hogy magába szívta az őt megérintő emberek bűneit. Mi más volna egy kő, ami egykor világosságot adott, s most sötét, mint egy égből fénylőn aláhullott meteorit? A követ övező legendákból sejthetjük csak, hogy az, mivel a közelébe csak igazhitűek juthatnak. Ennek ellenére egy álruhás európai, Sir Richard Francis Burton 1853-ban felkereste a követ, s részletesen beszámolt mind a Haddzs, mind a mekkai szentély és a kő tulajdonságairól. Ha leleplezték volna, bizonyára azonnal megölik. Burton szerint a kő minden valószínűség szerint meteorit. Sajnos annak az esélye, hogy valaha is igazi tudományos vizsgálatot végezhetnek a Kába-kő anyagát illetően, s ezzel kideríthető lesz, hogy valóban meteoritról van-e szó, nagyjából a nullát közelíti…

Azok a népek, amelyek már ismerték a fémek megmunkálását, sokra tartották a vasmeteoritokat, hiszen kiváló, nagy koncentrációjú fémforrás volt számukra, az istenek ajándékának tekintették e nagyszerű anyagokat. A British Museum gyűjteményében van egy inuit lándzsa, amely narvál szarvából készült s vasmeteoritból származó hegye van. Amerikai indiánok körében többfelé találtak meteoritot kultikus tárgyként síremlékben, de például a Barringer-krátert létrehozó vasmeteorit darabjait is használták a helyi indiánok. Az argentín Campo del Cielo (magyarul az Égbolt mezeje többféle helyi indián névből, pl. Piguem Nonraltá spanyolosítva) területén kb. 6000 éve lehullott, több (sok tonnás) darabra szakadt vasmeteorit hullásának az emléke fennmaradt a mítoszokban, de magának a meteoritnak a felhasználása is folyamatos volt az indiánok körében, már 1576-ban (!!!) az indiánok ércforrásának felkutatására indult sikeres spanyol expedíció, pusztán azon elbeszélések alapján, hogy a Napból kiszakadt s lehullott kövekből származik a vas. A legendák elbeszélték, hogy réges régen észak felől hatalmas fényt láttak a Napból kiszakadni, erős szél támadt, s aztán a kiszakadt "napdarab" földre zuhanva nagy pusztítást végzett lángba borítva a növényzetet, rengeteg embert megölt. A mai napig tartanak ezen indiánok az északi szél idején látott fényes, az égen nyomot hagyó meteorok felvillanásaitól. Él olyan nép is azonban e vidéken, amely számára a legenda arról szól, hogy az égből aláhulló csillag ajándék, bányát vájt a földbe. A fényesebb meteorok hullása számukra egy nagy sámán halálát jelzi, az üstökösök pedig pusztulást az ott élő népek számára. A lehullott meteorit sok darabját megtalálták, sokat széthordtak persze, meg sokat felhasználtak belőle az indiánok az évezredek alatt. Ma már nemzeti parki védettséget élvez a terület. A talajminták vizsgálata igazolta, hogy a meteorithullással kb. egyidőben valóban hatalmas tűzvészek voltak. Mennyire hihetetlen, hogy ilyen időtávlatból is így megőrizte a helyi legenda szájhagyomány útján 240 generáción átadott információja a hat évezreddel ezelőtti eseményt, s a legendák alapján milyen kiválóan rekonstruálták a történetet!

Ha valaki azt észlelte, hogy egy kő hull alá, s így ismert volt a tárgy égi eredete, ezzel megalapozódott a tárgy tisztelete is. A mai napig sokkal magasabb áruk van azon meteoritoknak a piacon, amelyekről szemtanú által tudjuk, hol és mikor hulltak le a földre… Azt pedig ne feledjük: elődeink sokkal közelebb éltek a természethez, sokkal jobban figyeltek rá, többet tartózkodtak a szabadban, így az is megeshet, hogy nagyobb arányban találtak meg lehulló köveket, mint mi tesszük azt manapság.

Johannes Hevelius "Cometographia"-jának rajzai az üstökösök fajtáiról 1668-ból

Ma már jól ismerjük például a Halley-üstökös rendszeresen visszatérő alakját, ám eleink keveset tudtak arról, hogy vannak időről-időre a közelünkbe látogató égitestek, így egynek-egynek a megjelenése mindig felkeltette az emberek figyelmét.

Már közel 2000 évvel ezelőtt, a római asztrológus, Marcus Manilius is tömérdek gonosz tettet fogott az üstökösökre, a járványoktól kezdve éhínségen, a termény elpusztulásán, háborún át egészen a várható halálesetekig mindent… Idősebb Plinius szerint attól függött az üstökös hatása, hogy hol vált láthatóvá az égen, s milyen alakot öltött. Ha az üstökös csóvája kettős volt, akkor ez a muzsikusok számára jelzett eljövendő csodát, mivel az égitest alakja Euterpé (a zene múzsája) kettős fuvolájára hasonlított.

A Hale-Bopp üstökös kettős csóvával látszott 1997-ben, Wade Clark fotója

Euterpé a kettős fuvolával

Ha mondjuk a Kígyó csillagképben jelent meg az üstökös, akkor mérgezést jelzett előre. Szintén Plinius írja le, hogy a szalamiszi csatát is egy üstökös megjelenése előzte meg.

Vespasianus császár a maga életében megjelenő üstökösről azt vallotta, hogy bizonyosan nem az ő halálát jelzi előre, mivel az üstökösnek nagy haja volt, ő maga viszont kopasz.

Vespasianus

Persze egy üstökös megjelenését ki-ki a maga hasznára is fordíthatta, amint azt Augustus tette az i.e. 44-ben, Julius Caesar halála után megjelent üstökös kapcsán: egyszerűen azzal magyarázta az üstökös felbukkanását, hogy Caesar az égi hatalmak részévé vált, s ez a megjelenő üstökös egy jel, miszerint folytatódnia kell az ő örökségének; vagyis a saját hatalmát törvényesítette az égi jel segítségével. Ezt a látásmódot aztán II. Károly angol király (1630. május 29. – 1685. február 6.) használta még ki, mivel születése napján egy üstökös jelent meg az égen - Károly ezzel legitimálta saját maga és a Stuart-ház uralmát. V. Károly német-római császár 1556-ban egy üstökös megjelenésekor olyannyira megrémült, hogy a spanyolországi San Yuste kolostorában rejtőzött el az égi veszély elől, s lemondott a császári trónról is.

1066-ban megjelent üstökös a hastingsi ütközet előtt az Harold embereiben rémületet keltett, amint ezt a bayeux-i falikárpit ábrázolásában is látjuk

Negatív volt az üstökös "hatása" a Halley 1066-os érkezésekor, amikor az üstökös megjelenését a hastingsi ütközet kimenetelét megjósló ómennek vélték. A híres bayeux-i falikárpit hímzésén ábrázolták az égi jelre félve tekintő angolokat. És láss csodát, pár hónappal az üstökös megjelenése után Anglia királya, Harold vereséget szenvedett! Valóban lehet-e összefüggés egy égi ómen és a vereség közt? Talán, ha az üstökös igazán mindenkiben kellő félelmet keltett, s ezzel pszichésen gyengítette a haderőt… Ámbátor ugyanez az üstökös Hódító Vilmosnak már pozitív előjel volt.

Mennyire hasonlít egy jatagán és egy üstökös? Az utóbbi az 1965-ös Ikeya-Seki üstökös, John Laborde fotója

1456-ban, amikor a török már Európában volt és valós veszélyt jelentett a kereszténységre, a Halley ismét a Föld közelébe merészkedett. A pápa, III. Callixtus látván a törökök előretörését és az üstökös jatagán alakú vészjósló megjelenését, elrendelte a déli imát, s a déli harangszót mindkét veszély elűzése céljából.

1811-es évi termésből készült "üstökös-konyak"

Akár a Halley, akár valamely másik fényes kométa számos műalkotásban megjelenik, sok krónika számol be róla valamilyen formában. A borosgazdák különös becsben tartják a látványos üstökösök évében szüretelt szőlőből készült borokat, de pl. fennmaradt olyan konyak is, amelyet 1811-es üstökös megjelenése idején szüretelt szőlőből készítettek. Rájuk tehát szerencsét hoztak az üstökösök.

1165-ben Roger of Hoveden krónikás ezt jegyezte le:
"Ezen esztendőben két üstökös jelent meg napkelte előtt augusztus havában, egyik a nyugati, másik az északi égbolton. Az üstökös olyan csillag, amely nincs mindig az égbolton, csak ha egy király halála, vagy egy nemzet elbukása várható. Amikor rövid, koronaszerű hajzattal látható, királyi halált jelez előre, ha hosszú hajzatot von, amely nagy méretűvé terjed és csillog, akkor egy nép végezetét jelzi."
1572-ben, a Szent Bertalan éjszakája néven ismertté vált vallási indíttatású tömegmészárlást is egy üstökös "jelezte előre".
Még Victor Hugo is megemlékezik az égi jelek babonás hatásáról a Nyomorultakban:
"…s ha az ember az üstökösök megjelenését nézi, azt kell hinnie, hogy az égnek magának is szüksége van vendégszerepben fellépő színészekre. Mikor legkevésbé várja az ember, Isten egy meteort plakátol a mennybolt falára. Valami furcsa csillag jelenik meg, jelentőségét óriási farok húzza alá. És Caesar belehal. Brutus leszúrja a késével, Isten fejbe kólintja az üstökössel. Jön! Jön! Már itt is van a sarki fény, megérkezett a forradalom. Fellép a nagy ember; 1793 óriási betűkkel, Napóleon a főszerepben, az 1811-es üstökös[153] a nagy szenzáció. Ó, a gyönyörű kék falragasz, csak úgy lángolnak rajta a váratlan csillagok. Csinn-bumm! Rendkívüli műsor. Meresszétek a szemeteket, maflák. Fékevesztett minden, a csillag is, meg a dráma is."
Ha már irodalom: az 1811-12-ben hónapokon át látott nagyon fényes üstökösről Tolsztoj azt írja a Háború és béke c. regényében Pierre Bezuhov szájába adva a látvány leírását megjegyezve a hiedelmet, hogy nagy vészt jelent a világra, talán magát a világvégét hozza el - a közfelfogás szerint az üstökös az 1812-es napóleoni invázió előjele volt.
"Amikor az Arbat-térre értek, szeme elé tárult a sötét, csillagos ég végtelenje. Csaknem az ég közepén, valahol a Precsisztyenszkij-fasor fölött, mindenfelől csillagokkal körülvéve, körülszórva - bár valamennyi közül kivált, mert közelebb volt a földhöz - felfelé csapott, hosszú farokkal ott állt a vakító fényű, 1812-es óriási üstökös, az az üstökös, amely mint mondták, a legszörnyűbb borzalmakat, a világ végét jövendölte. De Pierre-ben egy csöpp ijedtséget sem keltett ez a hosszú, magas csóvájú, fényes csillag. Ellenkezőleg, könnybe lábadt szemével boldogan nézte ezt a fényes üstököst, amely parabolikus pályáján kimondhatatlan sebességgel átszelve a mérhetetlen űrt, most a maga választotta pontban mintha hirtelen megragadt volna a fekete égen, akár a földbe fúródó nyíl; farkát erélyesen felcsapva ott áll, hogy világítson és fehér fénnyel ott tündököljön a többi, a töméntelen sok sziporkázó csillag között. Pierre úgy érezte, hogy ez a csillag tökéletes összhangban van azzal, ami most új életre serkenő, kiviruló, elérzékenyülő lelkében buzog."
A magyar néphit szerint az üstökös világvégét de legalábbis háborút jelzett előre.

Vajda János 1882-ben született Az üstökös c. versében valószínűleg az ugyanezen esztendőben megjelent igen fényes üstökösről szerzett ihlettel írt:

Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama "nagy", melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.

Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!...

Sir David Gill fényképe az 1882-es nagy üstökösről már annak a déli félteke egére történt átvonulása után készült Dél-Afrikából

Lehet hát pozitív és negatív égi jel is az üstökös, kinek-kinek szája íze szerint? Úgy tűnik, igen. Egy kis fantáziával az emberek zöme bármire rávehető…

* * *

Sarki fények

Érdekes és hasonlóan megmagyarázhatatlan jelenség volt a sarki fények megjelenése - főként a sarkoktól délebbre eső területeken. Az első feljegyzés a sarki fényekről babilóniai agyagtáblán szerepelt, i.e. 567. március 12/13 éjszakáján az északi horizonton vörös fényeket láttak a csillagászok (akik egyébként nagyon precízen naplóztak minden égi jelenséget, innen lehet tudni a pontos dátumot is.) Miként lehetséges, hogy ennyire délről származik az első feljegyzés? Nem pusztán a babilóniak fejlett csillagszati ismeretei miatt, hanem azért is, mert ebben az időben a mágneses északi pólus változó elhelyezkedése okán valószínűleg a mainál jóval délebbre sem volt elképzelhetetlen a sarki fények megjelenése, akár a mostani Magyarországéval azonos lehetőségei is lehettek a korabeli babilóni égboltnak.

1067-ben több alkalommal látták az északi eget színesen lángolni. Az Angolszász Krónikák egyik, 1131-es feljegyzése szerint karácsony utáni hétfőn az északi égbolt lángokban állt, az emberek halálra rémültek a látványtól - mai tudással biztosra vehetjük, hogy sarki fényt láttak.

1173-ban szintén angliai feljegyzés, miszerint "kicsivel éjfél után csodajel jelent meg az égen, kelet és nyugat közt az északi égbolton piros szín pompázott, amelyet fehér sugarak is díszítettek, hol oly vékonyak, mint egy lándzsa, hol szélesek, mint egy asztallap, itt is és ott is felfelé növekedtek hirtelen a földből az égbolt felé. Az említett fehér sugarak olyanok voltak, mint amikor a napfény áttör a vastagabb felhők közt." (Ezt az a Gervas of Canterbury írta le, aki öt szerzetes tanúvallomását lejegyezte, miszerint 1178. júniusában kora este egy nagyon fényes villanást láttak a sarló alakú Hold sötét felszínén - egy erősen vitatott feltételezés szerint ez a jelenlegi, igen fiatal Giordano Bruno krátert létrehozó becsapódás lehetett. Másik, elfogadott feltételezés szerint a szerzetesek egy széteső, nagyobb meteor villanását látták, s véletlenül pont a Hold előtt látszott az ő nézőpontjukból a villanás. A történet tanulsága, hogy a középkor krónikásai akkor is precízen lejegyeztek egy eseményt, ha nem értették jól, mit látnak.)

Aki már volt olyan szerencsés helyzetben, hogy átélhesse egy sarki fény megjelenését, tudja, hogy e fénysávok mozognak, hullámzanak az égbolton. A jelenséget nem ismerőnek ez elég rémisztő lehet!

1177-ben szintén sarki fény bíbora festette be az északi égboltot Anglia felett, nagy rémületet okoztott a látvány, ami sok fejét felfelé nyújtogató vörös sárkányra emlékeztette az embereket. A kínai feljegyzésekben szereplő sarki fények közül a vörös színűek balszerencsét hordoztak.

Sarki fény a Nürnbergi Krónikában, 1591-ből

Alaszkai és grönlandi bennszülöttek szerint a vörös és a rózsás árnyalatú aurórák a szellemek harcai közben kicseppenő vérből erednek. A szibériai csuvasok szerint e fények a szülő nőket megsegítő égi szellemek. Lappföldön sarki fények idején tilos volt fütyülni és csúfolódni, mivel attól tartottak, hogy a fények lejönnek a földre és ellátják az illető baját, alaszkai inuitok szerint hasonló füttytilalom azért van érvényben, mert a sarki fény magával ragadja az égbe a tilalmat megszegőket. A tilalomra talán a következők adhatnak magyarázatot: egyes emberek (nem kevesen) arról számolnak be, hogy hallják a sarki fények hangját - sziszegő, recsegő hangokat, olyasmit, mint a rádió recsegése, vagy apró elektromos szikrák zaja. Valószínű emiatt hívhatják a sarki fényt egyes inuitok úgy, hogy a "fény amelynek hangja van". Mi lehet ennek az oka? A fények által az ionoszférában keltett elektromágneses zavar valamilyen módon, egyéb külső hatás segítségével hallható hangokká alakul, a nagyobb fényerejű meteorok esetében szintén ugyanilyen típusú hanghatásokról számolnak be egyesek. A sarki fény hangjai esetében a beszámolók szólnak olyan esetekről, amikor sok észlelő mind hallott hangokat, de olyanról is, amikor senki sem, vagy csak 1-1 ember. A vizsgálatok szerint a hallhatóságot befolyásoló külső tényezők közt első helyen szerepel a hosszabb haj, szőrme, fű, fémtárgyak közelsége, esetleg fémkerestes szemüveg. A hanghatás mindig a fényjelenséggel egyidőben keletkezik, tehát nem azt követően kis idővel hallják, ahogy a villámlás után jön a dörgés, így kizárható, hogy maga a hang keletkezik az ionoszférában s az jut le a hallgatóig. Ha sok együtt észlelő ember hallja, akkor valószínűleg olyan környezetben vannak, olyan közös tulajdonságuk van, ahol/amiben érvényesül a vizsgálatokban jelzett valamely feltétel. Egy csapat szőrmesapkás eszkimót azért képzeljünk magunk elé! Véleményem szerint teljesen logikusnak tűnik - ha a fenti vizsgálatok igazak és nem évszázadok óta tömegesen és egybehangzóan hazudozó különböző helyeken és korokban élt emberekről van szó - hogy a jelenség fennáll. Mindenesetre ma még ismeretlen a pontos mechanizmus, így persze adatgyűjtés folyik leginkább e téren, remélhetőleg lesz fizikai magyarázata is a hanghatásoknak hamarosan. Ha tehát az eszkimó hallja a sarki fény hangját, számomra logikus, hogy az égiek "beszélgetését" nem fogja a hangok utánzásával, fütyüléssel kicsúfolni. (Egy lista esetleírásokkal, okulásul)

Skandináv halászok szerint a hatalmas halrajokon megcsillanó napfény okozza a sarki fényeket, így számukra várható nagy fogást ígért a megpillantásuk. A vikingek szerint a fény a Valkűrök pajzsának villogása az auróra.

Stan Richard fotóján tanulmányozhatjuk a sarki fények színeinek rétegződését

A sarki fények színe attól függ, hogy a Föld légkörébe érkező nagyenergiájú részecskék mely légköri gázzal találkozva okoznak felfénylést: a nagy magasságban (150 km felett) lévő vöröset az oxigén, lilát a nitrogén okozza, a középső részben (100-150 km) látható általánosan elterjedt sárgászöldet oxigén, az alső rétegek (100km alatt) lilás árnyalatait ismét nitrogén okozza. A Föld mágneses mezeje és a részecskeáramlat aktuális állapota dönti el, hogy merre és milyen színekben pompázó sarki fény jön létre.

* * *

Légköroptikai jelenségek

Mila Zinkova fotóján gyönyörű magas naposzlop látható, ha a Nap mélyebben van, a horizont alatt akár, vagy ha az égbolt általánosan vöröses árnyalatú felhőzettel telt, az oszlop színe is vörösebb, mivel itt a jégkristályok nem törik, csak tükrözik a fényt.

Fogyatkozások

A világ első valósághű napfogyatkozás-festménye, 1735-ben Cosmas Damian Asam készített, a bajor Weltenburg apátságát díszíti

A fogyatkozások - akár a Hold, akár a Nap volt az "alany", mindig ámulatba és rettegésbe ejtették eleinket, főként a csillagászati, matematikai tudással nem bírókat.

Napfogyatkozás Antoine Caron 1571-es festményén kevéssé valósághű ábrázolással

Aki tudta, hogy fogyatkozás következik, az kihasználhatta a tudását másokkal szemben, hatalmi, vallási, politikai célok érdekében. Ilyen volt az a jól ismert eset, amikor Kolumbusz a negyedik útja során 1504-ben egy holdfogyatkozást hívott segítségül a jamaikai bennszülöttekkel való tárgyalására, a fogyatkozás hatására a helyiek örömmel adtak élelmiszert a kiéhezett és fáradt hajósoknak.

Kolumbusz holdfogyatkozása Jamaikán

Holdfogyatkozások során égi kísérőnk nem eltűnik, mint a Nap, hanem színe vörössé válik - különböző körülmények hatására világos rézvöröstől egészen sötét, alvadt vér színéig sokféle árnyalatúvá lehet. Különösen ritka esetekben olyan sötétté lesz, hogy szabad szemmel észlelhetetlenné válik, ám ez a földi légkör állapotától függ, ilyesmit általában igen nagy vulkánkitörések után lehetett látni, ami korábban nem volt magához a fogyatkozáshoz hasonlóan előrejelezhető. Eleink annál félelmetesebbnek hittek egy holdfogyatkozást, minél inkább hasonlított a Hold színe a vérre, s szinte mindig háború vagy maga a világvége eljövetelével azonosították e tüneményt.

Vérvörös Hold - a fogyatkozások szakértője, Fred Espenak fotóján

" És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat.
A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja." (Jóel 2: 30-31)
Furcsa hát, ha minden holdfogyatkozáskor, napfogyatkozáskor világvégét várnak a zsidó-keresztény világ bigottjai? Különösen igaz ez azon fogyatkozásokra, amelyek valamely jeles napra esnek, nem beszélve az ortodox zsidók által nehezményezett helyzetekre, amelyek során pont holdfogyatkozáskor tartották a palesztin-izraeli béketárgyalások egyes szakaszait… Ugyanezen körök teljességgel kétségbe vonják azokat a tudományos megfigyeléseket és ismereteket, amelyek a fogyatkozásokat és azok sötét színét pusztán fizikai és légköri alapokra helyezik (Az aktuális világvége jóslatuk 2025-öt jelöli meg következő alkalomként az eddig már volt számos hasonlóan várt év után. Csoda az, ha van, aki még hisz nekik, pedig van bőven.) Tertmészetesen minden egyháznak érdeke fenntartani hívei körében az állandó rettegést a világvégétől, a haláltól, s felhasználni ehhez minden olyan égi jelenséget, amelyet jól láthatnak a képzetlen hívek akár a szobaablakukból is.

Fred Espenak 1999. augusztus 11-én Törökországból figyelte a hazánkban is látható teljes napfogyatkozást. A képén a teljes fedés beállta előtti pillanatban megfigyelhető gyémántgyűrű látható, vagyis a még éppen látszó napfény a Hold árnyéka mellett, miközben a napkorona már láthatóvá válik.

A fogyatkozások - világnézettől függetlenül - ma is misztikus élményt adnak átélőiknek, nem véletlenül került egy napfogyatkozás gyémántgyűrűjének képe egy TV-sorozat logójába

* * *

Időjárási eredetű jelenségek

Szent Elmo tüze a hajó árbocvégein

Elsősorban hajósok körében volt jelentősége a Szent Elmo tüze néven ismert jelenségnek. Nem pusztán a matrózok által mesélt legendák egyike, hanem valós fényjelenség: mégpedig az árbocok végein megjelenő szikra, kisülés ez. A nevét a hajósok védőszentjéről kapta, s azt hitték a tengerészek, hogy megjelenése szerencsét hoz, hogy Szent Elmo meghallgatta az imáikat. Valójában nem más, mint koronakisülés, amely vihar idején, az elektromosan töltött levegő ionizációja révén egy-egy hegyes tárgy végénél plazmát hoz létre.

Darren Howie 2009-06-27-én Borneó közelében készült rendkívül látványos fotóján egy Airbus A320 pilótafülkéjéből észlelt Szent Elmo tüze látató, forrás: airliners.net

Régen nagyjából csak hajósok észlelték, ma repülőgépek szárnyvégein, orrán látni gyakran, s manapság egyre több remek felvétel is készül róla. Plinius szerint ha a hajón egy látható belőle, akkor erősödni fog a vihar, ha kettő, akkor már gyengülőben van, ám ha három, akkor iszonyú erőre kap hamarosan. Julius Caesar lejegyzett egy esetet, amikor nagy zivatar volt, s az ötödik légió lándzsáinak hegyén villantak fel a kis lángocskák. A felfedezések korában Kolumbusz, Magellán hajóin is többször megjelent, a matrózok örömére. Konstantinápoly 1453-as ostromakor a Hippodrom tetején látták, a keresztények abban bíztak látván e jelet, hogy Isten hamarosan segítséget küld. Darwin is leírta a jelenséget a Beagle fedélzetén utazva, Dél-Amerika partjainál. Az orosz tengerészek Szent Miklós vagy Szent Péter fényének hívták. Észlelték már szélkakason, villámhárítón, templom tetején lévő kereszten, faágon, levélen, sőt, tehén szarván is a megjelenését.

Vörös eső esett 2001-ben, július és szeptember között több alkalommal is az indiai Kerala területén, a fotón a begyűjtött esővíz és a róla készült mikroszkópos felvétel látható

A véres esőkről is bőven maradtak fenn feljegyzések. Ez a tünemény elsősorban a déli vidékekre, a mai spanyol, francia, olasz, görög és török területekre volt jellemző, egyszerű földrajzi-meteorológiai oknál fogva. Afrikai eredetű vörös színű sivatagi port szállít a szél az év megfelelő időszakaiban (általában márciustól májusig) észak felé, majd ez a porral telt levegő a Földközi-tenger feletti vízpárából épülő felhőzetbe kerül. A kontinens fölött kihulló csapadékban a por is benne van, így ha az valamely tereptárgyra vagy növényre hullik, ott vörös színű, sáros nyomot hagy. Sokszor jön ilyen poros eső, de nem mindig azon afrikai területek felől, ahol vörös a talaj, legtöbb esetben szürkés-sárga. Már az ókori Róma is tapasztalt vörös esőket, amelyekről Ciceró megjegyzése, miszerint a "véreső" nem isteni csapás, hanem földi eredetű tünemény ("ex aliqua contagione terrena" vagyis "valamiképpen a földdel érintkezve" juthatott az esőbe), hozzátéve azt a kissé ironikus felismerését is, hogy érdekes módon sokkal több babonákkal átitatott beszámoló keletkezik véres esőkről háborús időkben, mint békében. Több alkalommal jegyeztek fel olyat, hogy földeső esett, e tünemény minden bizonnyal a sárgásbarna porral teli felhőkből származó sármaradvány volt egy-egy zápor, zivatar után: i.e. 190-ben Rómától délkeletre Tusculumban, i.e. 167-ben a közép-itáliai Anagnia-ban, i.e. 163-ban a görög Cephalonia-ban hullott alá sáros föld.

Az Íliász is említ véres harmatot (11. ének, Devecseri Gábor fordítása):
"Sokkal előbb álltak hadirendben az árok elébe,
mint a lovas csapatok; megkéstek ezek, de közöttük
szörnyü zsivajt keltett Kronidész, s küldött a magasból
véres harmatozást, mert már tervelte, hogy oly sok
bátor férfiu-főt Hádészra vet ebben a harcban."

Időnként a porral telt légtömegek távolabbi vidékekre is eljutanak, amint például i.sz. 249-ben Angliában hullott "véreső", s ugyanezen alkalmakkor 3 alkonyatkor véres kard látszott az égbolton (ez utóbbi minden bizonnyal naposzlop lehetett). 442-ben az angliai York városában esett véreső. Tours-i Szent Gergely szerint 582-ben Párizsra hullott véreső csatakossá áztatva az embereket, akik rémületükben ledobálták "véres" ruháikat. 793-ban, a Lindisfarne elleni viking támadást előrejelezve is véreső hullott York városában, mégpedig pont Szent Péter templomára, amint arról Alcuin (angol teológus, tanító, aki Nagy Károly mellett dolgozott hosszú évekig) beszámolt. Az Annales Fuldensis szerint véreső hullt alá 873-ban 3 napon át Brescia körzetében. 1027 júniusában Aquitánia területén hullott makacs, a fán kívül mindenről lemoshatatlan véres eső, amelynek kivizsgálását II. Róbert francia király kezdeményezte és támogatta, emellett megbízást adott hasonló véresők korábbi feljegyzéseinek összegyűjtésére, mivel az ezredforduló körüli apokaliptikus aggodalmak még éltek az emberekben, s Róbert utána akart járni, hogy lehet-e köze e jelenségnek a világhangulatot kiváltó esetleges eseményekhez, vagy máskor is előfordult, s így tompíthatja a félelmeket. A vizsgálat egyik jelentése kimondta, hogy a fáról azért mosható le e "vér", mert a fa Krisztus kereszjét jelképezi, így a véreső e szentsége jelzi, hogy csak az igaz keresztények ússzák meg a következményeket. Másik jelentés összegyűjtött sok olyan régi esetet, amelyekben a korábbi krónikások összekapcsolták már a véresőt háborúsággal, járvánnyal. Nem hiszem, hogy bármelyik jelentéstől túlzottan megnyugodott volna Róbert…

A rejtélyes jelenségekről szóló ókori írásokat jól ismerő és a misztikumot kiválóan használó Shakespeare így ír a Hamletben:
"Tűzfarku csillag, vérharmat, homály
A napban; és a nyirkos égitest,
Mely Neptun országán uralkodik,
Kórrá fogyott, majd mint a végnapon.
S ím, zord jövők hasonló gyászjelét,
Mintegy a balsors száguldó futárit,
S előbeszédét ránk törő gonosznak
Tüntet föl együtt a menny s föld; hazánk
Éghajlatán és honosink előtt." (Arany János fordítása)

Az 1901-ben Európát átszelő vörös esőről készült karikatúra

1901 március 10-11-én éjjel Németországban és Hollandiában nagy területeken hullott vörös eső, amelynek az útját Szicilíától lehetett követni, ahol még 8-án esett, majd Nápolyban, Fiuméban s az Alpok átszelése után érkezett Dél-Németországba. 11-én Berlint és Hamburgot is elérte. Ezen alkalommal olyan kiterjedt és jól dokumentált volt a jelenség, hogy azt is kiszámolták, hogy mintegy 1,8 millió tonna, ezredmilliméteres szemcsenagyságú vörös port juttattak el az áramlatok afrikai porviharokból Európa földjére!
Ma sem vagyunk mentesek e tüneménytől és a hozzá fűződő, már modern stílusú feltételezésektől: 1992-ben Mannheimben esett vörös eső, a helyi lakosság feltételezése szerint a közeli vegyi üzem feltételezett balesetének szennyező hatása miatt - vizsgálatok persze az afrikai port tudták csak kimutatni a mintákból, no és semmilyen baleset nem volt.

Húszezerszeres nagyítású kép a keralai véres esőben lévő, azt okozó Trentepohlia algáról

2001-ben az indiai Kerala államban hónapokon át több alkalommal esett véres eső. Az emberek körében terjedő pletykák egy India felett szétrobbant meteorról szóltak, amelynek a pora festette meg az esőt. A leesett csapadékból vett minták alapján kiderítették, hogy egy, a környéken igen gyakori zuzmóalkotó, narancsvörös algafaj erősen elszaporodott az esős időszak alatt, s rengeteg spórát eregetett a levegőbe, amelyet aztán az esők kimostak. Mint kiderült, nem először: már az 1800-as években is tapasztaltak hasonló vörös esőt a környéken.

* * *

Epilógus

Egyszerű meteorológiai tünemény, vagy idegen civilizáció küldötte???

Lencsefelhő, vagyis altocumulus lenticularis.

Nem sok változott az ókor, középkor óta. Az emberek nagy része ma sem érti vagy nem akarja érteni az égi jelenségeket, ezek közül nem egyet ma is valamely misztikus dolognak - mondjuk idegen űrhajónak - vél. Egyes, bigott vallásosságtól fűtött felekezetek és egyének ma is várják a világvégét a nap- vagy holdfogyatkozásokat számolgatva. Sokan kimondottan üzleti céllal állítják be e jelenségeket misztikusnak, könyvek ezrei születnek asztrológiáról, bolygónkra látogató idegen lényekről. A magukat ufológusnak vallók nem röstellik a régi krónikások (akkor még ismeretlen okú, mára viszont teljességgel felderített) égi jelenségekről lejegyzett megfigyeléseit saját szájuk íze szerint idegen űrhajónak vagy idegen lénynek értelmezni. Ahogy régen az egyházat tartották el a megfélemlített és félrevezetett emberek, ma ugyanők e modern misztikus mozgalmak zsebét tömik önként és dalolva. Sajnos a kereslet fennáll e témákra, a valóságos magyarázat iránti igény ugyanolyan jelentéktelen, mint 500 vagy 5000 éve volt. Egyre kevesebb a világot egységként érteni képesek száma, ha van is némi tudásunk egy adott tudományterületen, egy másikban ugyanolyan könnyen megvezethetőek vagyunk, mint bárki más. A világot mozgató fizikai törvények mindenkire érvényesek, ám az egyedül rajtunk múlik, hogy eredendő kíváncsiságunkat helyes irányba állítjuk-e be. A sérülékeny, ingatag tudás a csalóknak, szélhámosoknak kedvez, s miközben űrszondát tudunk küldeni százmillió kilométernyi távolságba, naponta kerülnek az újságokba horoszkópok, s naponta halnak meg emberek azért, mert orvos helyett csodadoktorok kristályaira, kézrátételére bízzák súlyos betegségeiket... Az emberiség története csak egy szemvillanás a világegyetem idejében, de rajtunk is múlik, hogy ez a pillanat mennyire nyújtható, mennyire tehető hasznossá. Kultúránk értékeinek, szépségeinek észrevétele már félút a siker felé. A megismerés, a tudás az egyetlen fegyverünk a mindent felőrlő idővel szemben!

Babonák, amelyek e szép és érdekes jelenségekhez kötődnek, ma is élnek - ha hullócsillagot látunk, kívánni kell valamit, ugye?

Köszönet Kiricsi Ágnesnek a cikk hibáit feltáró segítségéért!

©Landy-Gyebnár Mónika 2009.