Avagy milyen csodákat láttak eleink az égen, hogyan vélekedtek ezekről a dolgokról, ám mik is voltak valójában?


* * *


Ókori, középkori feljegyzések sokasága számol be valamilyen különös égi jelenésről, amely egy uralkodó sorsát, csata kimenetelét, vagy sok egyéb eseményt meghatározott - elődeink hite szerint. Mifélék voltak ezek az isteni jelek, milyen valós jelenségek álltak az észlelt égi csodák vagy baljóslatú fények mögött? Legyen ez az írás elsősorban azoké, akik úgy vélik, a világot szét lehet választani természettudományra és humán tudományra...


A jelenségek egy része csillagászati volt, mint pl. szupernóvák felfénylése, üstökös megjelenése, meteorzáporok vagy egy igen fényes meteor megjelenése, illetve meteorit lehullása. Más részük légkörünkhöz kötött tünemény volt, mint sarki fények, a fátyolfelhőkben lévő jégristályokon, eső- vagy apró páracseppeken kialakuló optikai jelenségek, időjárási jelenségek, mint példul a véres/vörös színű esők is.

Egy rövid összefoglaló gyűjtemény született e jelenségekből, amelyet a végtelenségig lehetne folytatni, bár a történelmi források száma véges, egy hosszú emberélet is kevés lenne a feldolgozásukhoz.

* * *


Vendégcsillagok - nóvák, szupernóvák



A Cassiopeia csillagképben Tycho Brache által észlelt szupernóva ábrázolása

A "semmiből" felbukkanó csillagok (nóvák, szupernóvák) a régiek hite szerint valamely jeles személy születését jelezték (bizonyos népeknél a fényes meteorok hasonló égi jelek voltak). 1006-ban egy igen fényes csillag jelent meg az égen - világszerte számos feljegyzés említi. Kínában az udvari asztrológus azt jelentette a császárnak, hogy igen nagy gazdagság vár arra a földre, amely felett megjelent a vendégcsillag. A szupernóva hamarosan elhalványodott, ekkor már éhínséget és háborút jelzett az asztrológusok szerint… Ibn Ridwan fiatal kairói asztrológus is látta a szupernóvát - ő azt jegyezte le később, hogy a megjelenését balszerencse, járvány és pusztulás követte.
1054-ben, a ma Rák-köd néven ismert objektum keletkezését figyelhették meg őseink egy újabb szupernóva megjelenésével. Japánban e szupernóva felragyogásakor az emberek gondosan becsukták a házak ajtaját-ablakát, nehogy annak ártó fénye betegséget vigyen a házba.



Az anaszazi indiánok által készített kőrajz a holdsarló mellett megjelent vendégcsillagról


Új-Mexikó terülétén az anaszazi indiánok kőbe vésték e jelenést: a holdsarló mellett látszó igen fényes csillagot. Csillagászati adatokból könnyen kiszámítható, hogy az 1054. július 5-én volt feltűnésekor a szupernóva pont a holdsarló mellett látszott. Annak ellenére, hogy Kínában, Japánban, a drezdai kódex néven ismert maja krónikában és arab területen is találhatók pontos feljegyzések a szupernóva megjelenéséről, Európából nem tudunk konkrét adatról, mindössze feltételezett utalást találtak rá ír krónikákban, illetve egy eléggé kétséges feljegyzést, miszerint IX. Leó pápa 1054. áprilisi halálakor igen fényes objektum jelent meg az égen (a világ többi észlelésénél ez több, mint két hónappal korábbi, bár teljesen nem zárható ki, hogy máshol pl. kedvezőtlen időjárás miatt "csúszott" a szupernóva észrevétele, ennek az esélye, valljuk be, sokkal kisebb, mint a pápa javára született politikai okú feljegyzésé). Az 1054-es egyházszakadás is elvonhatta az érdeklődést az égi tünemények európai feljegyzéséről, ez is magyarázhatja a hiányukat. A vendégcsillag közel 3 hétig a nappali égbolton is látszott, s éjjel mintegy 2 éven át tartott ki. Meglehetősen furcsa, hogy ennyire hiányzik az akkoriban már igen részletes európai feljegyzésekből a konkrét esemény. Talán valamikor fény derül ennek az okára, vagy találnak mégis hiteles említését a szupernóvának. Egy bizonyos: a kínai csillagászok udvari alkalmazottak voltak, akiknek napi munkájuk volt hosszú évszázadok óta az égbolt figyelése s eseményeinek feljegyzése. Európában a középkor végéig ilyen jellegű "munkakör" nem létezett, a csillagászattal foglalkozók java asztrológiai jóslatok készítéséből élt s az amúgy is szükségtelennek vélt megfigyelések csak némi mellékes érdekességet jelentettek. Ráadásul a klasszikus és a keresztény tanítás szerint az égbolton nem jelenhet meg új dolog, hisz minden állandó a teremtés óta.
Tycho Brache 1572-es nóvafelfedezéséig senki nem merte ezt a tanítást megkérdőjelezni, ez a felfedezés azonban a babonáknak, félelmeknek is új utat engedett:

"A főtisztelendő pásztor úr nyilvános prédikációt tartott december hetedikén, ádvent második vasárnapján, ahol világossá tette, hogy mivel az összes tudós bizonytalankodik abban, hogy ez az új csillag mi lenne, vagy mire magyarázható, meglehet, hogy ez az az új csillag, amely Krisztus utolsó eljövetelét előre jelzi, mint ahogy új csillag jövendölte meg az első érkezését a mágusoknak.". ( érdemes elolvasni fenti idézetet tartalmazó teljes szöveget, tanulságos: http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/egyetemes_kesokozepkor_csillagaszata/szupernova1572.html)


* * *


Meteorok, égből aláhulló kövek


1833. novemberében káprázatos csillaghullást produkált a Leonidák meteorraja

Mohamedán tanítások szerint a meteorzáporok a jó angyalok által kilőtt tüzes nyilak, amelyekkel a gonosz angyalokat elriasztják az égből, így óva az igazhívőket. Keresztények szerint a hullócsillagok egy-egy lélek tisztítótűzből való szabadulását jelzik, illetve valakinek a halálát - ez a veszteség a hazai néphitben is fontos helyet kapott, néhol abban a változatban, hogy egy lehulló csillag egy leány szüzességének elvesztését jelzi.

A Leonidák meteorrajának rendszeresen visszatérő erősebb záporairól is születtek feljegyzések. 902-ben kínai csillagászok írták le, hogy úgy hulltak alá a csillagok, mintha eső esne, erről az évről Egyiptomban a "csillagok éve" elnevezés maradt fenn. 1366-ban portugálok jegyezték le, hogy a számtalan hullócsillag a világvége eljövetelét jelzi. 1625-ben koreai csillagászok arról számoltak be, hogy a nyugati égen bizonyára háborút folytattak a csillagok, mert igen sok közülük lehullt. 1833-ban ugyanez a raj amerikai észlelők körében okozott félelemmel vegyes csodálatot. Samuel Rogers beszámolója szerint az épp útnak indulni készülő család hajnali 3-kor felkelt, hogy cihelődjön, amikor egyik gyermekük az udvarról bekiabált, hogy azonnal rohanjanak ki, mert szikrákat szór az ég, biztosan itt a világvége. Az útja során a család számos helyen találkozott az eseményt megvitató, vakbuzgó hittel Krisztus második eljövetelét emlegető emberekkel, bűnbánókkal, hitszónokokkal. Ma már tudjuk, hogy 33 évenként egy olyan területét érintjük e meteorrajt létrehozó törmelékfelhőnek, amely az átlagosnál nagyobb számú hullócsillagot jelent az eget vizslatók számára.

 

Ensisheim 1492-ben aláhullott meteoritja- vagyis a maradvány...

 

Égből aláhullott köveket (meteoritokat) nem csupán a mekkai Kába-kő képében őriznek vallásos áhítattal, például az elzászi Ensisheim templomában is egy "mennykő" foglal helyet az ereklyék között.

 

Metszet az ensisheimi mennykő ("Donnerstein") lehullásáról

 

E kő földet érését is pontosan ismerjük:1492. november 7-én pottyant a falu melletti mezőre, a szemtanú rögvest odacsődítette a lakosságot, ők pedig égi eredete miatt azonnal darabkákat szereztek maguknak belőle. Az eredetileg 127 kg-os meteoritból mára 55 kg maradt egyben.

 

 

Diomédész és Odüsszeusz elrabolja a trójai Palladiumot

 

Trója alapításakor egy isten hullott alá az égből - a Palladium - akit a városnak őriznie kellett, mivel ő maga a város védelmét jelentette, mai szóhasználattal védőszent volt. A legenda szerint amíg a szobor Trója falain belül van, a város bevehetetlen marad. A trójai háború során aztán persze a leleményes Odüsszeusz - Diomédész segítségével - elrabolja a Palladiumot - ez a szobor aztán kalandos úton Rómába kerül, majd 330-ban Konstantinápolyba - ahol Konstantin oszlopának alapzatába építik be. Az oszlop ma is áll, immár felújítva. Hogy a Palladium benne van-e? Ki tudja.

Konstantin oszlopa a mai Isztambulban

 

A feltételezések szerint az égből egykoron lehulló istenség maga is meteorit volt. Hasonló eredetű az Ida hegyén született Cybele istennő fekete köve is, amely szintén végigkísérte a klasszikus ókori kultúrákat a Gilgames-eposztól a római Palatinus-dombon álló szentélyig. Cybele visszakövethető az újkőkori Anatólia istenségéig, ez istenség egy fekete, kocka alakú kő képében jelent meg. Cybele neveinek változatai: Kubaba, Hubaba, Humbaba - aki ez utóbbi néven szerepel az asszír eposzban. A név jelentése állítólag egyszerűen csak kocka. Az Ida hegyéről származó követ (valószínűleg meteoritot) i.e. 204-ben szállították Rómába, ahol a kő egészen az i.sz. 5. századig megvolt - ekkor elveszett. Olyan feltételezés is van, miszerint Cybele és a ma Kába-kőként ismert fekete kő egyazon ősi istennő volt, természetesen a mohamedán időknél korábbi arab istenségek egyike, egy Hubal nevű holdistennő. A "pogány" arabok számos égből hullott követ imádtak egykoron, isteni erőket tisztelve bennük. Ne feledjük, a legtöbb meteoritot ma is sivatagokban vagy jégmezőkön találják, ahol könnyen észre lehet venni a környezettől elütő színű, állagú, formájú követ, nem csoda, ha az arabok is találtak ilyeneket. A Kába-kő, amely fekete, az arabok hite szerint egykoron fénylő és hófehér volt, s képes volt beragyogni a világot kelettől nyugatig. Attól lett fekete, hogy magába szívta az őt megérintő emberek bűneit. Mi más volna egy kő, ami egykor világosságot adott, s most sötét, mint egy égből fénylőn aláhullott meteorit? A követ övező legendákból sejthetjük csak, hogy az, mivel a közelébe csak igazhitűek juthatnak. Ennek ellenére egy álruhás európai, Sir Richard Francis Burton 1853-ban felkereste a követ, s részletesen beszámolt mind a Haddzs, mind a mekkai szentély és a kő tulajdonságairól. Ha leleplezték volna, bizonyára azonnal megölik. Burton szerint a kő minden valószínűség szerint meteorit. Sajnos annak az esélye, hogy valaha is igazi tudományos vizsgálatot végezhetnek a Kába-kő anyagát illetően, s ezzel kideríthető lesz, hogy valóban meteoritról van-e szó, nagyjából a nullát közelíti…

 

Vasmeteoritból készített inuit lándzsahegy

 

Azok a népek, amelyek már ismerték a fémek megmunkálását, sokra tartották a vasmeteoritokat, hiszen kiváló, nagy koncentrációjú fémforrás volt számukra, az istenek ajándékának tekintették e nagyszerű anyagokat. A British Museum gyűjteményében van egy inuit lándzsa, amely narvál szarvából készült s vasmeteoritból származó hegye van. Amerikai indiánok körében többfelé találtak meteoritot kultikus tárgyként síremlékben, de például a Barringer-krátert létrehozó vasmeteorit darabjait is használták a helyi indiánok. Az argentín Campo del Cielo (magyarul az Égbolt mezeje többféle helyi indián névből, pl. Piguem Nonraltá spanyolosítva) területén kb. 6000 éve lehullott, több (sok tonnás) darabra szakadt vasmeteorit hullásának az emléke fennmaradt a mítoszokban, de magának a meteoritnak a felhasználása is folyamatos volt az indiánok körében, már 1576-ban (!!!) az indiánok ércforrásának felkutatására indult sikeres spanyol expedíció, pusztán azon elbeszélések alapján, hogy a Napból kiszakadt s lehullott kövekből származik a vas. A legendák elbeszélték, hogy réges régen észak felől hatalmas fényt láttak a Napból kiszakadni, erős szél támadt, s aztán a kiszakadt "napdarab" földre zuhanva nagy pusztítást végzett lángba borítva a növényzetet, rengeteg embert megölt. A mai napig tartanak ezen indiánok az északi szél idején látott fényes, az égen nyomot hagyó meteorok felvillanásaitól. Él olyan nép is azonban e vidéken, amely számára a legenda arról szól, hogy az égből aláhulló csillag ajándék, bányát vájt a földbe. A fényesebb meteorok hullása számukra egy nagy sámán halálát jelzi, az üstökösök pedig pusztulást az ott élő népek számára. A lehullott meteorit sok darabját megtalálták, sokat széthordtak persze, meg sokat felhasználtak belőle az indiánok az évezredek alatt. Ma már nemzeti parki védettséget élvez a terület. A talajminták vizsgálata igazolta, hogy a meteorithullással kb. egyidőben valóban hatalmas tűzvészek voltak. Mennyire hihetetlen, hogy ilyen időtávlatból is így megőrizte a helyi legenda szájhagyomány útján 240 generáción átadott információja a hat évezreddel ezelőtti eseményt, s a legendák alapján milyen kiválóan rekonstruálták a történetet!

 

Néhány tonnás vasmeteorit darabka a Campo del Cielo területén, a felülete oxidáltság miatt vörös

 

Ha valaki azt észlelte, hogy egy kő hull alá, s így ismert volt a tárgy égi eredete, ezzel megalapozódott a tárgy tisztelete is. A mai napig sokkal magasabb áruk van azon meteoritoknak a piacon, amelyekről szemtanú által tudjuk, hol és mikor hulltak le a földre… Azt pedig ne feledjük: elődeink sokkal közelebb éltek a természethez, sokkal jobban figyeltek rá, többet tartózkodtak a szabadban, így az is megeshet, hogy nagyobb arányban találtak meg lehulló köveket, mint mi tesszük azt manapság.

 

* * *


Üstökösök




Johannes Hevelius "Cometographia"-jának rajzai az üstökösök fajtáiról 1668-ból


Ma már jól ismerjük például a Halley-üstökös rendszeresen visszatérő alakját, ám eleink keveset tudtak arról, hogy vannak időről-időre a közelünkbe látogató égitestek, így egynek-egynek a megjelenése mindig felkeltette az emberek figyelmét.

Már közel 2000 évvel ezelőtt, a római asztrológus, Marcus Manilius is tömérdek gonosz tettet fogott az üstökösökre, a járványoktól kezdve éhínségen, a termény elpusztulásán, háborún át egészen a várható halálesetekig mindent… Idősebb Plinius szerint attól függött az üstökös hatása, hogy hol vált láthatóvá az égen, s milyen alakot öltött. Ha az üstökös csóvája kettős volt, akkor ez a muzsikusok számára jelzett eljövendő csodát, mivel az égitest alakja Euterpé (a zene múzsája) kettős fuvolájára hasonlított.

A Hale-Bopp üstökös kettős csóvával látszott 1997-ben, Wade Clark fotója

Euterpé a kettős fuvolával

 

Ha mondjuk a Kígyó csillagképben jelent meg az üstökös, akkor mérgezést jelzett előre. Szintén Plinius írja le, hogy a szalamiszi csatát is egy üstökös megjelenése előzte meg.

Vespasianus császár a maga életében megjelenő üstökösről azt vallotta, hogy bizonyosan nem az ő halálát jelzi előre, mivel az üstökösnek nagy haja volt, ő maga viszont kopasz.

Vespasianus

 

Persze egy üstökös megjelenését ki-ki a maga hasznára is fordíthatta, amint azt Augustus tette az i.e. 44-ben, Julius Caesar halála után megjelent üstökös kapcsán: egyszerűen azzal magyarázta az üstökös felbukkanását, hogy Caesar az égi hatalmak részévé vált, s ez a megjelenő üstökös egy jel, miszerint folytatódnia kell az ő örökségének; vagyis a saját hatalmát törvényesítette az égi jel segítségével. Ezt a látásmódot aztán II. Károly angol király (1630. május 29. – 1685. február 6.) használta még ki, mivel születése napján egy üstökös jelent meg az égen - Károly ezzel legitimálta saját maga és a Stuart-ház uralmát. V. Károly német-római császár 1556-ban egy üstökös megjelenésekor olyannyira megrémült, hogy a spanyolországi San Yuste kolostorában rejtőzött el az égi veszély elől, s lemondott a császári trónról is.

1066-ban megjelent üstökös a hastingsi ütközet előtt az Harold embereiben rémületet keltett, amint ezt a bayeux-i falikárpit ábrázolásában is látjuk

 

Negatív volt az üstökös "hatása" a Halley 1066-os érkezésekor, amikor az üstökös megjelenését a hastingsi ütközet kimenetelét megjósló ómennek vélték. A híres bayeux-i falikárpit hímzésén ábrázolták az égi jelre félve tekintő angolokat. És láss csodát, pár hónappal az üstökös megjelenése után Anglia királya, Harold vereséget szenvedett! Valóban lehet-e összefüggés egy égi ómen és a vereség közt? Talán, ha az üstökös igazán mindenkiben kellő félelmet keltett, s ezzel pszichésen gyengítette a haderőt… Ámbátor ugyanez az üstökös Hódító Vilmosnak már pozitív előjel volt.

Mennyire hasonlít egy jatagán és egy üstökös? Az utóbbi az 1965-ös Ikeya-Seki üstökös, John Laborde fotója

 

1456-ban, amikor a török már Európában volt és valós veszélyt jelentett a kereszténységre, a Halley ismét a Föld közelébe merészkedett. A pápa, III. Callixtus látván a törökök előretörését és az üstökös jatagán alakú vészjósló megjelenését, elrendelte a déli imát, s a déli harangszót mindkét veszély elűzése céljából.

 


1811-es évi termésből készült "üstökös-konyak"


Akár a Halley, akár valamely másik fényes kométa számos műalkotásban megjelenik, sok krónika számol be róla valamilyen formában. A borosgazdák különös becsben tartják a látványos üstökösök évében szüretelt szőlőből készült borokat, de pl. fennmaradt olyan konyak is, amelyet 1811-es üstökös megjelenése idején szüretelt szőlőből készítettek. Rájuk tehát szerencsét hoztak az üstökösök.

1165-ben Roger of Hoveden krónikás ezt jegyezte le:
"Ezen esztendőben két üstökös jelent meg napkelte előtt augusztus havában, egyik a nyugati, másik az északi égbolton. Az üstökös olyan csillag, amely nincs mindig az égbolton, csak ha egy király halála, vagy egy nemzet elbukása várható. Amikor rövid, koronaszerű hajzattal látható, királyi halált jelez előre, ha hosszú hajzatot von, amely nagy méretűvé terjed és csillog, akkor egy nép végezetét jelzi."
1572-ben, a Szent Bertalan éjszakája néven ismertté vált vallási indíttatású tömegmészárlást is egy üstökös "jelezte előre".
Még Victor Hugo is megemlékezik az égi jelek babonás hatásáról a Nyomorultakban:
"…s ha az ember az üstökösök megjelenését nézi, azt kell hinnie, hogy az égnek magának is szüksége van vendégszerepben fellépő színészekre. Mikor legkevésbé várja az ember, Isten egy meteort plakátol a mennybolt falára. Valami furcsa csillag jelenik meg, jelentőségét óriási farok húzza alá. És Caesar belehal. Brutus leszúrja a késével, Isten fejbe kólintja az üstökössel. Jön! Jön! Már itt is van a sarki fény, megérkezett a forradalom. Fellép a nagy ember; 1793 óriási betűkkel, Napóleon a főszerepben, az 1811-es üstökös[153] a nagy szenzáció. Ó, a gyönyörű kék falragasz, csak úgy lángolnak rajta a váratlan csillagok. Csinn-bumm! Rendkívüli műsor. Meresszétek a szemeteket, maflák. Fékevesztett minden, a csillag is, meg a dráma is."
Ha már irodalom: az 1811-12-ben hónapokon át látott nagyon fényes üstökösről Tolsztoj azt írja a Háború és béke c. regényében Pierre Bezuhov szájába adva a látvány leírását megjegyezve a hiedelmet, hogy nagy vészt jelent a világra, talán magát a világvégét hozza el - a közfelfogás szerint az üstökös az 1812-es napóleoni invázió előjele volt.
"Amikor az Arbat-térre értek, szeme elé tárult a sötét, csillagos ég végtelenje. Csaknem az ég közepén, valahol a Precsisztyenszkij-fasor fölött, mindenfelől csillagokkal körülvéve, körülszórva - bár valamennyi közül kivált, mert közelebb volt a földhöz - felfelé csapott, hosszú farokkal ott állt a vakító fényű, 1812-es óriási üstökös, az az üstökös, amely mint mondták, a legszörnyűbb borzalmakat, a világ végét jövendölte. De Pierre-ben egy csöpp ijedtséget sem keltett ez a hosszú, magas csóvájú, fényes csillag. Ellenkezőleg, könnybe lábadt szemével boldogan nézte ezt a fényes üstököst, amely parabolikus pályáján kimondhatatlan sebességgel átszelve a mérhetetlen űrt, most a maga választotta pontban mintha hirtelen megragadt volna a fekete égen, akár a földbe fúródó nyíl; farkát erélyesen felcsapva ott áll, hogy világítson és fehér fénnyel ott tündököljön a többi, a töméntelen sok sziporkázó csillag között. Pierre úgy érezte, hogy ez a csillag tökéletes összhangban van azzal, ami most új életre serkenő, kiviruló, elérzékenyülő lelkében buzog."
A magyar néphit szerint az üstökös világvégét de legalábbis háborút jelzett előre.


Vajda János 1882-ben született Az üstökös c. versében valószínűleg az ugyanezen esztendőben megjelent igen fényes üstökösről szerzett ihlettel írt:

Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama "nagy", melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.

Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!...

 

Sir David Gill fényképe az 1882-es nagy üstökösről már annak a déli félteke egére történt átvonulása után készült Dél-Afrikából

 

Lehet hát pozitív és negatív égi jel is az üstökös, kinek-kinek szája íze szerint? Úgy tűnik, igen. Egy kis fantáziával az emberek zöme bármire rávehető…

 

* * *

 

Sarki fények

 

Érdekes és hasonlóan megmagyarázhatatlan jelenség volt a sarki fények megjelenése - főként a sarkoktól délebbre eső területeken. Az első feljegyzés a sarki fényekről babilóniai agyagtáblán szerepelt, i.e. 567. március 12/13 éjszakáján az északi horizonton vörös fényeket láttak a csillagászok (akik egyébként nagyon precízen naplóztak minden égi jelenséget, innen lehet tudni a pontos dátumot is.) Miként lehetséges, hogy ennyire délről származik az első feljegyzés? Nem pusztán a babilóniak fejlett csillagszati ismeretei miatt, hanem azért is, mert ebben az időben a mágneses északi pólus változó elhelyezkedése okán valószínűleg a mainál jóval délebbre sem volt elképzelhetetlen a sarki fények megjelenése, akár a mostani Magyarországéval azonos lehetőségei is lehettek a korabeli babilóni égboltnak.

 

Az északi mágneses pólus helyzetének változása 1831-es felfedezésétől 2001-ig

 

 

1067-ben több alkalommal látták az északi eget színesen lángolni. Az Angolszász Krónikák egyik, 1131-es feljegyzése szerint karácsony utáni hétfőn az északi égbolt lángokban állt, az emberek halálra rémültek a látványtól - mai tudással biztosra vehetjük, hogy sarki fényt láttak.

 

 

Larry Koehn sarki fény fotója szemléletesen mutatja, milyennek láthatták eleink az északi égboltot, amikor azt jegyezték le, hogy lángokban áll

 

 

1173-ban szintén angliai feljegyzés, miszerint "kicsivel éjfél után csodajel jelent meg az égen, kelet és nyugat közt az északi égbolton piros szín pompázott, amelyet fehér sugarak is díszítettek, hol oly vékonyak, mint egy lándzsa, hol szélesek, mint egy asztallap, itt is és ott is felfelé növekedtek hirtelen a földből az égbolt felé. Az említett fehér sugarak olyanok voltak, mint amikor a napfény áttör a vastagabb felhők közt." (Ezt az a Gervas of Canterbury írta le, aki öt szerzetes tanúvallomását lejegyezte, miszerint 1178. júniusában kora este egy nagyon fényes villanást láttak a sarló alakú Hold sötét felszínén - egy erősen vitatott feltételezés szerint ez a jelenlegi, igen fiatal Giordano Bruno krátert létrehozó becsapódás lehetett. Másik, elfogadott feltételezés szerint a szerzetesek egy széteső, nagyobb meteor villanását látták, s véletlenül pont a Hold előtt látszott az ő nézőpontjukból a villanás. A történet tanulsága, hogy a középkor krónikásai akkor is precízen lejegyeztek egy eseményt, ha nem értették jól, mit látnak.)

Aki már volt olyan szerencsés helyzetben, hogy átélhesse egy sarki fény megjelenését, tudja, hogy e fénysávok mozognak, hullámzanak az égbolton. A jelenséget nem ismerőnek ez elég rémisztő lehet!

 

 

Az égboltot uraló sarki fény Ben Hattenbach fotóján

 

 

1177-ben szintén sarki fény bíbora festette be az északi égboltot Anglia felett, nagy rémületet okoztott a látvány, ami sok fejét felfelé nyújtogató vörös sárkányra emlékeztette az embereket. A kínai feljegyzésekben szereplő sarki fények közül a vörös színűek balszerencsét hordoztak.

 

Sarki fény a Nürnbergi Krónikában, 1591-ből

 

Alaszkai és grönlandi bennszülöttek szerint a vörös és a rózsás árnyalatú aurórák a szellemek harcai közben kicseppenő vérből erednek. A szibériai csuvasok szerint e fények a szülő nőket megsegítő égi szellemek. Lappföldön sarki fények idején tilos volt fütyülni és csúfolódni, mivel attól tartottak, hogy a fények lejönnek a földre és ellátják az illető baját, alaszkai inuitok szerint hasonló füttytilalom azért van érvényben, mert a sarki fény magával ragadja az égbe a tilalmat megszegőket. A tilalomra talán a következők adhatnak magyarázatot: egyes emberek (nem kevesen) arról számolnak be, hogy hallják a sarki fények hangját - sziszegő, recsegő hangokat, olyasmit, mint a rádió recsegése, vagy apró elektromos szikrák zaja. Valószínű emiatt hívhatják a sarki fényt egyes inuitok úgy, hogy a "fény amelynek hangja van". Mi lehet ennek az oka? A fények által az ionoszférában keltett elektromágneses zavar valamilyen módon, egyéb külső hatás segítségével hallható hangokká alakul, a nagyobb fényerejű meteorok esetében szintén ugyanilyen típusú hanghatásokról számolnak be egyesek. A sarki fény hangjai esetében a beszámolók szólnak olyan esetekről, amikor sok észlelő mind hallott hangokat, de olyanról is, amikor senki sem, vagy csak 1-1 ember. A vizsgálatok szerint a hallhatóságot befolyásoló külső tényezők közt első helyen szerepel a hosszabb haj, szőrme, fű, fémtárgyak közelsége, esetleg fémkerestes szemüveg. A hanghatás mindig a fényjelenséggel egyidőben keletkezik, tehát nem azt követően kis idővel hallják, ahogy a villámlás után jön a dörgés, így kizárható, hogy maga a hang keletkezik az ionoszférában s az jut le a hallgatóig. Ha sok együtt észlelő ember hallja, akkor valószínűleg olyan környezetben vannak, olyan közös tulajdonságuk van, ahol/amiben érvényesül a vizsgálatokban jelzett valamely feltétel. Egy csapat szőrmesapkás eszkimót azért képzeljünk magunk elé! Véleményem szerint teljesen logikusnak tűnik - ha a fenti vizsgálatok igazak és nem évszázadok óta tömegesen és egybehangzóan hazudozó különböző helyeken és korokban élt emberekről van szó - hogy a jelenség fennáll. Mindenesetre ma még ismeretlen a pontos mechanizmus, így persze adatgyűjtés folyik leginkább e téren, remélhetőleg lesz fizikai magyarázata is a hanghatásoknak hamarosan. Ha tehát az eszkimó hallja a sarki fény hangját, számomra logikus, hogy az égiek "beszélgetését" nem fogja a hangok utánzásával, fütyüléssel kicsúfolni. (Egy lista esetleírásokkal, okulásul)

Skandináv halászok szerint a hatalmas halrajokon megcsillanó napfény okozza a sarki fényeket, így számukra várható nagy fogást ígért a megpillantásuk. A vikingek szerint a fény a Valkűrök pajzsának villogása az auróra.

 

Stan Richard fotóján tanulmányozhatjuk a sarki fények színeinek rétegződését

 

A sarki fények színe attól függ, hogy a Föld légkörébe érkező nagyenergiájú részecskék mely légköri gázzal találkozva okoznak felfénylést: a nagy magasságban (150 km felett) lévő vöröset az oxigén, lilát a nitrogén okozza, a középső részben (100-150 km) látható általánosan elterjedt sárgászöldet oxigén, az alső rétegek (100km alatt) lilás árnyalatait ismét nitrogén okozza. A Föld mágneses mezeje és a részecskeáramlat aktuális állapota dönti el, hogy merre és milyen színekben pompázó sarki fény jön létre.

* * *

Légköroptikai jelenségek



 

Elsősorban az ókori megfigyelők számára volt igen fontos minden, ami az égitestekkel történik, hiszen ezekből jósoltak, s ehhez bizony pontos, rendszeres megfigyeléseket kellett végezni. Nem csoda hát, ha találunk légköroptikai jelenségeket is ezekben.


David Cartier fotóján hasonló jelenséget láthatunk, mint Sarrukin csillagásza látott, olvassuk el újra a sorait a képre nézve!


Az akkád Sarrukin király krónikájában olvasható, miszerint a Holdnak kétoldalt ujjai voltak, kardok voltak a két oldalán, s a kardok végén egy-egy fej. Sarrukin kedvező jelnek vélte ezt s így hadba vonult. A kardokon lévő fejek mellékholdak, a kardok a mellékholdakból kinyúló ívek, a mellékholdívek, az ujjak pedig ugyanezen ív Holdhoz közeli részei.
A holdsarló szarvai közt szürkének látjuk a Holdat a Földről visszatükröződő fény miatt

Szintén ebben a műben olvasható, hogy a holdsarló két szarva közt porfelhő-színű volt a Hold - ez az ún. földfény vagy hamuszürke fény, ami a sarló alakú Hold meg nem világított részére a Földről visszavert fény miatt némi halvány szürkeséget visz, amely szintén kedvező előjel volt Sarrukin számára…


Mila Zinkova kaliforniai fotóján a Nap tetején megjelenő zöld fény effektust látjuk, illetve azt, ahogy eltorzult a Nap alakja a légrétegek hőmérsékleti (s így fénytörési) változásai miatt

A lenyugvó Hold elnyúlt alakján az epe (zöld) színét látták - persze ez is kedvező előjel volt, ekkor Sarrukin a palotáját nagyobbíttatta meg. Ez a jelenség egy légköri hőmérsékleti rétegződés miatt létrejövő ún. zöld fény effektusra enged következtetni, amely csak kelő vagy lenyugvó, tehát a láthatáron látszó Nap és Hold esetében alakul ki. Az eltérő hőmérsékletű légrétegek más-más mértékben térítik ki a különböző színű fényeket, s a zöld szín kerül ilyenkor a legfelső régióba, ennek hatására jelenik meg az égitest tetején a zöld fényfolt. Ugyanezen légrétegek el is torzítják az égitest alakját, ennek köszönhető a leírásban az, hogy a Hold alakja elnyúlt. A jelenség elsősorban tengerészek körében volt ismert a későbbi korokban, mivel a nagy víztömeg felett alkonyatra általában kialakul olyan hőmérsékleti rétegződés, ami képes létrehozni a jelenséget. Manapság a legtöbb ilyen észlelés tengerpartokról származik, különösen a kaliforniai partokról, ahol még egy hideg tengeráramlat is hozzájárul a víz feletti légrétegek hőmérsékleti inverziójához.

Melléknapok (és naposzlop) egy reggeli felvételen (forrás: wunderground.com)

I.e. 42-ben Róma egén három Nap jelent meg, amelyek aztán egybeolvadtak - "természetesen" ez a második triumvirátus jelképeként vésődött a nép emlékezetébe. E három Nap nem más volt, mint légköroptikai tünemény - középütt maga a Nap, kétoldalt melléknapok, amelyek a légkörben, fátyolfelhőzetben lévő jégkristályok okozta fénytörés termékei. Egészen gyakori jelenség, leginkább reggel vagy alkonyat előtt látható, de a nap bármely szakában megjelenhet. A leírás alapján reggeli órákban fátyolfelhőzet boríthatta a város egét, majd ez napközben szépen eltávolodott, s így a jelenség is fokozatosan elhalványult, míg végül csak maga a Nap maradt látható. Gyakori maga a jelenség, de sokszor rövid életű, s a látványos és mindkét oldalt fényesen, órákon át látszó melléknap nem túlzottan sokszor tűnik fel, így joggal kelthette fel az emberek figyelmét. Ha pedig a politikának szüksége volt égi jelekre megerősítés gyanánt, akkor általában talált is ilyesmit.

Konstantin látomása Raffaello festményén

Nagy Konstantin egy égi tünemény hatására győzött: fénylő kereszt jelent meg előtte az égen, ez vezette seregét, s állítólag ennek hatására lett aztán hivatalos vallássá a kereszténység. Mi volt ez a kereszt, csak látomás, vagy legenda a politika szolgálatában? Ha igaz, hogy látott valamit, akkor jó eséllyel valós dolgot észlelt, mégpedig szintén egy légköroptikai jelenséget.

Ilyesmit láthatott Konstantin a csata előtt


E jelenség számos alakot ölthet, ezek egyike, amikor a Nap vagy a Hold felett - alatt és mellett kétoldalt ívek (naposzlop és melléknapívek) válnak láthatóvá, egyben ezek kereszt alakot formáznak, közepén a Nap vagy a Hold ragyog. Nem túl gyakran, de időről-időre ma is bárki előtt megjelenhetnek ilyen látványos égi jelek, bár ma már nem vallási asszociációra készteti az emberek többségét. Hasonló maga a melléknap, amikor a Nap két oldalán kb. 22 fok távolságra két - sok esetben igencsak fényes - folt jelenik meg, ezek fényessége időnként annyira feltűnő lehet, hogy közel áll magáéhoz a napéhoz. A jelenség akkor a legerősebb fényű, amikor vagy épp felkelt, vagy már nyugodni készül a Nap, így nem egy esetben eleink három Nap felkelését vagy lenyugvását láthatták. E melléknapok alakja is változhat, kis fénypöttytől egészen hosszúkás fény-nyúlványig, így akármit is beleképzelhettek eleink a jelenségbe. A halójelenségek részben a napmagasságtól függenek, részben pedig a létrehozó felhőzettől, az azt alkotó jégkristályoktól, ennek köszönhető, hogy - bár fő jellemzőikben megegyeznek - igen sokféle megjelenési formát ölthetnek, így csak a fantázia szab határt az ezekben megjelenő látomásoknak.
Cicero Az államról (De re publica) írott művében többhelyütt is említ melléknapokat, mint olyan különös jelenséget, amelynek a mibenlétét a szenátusnak is meg kell tárgyalnia.

Hildegard látomásainak egyike rajzon megörökítve

Számítógépes szimuláció Hildegard fenti látomása mögött rejlő valós halójelenségről, forrás: Mark Vornhusen

Bingeni Szent Hildegard 12. századi német apátnő híres látomásainak egy része minden valószínűség szerint szintén halójelenség volt. Különféle, egymásba kapcsolódó köröket, tüzes íveket, égi kerekeket, ezekbe kereszt alakú testtartással álló embert, adott helyen lévő szárnyakat, vadállatok fénylő fejeit, tátott szájat és sok hasonló dolgot "vizionált". Részletgazdag leírásaiból jól kikövetkeztethetők, hogy mit is látott valójában.

Marko Krusel fotóján látható körívek halójelenségek. Igaz, hogy csupán két kör látható egyszerre, de a jelenségekre jellemző, hogy a Nap magasságával egyes részeik változnak, eltűnnek vagy megjelennek, s egy középkori eseményt leíró észlelő sokszor egybemossa az egy nap folyamán egymás után látott jelenségeket.

1137-ben Thady Dowling Írország felett megjelent három vörös Napról számol be, amelyek háborúságot hoztak a brit szigetekre. 1164-ben három szivárványszerű kört láttak Anglia egén, amelyek eltűnése után két Nap látszott az égen. Ez esetben is minden bizonnyal összetett halójelenség köríveit észlelték, amelynek elhalványulása után csak egy melléknap maradt tovább látható a Nap mellett.
Bob King remek fotóján egy gúlakristályos halójelenséget örökített meg
Nem a fényképezőgép optikai hibája okozza, hogy három körív látszik a Nap körül, ez egy speciális esete a halójelenségeknek. Míg az esetek túlnyomó többségében hatszög alapú hasábok a jégkristályok, amelyek okozzák, nagyritkán olyan légköri (elsősorban hőmérsékleti) körülmények állhatnak fenn, hogy a kristályoknak gúla, csonkagúla alakjuk lesz. Ez esetben a fénytörés is megváltozik, s koncentrikus körök jelenhetnek meg a Nap (vagy a Hold) körül. Az említett angliai jelenség akár ilyen haló is lehetett, ezt viszont sajnos nem tudjuk már kideríteni.



Mila Zinkova fotóján gyönyörű magas naposzlop látható, ha a Nap mélyebben van, a horizont alatt akár, vagy ha az égbolt általánosan vöröses árnyalatú felhőzettel telt, az oszlop színe is vörösebb, mivel itt a jégkristályok nem törik, csak tükrözik a fényt.

Több esetben számolnak be az égen vérvörös kardokról - aki már látott naposzlopot, könnyen el tudja képzelni, hogy elődeink ezt égbe nyúló véres kardnak látták, s rettegtek tőle.

A rózsakeresztesek egyik jelképe

A fenti szimbólumra erősen emlékeztető halójelenség a Konstantin-féle látomáshoz is hasonlít, ám itt hiányoznak a keresztet formáló vonalak, fotó: Justin W. © Australian Antarctic Division 2008


Misztikus mozgalmak, mint pl. a Rózsakeresztesek szerint a Nap is három részből áll: egy anyagi (a valódi Nap), egy lelki és egy szellemi Nap létezik, e három szimbóluma szintén a Nap és a kétoldalt látható másik Napok, vagyis a melléknapok, s egyben a Szentháromságot is megtestesíti. Egyik jelképük is kísértetiesen hasonlít halójelenségre, itt nem csupán a kétoldalt látszó melléknapok jelennek meg, hanem a Nap felett és alatt kifényesedő ún. érintő ívek is, hasonlóan a Nagy Konstantin által látott jelenséghez - nem minden esetben látni ilyenkor a függőleges és vízszintes vonalat, amely kereszet formál.

Melléknapok a fogadó cégérén - és némi utalás a Rózsák Háborújának 1461-es ütközetére

A Rózsák háborúja idején, 1461-ben Mortimer's Cross-nál három nap jelent meg az égen, naná, hogy pont csata előtt… A 18 éves Edward, aki látta e csodajelet, a győztes csatát követően a York-ház címerébe emelte a Napot a fehér rózsa mögé.

... és maga a fogadó, a Mortimer's Cross Inn


A középső sorban kétoldalt látható napsugaras fehér rózsa (rose en soleil) az 1500-ban befejezett Tattershall-i Holy Trinity templomának egyetlen megmaradt, eredeti keleti ablakán (a többit "túl sötét van idebenn" hivatkozással 1754-ben kicseréltették átlátszó, sima üvegre...)

Az eseménynek két őrzője akadt: Shakespeare a VI. Henrik-ben ír a jelenségről, illetve a csata helyszínén áll egy 12. század óta üzemelő fogadó, amelynek cégére is a csatára és az előtte megjelent három Nap látványára utal, középütt a Napba helyezett fehér York rózsával, kétoldalt a melléknapokkal.

"EDVÁRD.

Szemem káprázik? Három nap van ott!

RIKHÁRD.
Három sugárzó teljes nap, igen!
El nem borítják felhők járati,
Elválva tisztán halvány derüs égtől.
Nézd, nézd! csókolva egymást ölelik,
Mikéntha szent frigy esküjét fogadnák.
Most mind a három egy láng, egy nap, egy fény!
Nagy eseményt jósolnak az egek." (Lőrinczi Zsigmond fordítása)


Vädersolstavlan - izgalmas ívek Stockholm egén

Konstantin látomása után a második leghíresebb halójelenség, amely megörökítésre került, 1535-ben Stocholm felett az égen órákon át fehér és színes fénykarikák látszottak, olyan összetett halójelenség, amelyet a Vädersolstavlan címmel híressé vált festmény őrzött meg az utókornak. A politikailag instabil helyzetben a nép azonnal ómennek tekintette a jelenséget, s azért is festették meg (Urban Larsson udvari festő, akit Urban ma*lare, azaz Urbán, a festő néven ismertek) Olaus Petri református hitszónok megrendelésére, hogy a pletykáknak ezzel elejét vehessék, hiszen pontos dokumentum maradt így fenn. Az eredeti képről 1636-ban készült hiteles másolat (Jacob H. Elbfas) áll jelenleg rendelkezésünkre.

Les Cowley számítógépes szimulációja a Vädersolstavlan halójelenségére


Számtalan írás jegyzett le különböző légköroptikai jelenségeket, néhányat képen is megismerhetünk, ezek kutatásával hosszú éveket lehetne eltölteni.



Természetesen nem pusztán a nemzetközi mezőny rendelkezik izgalmas jelenségek történelmi emlékeivel: a magyar múlt is számos érdekességet tartogat, ezek jórészt még szorgos és sok szabadidővel rendelkező kutatókra várnak, hiszen messze nem áll olyan mennyiségű digitalizált forrás a rendelkezésünkre, mint a klasszikus szerzők, krónikák esetében. Az eddig összegyűjtött hazai légköroptikai jelenségek történelmi feljegyzéseiről Goda Zoltán munkájában olvashatunk a http://legkoroptika.uw.hu/torten/torten.html címen.


A brockeni kísértet

Vannak még olyan optikai jelenségek, amelyek okot adhattak a korábban élt embereknek arra, hogy csodát véljenek bennük, vagy félelmet érezzenek láttukon. Hegyek közt élők körében bizonyára nem volt ismeretlen a ma brockeni kísértetnek hívott jelenség: ez akkor válik láthatóvá, ha a megfigyelő a hegyről lefelé nézve az alant húzódó ködbe / felhőrétegbe néz, s közben a háta mögül süt a nap. Ilyenkor az illető elnyújtott, de még felismerhetően emberalakú árnyéka a ködbe vetül, körülötte pedig színes fénygyűrűk (egy újabb légköroptikai tünemény, az ún. glória) jelennek meg. Hasonló jelenséget sík területen akkor láthanánk, ha napkeltekor a hátunk mögött felbukkanó Nap az előttünk kialakult ködbe vetítené az árnyékunkat.

Egy 1873-as ábrázolás a brockeni kísértet jelenségéről, James Glaisher javításában és fordításában kiadott Flammarion-féle L'atmosphe`re könyv alapján, forrás: paraselene.de

Aki kíváncsi, hogy is nézhet ki élőben e jelenség, egy frissen leszállt ködös estén megpróbálhatja, ha van autója, hogy egy sötét (városi fényektől távoli) helyen az autó reflektorával a ködbe világít, s ő maga a reflektor elé áll.

Marko Krusel fotója az általa világítással létrehozott ködívet és a brockeni kísértetet (vagyis saját árnyékát), s az azt körbefogó színes gyűrűket (az ún. glóriát) mutatja be

Ha a ködbe néz, és a köd nincs elöregedve (nem egész napos köd végén, hanem tényleg este leereszkedett esetén), két dolgot pillanthat meg: a fentebb említett brockeni kísértetet, vagyis a saját árnyékát a színes gyűrűkkel, illetve kicsit feljebb fehéres, vagy csak nagyon tompán színes ködívet, amely a szivárványra emlékeztet. Képzeljük el a fizikáról, optikáról, mikronos méretű páracseppekről mit sem sejtő korábbi embertársainkat, mit vélekedhettek ilyen látvány kapcsán!

Eva Seidenfaden fotójához hasonlót bárki készíthet egy harmatos reggelen!

Még egy bárki által ellenőrizhető jelenség van, amely csodálatba ejthette elődeinket: a hivatalos nevén heiligenschein, vagyis szentfény nevű jelenség. Semmi bonyolultra ne gondoljunk, hanem sétáljunk ki egy harmatos reggel egy füves területre, fiatal gabonavetésre, focipályára, parkba, ahol az épp felkelt Nap fényével a hátunk mögött nincs más dolgunk, mint megnézni a fejünk árnyéka körüli harmatos gyepet. Lehet csodálkozni, hogy minő szentek vagyunk, kobakunk árnya körül fénylik a fű! Harmat nélkül nem megy, mivel a fűszálak aprócska szőrein ülő harmatcseppecskék fókuszálják a napfényt a mögöttük lévő fűszálra, majd onnan visszaverődve a szemünkbe.

Richard Fleet fotója megmutatja, hogy miként ülnek a harmatcseppecskék a levélen, s miként fókuszálják a napfényt

Akinek van fényképezőgépe, készíthet olyan képet is, amelyen a masina árnyéka körül jelenik meg a fényfolt - ez ugyanis minden esetben a megfigyelő (vagy a szemünk, vagy a fényképezőgép lencséje) árnya körül jön létre; annyit kell csak tenni, hogy karunkat oldalra nyújtva fényképezünk a fűbe. A jelenség azonban pont emiatt sosem ejthet ámulatba másokat, csak magát az észlelőt, őt viszont megerősítheti szent elhivatottságában.


Misztikus helyszín, misztikus égi fények - Lorraine Parramore fotója a Hebridák Lewis nevű szigetén álló Callanish Stones ötezer éves megalitjai feletti szivárványról

Érdekes a szivárvány is a néphagyományban. Shetland szigetén azt tartják, ha egy ház felett szivárvány látszik, abban a házban haláleset fog történni. Burmában a szivárványt rosszindulatú szellemnek tartják, akik felszippantják az emberek lelkét, Indiában az íj az, ahonnan Indra isten lövi ki nyilait. Az északi germánok szerint az arra érdemes holtak lelke az Odin készítette szivárványon át jut el a Földről (Midgard) az istenek honába (Asgard). A rómaiak szerint Isis színpompás köntöse a szivárvány. Polinéziában a hősök a szivárványon át jutnak a mennybe, létraként használva azt. Ha szivárványt látunk, szerencsét hoz, ám rámutatni ujjal már szerencsétlenség, szinte világszerte mindenhol az adott ujj vagy a kéz végét jelzi (baleset, betegség okán elvesztik azt az ujjat), Mexikóban a kés törik el, amelyet a szivárványra mutató kézzel fogunk. A jakutok és a burjátok szerint a szivárvány a nőstény róka vizelete. Világszerte elterjedt hit, hogy ahol a szivárvány a földet éri, kincset lehet találni. Más esetben a szivárvány egyúttal szivattyú is és egyik végén felszívja a vizet a földről, hogy aztán másik végén, máshol leeressze, néha a szivárvány embereket vagy tárgyakat is felszív. Kenyában látták, amint a szivárvány egy egész marhát felszippantott. Zulu hit szerint a szivárvány egy kígyó, s amelyik vízből iszik (tó, folyó), ott nem szabad fürdeni, mivel a kígyó beleköltözik a vízbe s elragadja a fürdőzőket. Malajziában, ahol a földet éri a szivárvány, ott betegség, járvány üti fel a fejét; ha valaki átsétál a szivárvány alatt, azt halálos láz veri le. Közép-Európában (Bajorországtól a Balkán északi részéig) a szivárvány alatt átmenő gyermek, ifjú megváltoztathatja a nemét (tehát bemegy egy lány, kijön egy fiú), ez a hazai néphitben is megvan. Irokézek és berberek hite szerint a szivárvány az esőisten, viharisten menyasszonya, Tűzföldön pedig a holdistennő férje. Perui hit szerint, ha valakit megbetegít a szivárvány, azt hétféle színű fonalból készült gombolyaggal lehet meggyógyítani. A maják szivárványistennője esőt, termékenységet hozott, s megkönnyítette az asszonyok szülését.

Turner 1819-es festményén a római Fórum felett ívelő szivárvány látható - érdekes, hogy a színeket, fényeket kiválóan kezelő Turner milyen fukar volt a szivárvány kiszínezésekor...


A szivárvány színéből az időjárásra következtettek: ha zöld volt, esni fog még, ha piros, az a csapadék végét jelzi. Valójában akkor dominál a piros szín a szivárványban, ha napkeltekor vagy napnyugtakor alakul ki, ilyenkor a Nap vörösesebb alapszíne miatt látunk pirosabbnak egy szivárványt.

Kora reggeli "piros" szivárvány - valóban a vörös a domináns árnyalata

Az angolok szerint el lehet űzni az esőt, ha varázsversikéket szavalunk, főként akkor hatékony ez, ha szivárvány jelenik meg az égen (naná, hisz akkor már felszakad a felhőzet és kibukkan a nap, azért nem voltak olyan hülyék ezek az angolok). A bibliai leírás szerint az Özönvíz végén megjelenő szivárvány Isten ígérete, hogy nem pusztítja el még egyszer vízözönnel a világot. Egy 14. századi francia, Nicole Oresme szerint a dupla szivárvány ennél is több: a fő ív (ami alul van) Jézus, a másodlagos ív (a felső) Szűz Mária, mégpedig azért, mert Mária Jézus anyjaként a testében tartja fiát. Az óangol történetíró, Bede szerint a világvége előtt 40 éven át nem látni majd szivárványt.


* * *

Fogyatkozások

A világ első valósághű napfogyatkozás-festménye, 1735-ben Cosmas Damian Asam készített, a bajor Weltenburg apátságát díszíti

A fogyatkozások - akár a Hold, akár a Nap volt az "alany", mindig ámulatba és rettegésbe ejtették eleinket, főként a csillagászati, matematikai tudással nem bírókat.

Napfogyatkozás Antoine Caron 1571-es festményén kevéssé valósághű ábrázolással

 

Aki tudta, hogy fogyatkozás következik, az kihasználhatta a tudását másokkal szemben, hatalmi, vallási, politikai célok érdekében. Ilyen volt az a jól ismert eset, amikor Kolumbusz a negyedik útja során 1504-ben egy holdfogyatkozást hívott segítségül a jamaikai bennszülöttekkel való tárgyalására, a fogyatkozás hatására a helyiek örömmel adtak élelmiszert a kiéhezett és fáradt hajósoknak.

Kolumbusz holdfogyatkozása Jamaikán

 

Holdfogyatkozások során égi kísérőnk nem eltűnik, mint a Nap, hanem színe vörössé válik - különböző körülmények hatására világos rézvöröstől egészen sötét, alvadt vér színéig sokféle árnyalatúvá lehet. Különösen ritka esetekben olyan sötétté lesz, hogy szabad szemmel észlelhetetlenné válik, ám ez a földi légkör állapotától függ, ilyesmit általában igen nagy vulkánkitörések után lehetett látni, ami korábban nem volt magához a fogyatkozáshoz hasonlóan előrejelezhető. Eleink annál félelmetesebbnek hittek egy holdfogyatkozást, minél inkább hasonlított a Hold színe a vérre, s szinte mindig háború vagy maga a világvége eljövetelével azonosították e tüneményt.

Vérvörös Hold - a fogyatkozások szakértője, Fred Espenak fotóján

 

" És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat.
A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja." (Jóel 2: 30-31)
Furcsa hát, ha minden holdfogyatkozáskor, napfogyatkozáskor világvégét várnak a zsidó-keresztény világ bigottjai? Különösen igaz ez azon fogyatkozásokra, amelyek valamely jeles napra esnek, nem beszélve az ortodox zsidók által nehezményezett helyzetekre, amelyek során pont holdfogyatkozáskor tartották a palesztin-izraeli béketárgyalások egyes szakaszait… Ugyanezen körök teljességgel kétségbe vonják azokat a tudományos megfigyeléseket és ismereteket, amelyek a fogyatkozásokat és azok sötét színét pusztán fizikai és légköri alapokra helyezik (Az aktuális világvége jóslatuk 2025-öt jelöli meg következő alkalomként az eddig már volt számos hasonlóan várt év után. Csoda az, ha van, aki még hisz nekik, pedig van bőven.) Tertmészetesen minden egyháznak érdeke fenntartani hívei körében az állandó rettegést a világvégétől, a haláltól, s felhasználni ehhez minden olyan égi jelenséget, amelyet jól láthatnak a képzetlen hívek akár a szobaablakukból is.

 

Fred Espenak 1999. augusztus 11-én Törökországból figyelte a hazánkban is látható teljes napfogyatkozást. A képén a teljes fedés beállta előtti pillanatban megfigyelhető gyémántgyűrű látható, vagyis a még éppen látszó napfény a Hold árnyéka mellett, miközben a napkorona már láthatóvá válik.

A fogyatkozások - világnézettől függetlenül - ma is misztikus élményt adnak átélőiknek, nem véletlenül került egy napfogyatkozás gyémántgyűrűjének képe egy TV-sorozat logójába

 

* * *

Időjárási eredetű jelenségek

Szent Elmo tüze a hajó árbocvégein

 

Elsősorban hajósok körében volt jelentősége a Szent Elmo tüze néven ismert jelenségnek. Nem pusztán a matrózok által mesélt legendák egyike, hanem valós fényjelenség: mégpedig az árbocok végein megjelenő szikra, kisülés ez. A nevét a hajósok védőszentjéről kapta, s azt hitték a tengerészek, hogy megjelenése szerencsét hoz, hogy Szent Elmo meghallgatta az imáikat. Valójában nem más, mint koronakisülés, amely vihar idején, az elektromosan töltött levegő ionizációja révén egy-egy hegyes tárgy végénél plazmát hoz létre.

Darren Howie 2009-06-27-én Borneó közelében készült rendkívül látványos fotóján egy Airbus A320 pilótafülkéjéből észlelt Szent Elmo tüze látató, forrás: airliners.net

 

Régen nagyjából csak hajósok észlelték, ma repülőgépek szárnyvégein, orrán látni gyakran, s manapság egyre több remek felvétel is készül róla. Plinius szerint ha a hajón egy látható belőle, akkor erősödni fog a vihar, ha kettő, akkor már gyengülőben van, ám ha három, akkor iszonyú erőre kap hamarosan. Julius Caesar lejegyzett egy esetet, amikor nagy zivatar volt, s az ötödik légió lándzsáinak hegyén villantak fel a kis lángocskák. A felfedezések korában Kolumbusz, Magellán hajóin is többször megjelent, a matrózok örömére. Konstantinápoly 1453-as ostromakor a Hippodrom tetején látták, a keresztények abban bíztak látván e jelet, hogy Isten hamarosan segítséget küld. Darwin is leírta a jelenséget a Beagle fedélzetén utazva, Dél-Amerika partjainál. Az orosz tengerészek Szent Miklós vagy Szent Péter fényének hívták. Észlelték már szélkakason, villámhárítón, templom tetején lévő kereszten, faágon, levélen, sőt, tehén szarván is a megjelenését.

 

Vörös eső esett 2001-ben, július és szeptember között több alkalommal is az indiai Kerala területén, a fotón a begyűjtött esővíz és a róla készült mikroszkópos felvétel látható

 

A véres esőkről is bőven maradtak fenn feljegyzések. Ez a tünemény elsősorban a déli vidékekre, a mai spanyol, francia, olasz, görög és török területekre volt jellemző, egyszerű földrajzi-meteorológiai oknál fogva. Afrikai eredetű vörös színű sivatagi port szállít a szél az év megfelelő időszakaiban (általában márciustól májusig) észak felé, majd ez a porral telt levegő a Földközi-tenger feletti vízpárából épülő felhőzetbe kerül. A kontinens fölött kihulló csapadékban a por is benne van, így ha az valamely tereptárgyra vagy növényre hullik, ott vörös színű, sáros nyomot hagy. Sokszor jön ilyen poros eső, de nem mindig azon afrikai területek felől, ahol vörös a talaj, legtöbb esetben szürkés-sárga. Már az ókori Róma is tapasztalt vörös esőket, amelyekről Ciceró megjegyzése, miszerint a "véreső" nem isteni csapás, hanem földi eredetű tünemény ("ex aliqua contagione terrena" vagyis "valamiképpen a földdel érintkezve" juthatott az esőbe), hozzátéve azt a kissé ironikus felismerését is, hogy érdekes módon sokkal több babonákkal átitatott beszámoló keletkezik véres esőkről háborús időkben, mint békében. Több alkalommal jegyeztek fel olyat, hogy földeső esett, e tünemény minden bizonnyal a sárgásbarna porral teli felhőkből származó sármaradvány volt egy-egy zápor, zivatar után: i.e. 190-ben Rómától délkeletre Tusculumban, i.e. 167-ben a közép-itáliai Anagnia-ban, i.e. 163-ban a görög Cephalonia-ban hullott alá sáros föld.

Az Íliász is említ véres harmatot (11. ének, Devecseri Gábor fordítása):
"Sokkal előbb álltak hadirendben az árok elébe,
mint a lovas csapatok; megkéstek ezek, de közöttük
szörnyü zsivajt keltett Kronidész, s küldött a magasból
véres harmatozást, mert már tervelte, hogy oly sok
bátor férfiu-főt Hádészra vet ebben a harcban."

Időnként a porral telt légtömegek távolabbi vidékekre is eljutanak, amint például i.sz. 249-ben Angliában hullott "véreső", s ugyanezen alkalmakkor 3 alkonyatkor véres kard látszott az égbolton (ez utóbbi minden bizonnyal naposzlop lehetett). 442-ben az angliai York városában esett véreső. Tours-i Szent Gergely szerint 582-ben Párizsra hullott véreső csatakossá áztatva az embereket, akik rémületükben ledobálták "véres" ruháikat. 793-ban, a Lindisfarne elleni viking támadást előrejelezve is véreső hullott York városában, mégpedig pont Szent Péter templomára, amint arról Alcuin (angol teológus, tanító, aki Nagy Károly mellett dolgozott hosszú évekig) beszámolt. Az Annales Fuldensis szerint véreső hullt alá 873-ban 3 napon át Brescia körzetében. 1027 júniusában Aquitánia területén hullott makacs, a fán kívül mindenről lemoshatatlan véres eső, amelynek kivizsgálását II. Róbert francia király kezdeményezte és támogatta, emellett megbízást adott hasonló véresők korábbi feljegyzéseinek összegyűjtésére, mivel az ezredforduló körüli apokaliptikus aggodalmak még éltek az emberekben, s Róbert utána akart járni, hogy lehet-e köze e jelenségnek a világhangulatot kiváltó esetleges eseményekhez, vagy máskor is előfordult, s így tompíthatja a félelmeket. A vizsgálat egyik jelentése kimondta, hogy a fáról azért mosható le e "vér", mert a fa Krisztus kereszjét jelképezi, így a véreső e szentsége jelzi, hogy csak az igaz keresztények ússzák meg a következményeket. Másik jelentés összegyűjtött sok olyan régi esetet, amelyekben a korábbi krónikások összekapcsolták már a véresőt háborúsággal, járvánnyal. Nem hiszem, hogy bármelyik jelentéstől túlzottan megnyugodott volna Róbert…

A rejtélyes jelenségekről szóló ókori írásokat jól ismerő és a misztikumot kiválóan használó Shakespeare így ír a Hamletben:
"Tűzfarku csillag, vérharmat, homály
A napban; és a nyirkos égitest,
Mely Neptun országán uralkodik,
Kórrá fogyott, majd mint a végnapon.
S ím, zord jövők hasonló gyászjelét,
Mintegy a balsors száguldó futárit,
S előbeszédét ránk törő gonosznak
Tüntet föl együtt a menny s föld; hazánk
Éghajlatán és honosink előtt." (Arany János fordítása)

Az 1901-ben Európát átszelő vörös esőről készült karikatúra


1901 március 10-11-én éjjel Németországban és Hollandiában nagy területeken hullott vörös eső, amelynek az útját Szicilíától lehetett követni, ahol még 8-án esett, majd Nápolyban, Fiuméban s az Alpok átszelése után érkezett Dél-Németországba. 11-én Berlint és Hamburgot is elérte. Ezen alkalommal olyan kiterjedt és jól dokumentált volt a jelenség, hogy azt is kiszámolták, hogy mintegy 1,8 millió tonna, ezredmilliméteres szemcsenagyságú vörös port juttattak el az áramlatok afrikai porviharokból Európa földjére!
Ma sem vagyunk mentesek e tüneménytől és a hozzá fűződő, már modern stílusú feltételezésektől: 1992-ben Mannheimben esett vörös eső, a helyi lakosság feltételezése szerint a közeli vegyi üzem feltételezett balesetének szennyező hatása miatt - vizsgálatok persze az afrikai port tudták csak kimutatni a mintákból, no és semmilyen baleset nem volt.

Húszezerszeres nagyítású kép a keralai véres esőben lévő, azt okozó Trentepohlia algáról

 

2001-ben az indiai Kerala államban hónapokon át több alkalommal esett véres eső. Az emberek körében terjedő pletykák egy India felett szétrobbant meteorról szóltak, amelynek a pora festette meg az esőt. A leesett csapadékból vett minták alapján kiderítették, hogy egy, a környéken igen gyakori zuzmóalkotó, narancsvörös algafaj erősen elszaporodott az esős időszak alatt, s rengeteg spórát eregetett a levegőbe, amelyet aztán az esők kimostak. Mint kiderült, nem először: már az 1800-as években is tapasztaltak hasonló vörös esőt a környéken.

 

* * *

Epilógus

Egyszerű meteorológiai tünemény, vagy idegen civilizáció küldötte???

Lencsefelhő, vagyis altocumulus lenticularis.

 

Nem sok változott az ókor, középkor óta. Az emberek nagy része ma sem érti vagy nem akarja érteni az égi jelenségeket, ezek közül nem egyet ma is valamely misztikus dolognak - mondjuk idegen űrhajónak - vél. Egyes, bigott vallásosságtól fűtött felekezetek és egyének ma is várják a világvégét a nap- vagy holdfogyatkozásokat számolgatva. Sokan kimondottan üzleti céllal állítják be e jelenségeket misztikusnak, könyvek ezrei születnek asztrológiáról, bolygónkra látogató idegen lényekről. A magukat ufológusnak vallók nem röstellik a régi krónikások (akkor még ismeretlen okú, mára viszont teljességgel felderített) égi jelenségekről lejegyzett megfigyeléseit saját szájuk íze szerint idegen űrhajónak vagy idegen lénynek értelmezni. Ahogy régen az egyházat tartották el a megfélemlített és félrevezetett emberek, ma ugyanők e modern misztikus mozgalmak zsebét tömik önként és dalolva. Sajnos a kereslet fennáll e témákra, a valóságos magyarázat iránti igény ugyanolyan jelentéktelen, mint 500 vagy 5000 éve volt. Egyre kevesebb a világot egységként érteni képesek száma, ha van is némi tudásunk egy adott tudományterületen, egy másikban ugyanolyan könnyen megvezethetőek vagyunk, mint bárki más. A világot mozgató fizikai törvények mindenkire érvényesek, ám az egyedül rajtunk múlik, hogy eredendő kíváncsiságunkat helyes irányba állítjuk-e be. A sérülékeny, ingatag tudás a csalóknak, szélhámosoknak kedvez, s miközben űrszondát tudunk küldeni százmillió kilométernyi távolságba, naponta kerülnek az újságokba horoszkópok, s naponta halnak meg emberek azért, mert orvos helyett csodadoktorok kristályaira, kézrátételére bízzák súlyos betegségeiket... Az emberiség története csak egy szemvillanás a világegyetem idejében, de rajtunk is múlik, hogy ez a pillanat mennyire nyújtható, mennyire tehető hasznossá. Kultúránk értékeinek, szépségeinek észrevétele már félút a siker felé. A megismerés, a tudás az egyetlen fegyverünk a mindent felőrlő idővel szemben!

Babonák, amelyek e szép és érdekes jelenségekhez kötődnek, ma is élnek - ha hullócsillagot látunk, kívánni kell valamit, ugye?

 

Köszönet Kiricsi Ágnesnek a cikk hibáit feltáró segítségéért!

 

 

©Landy-Gyebnár Mónika 2009.