Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Vaskó Tamás a kiállításról
Sajnálom hogy kiállitottak a mérkőzésen, nagyot hibáztam amikor számonkértem a játékvezető asszisztensét, nem kellett volna bírálnom a döntéseit, de sajnos nem tudom visszaforgatni az idő kerekét és visszacsinálni. Nem írtak be a jegyzőkönyvbe vészes dolgot de így is 3 mérkőzésre tiltottak el amit viszont sokallok... A társak megmutattak hogy ebben a nehéz helyzetben is képesek remek focit játszani!
Hajrá Eger!
Stadion ügy!
Kaptunk egy igéretet, egy kompromisszumot, ennek ellenére ennek most csíráját és nyomát sem látjuk! Természetesen mi kitartunk az mellett, hogy Egernek is szüksége van egy olyan lelátóra, ahol nem ázunk és feljutás esetén alkalmas lenne az NBIII-ra, vagy igény esetén az NBII-re is!
Kupa összefoglaló TV Eger
Sütő Szilárd Heol értékelése
Kupabúcsú
Három részre osztanám a mérkőzést.
Az első harmadban a Vasas megmutatta ki az úr a háznál, erős mezőnyfölényben játszottak és szereztek is két gyors gólt, amiből az egyik elkerülhető volt. A második harmadban kezdtek kiegyenlítődni a viszonyok. A befejező harmad már inkább Egerről szólt. Helyenként beszorítottuk a nagymúltú ellenfelünket és több gólszerzési lehetőségünk is akadt. Ha a vége x lesz, senki se szólhatott volna egy szót sem. Gratulálunk a Vasasnak.
Eger SE - Vasas 0:2 (0:2)
Szurkolói oldal!
egrifoci.hu! A haverodnak mondtad?
Vaskó Tamás
Vaskó Tamás (Eger) 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Tesztelték a srácokat
Információm szerint a hétfői napon Covid 19 teszten esett át a teljes csapat és örömmel közölhetem, hogy az összes eredmény negatív lett!
Varsányi pincészet
Ezen a héten Farkas Gedeon a Varsányi Pincészet Kft ügyvezetője egy üveg bort ajánl fel annak, aki helyesen tippeli meg a hétközi ESE - Vasas mérkőzés számszerű eredményét. Tippeket, névvel és E-mail címmel kérem a szurkoloesse@gmail.com –ra. Több helyes válasz esetén sorsolással döntünk a nyertes személyéről.
Mestermérleg
Sütő Szilárd vezetőedző ESE: Kiváló minőségi kerettel rendelkező csapatot fogadunk a kupafordulóban. Örülünk, hogy a tavalyi Videoton mérkőzés után újra egy nagy múltú tradicionális csapat lesz a vendégünk. A betegség utáni kényszerszünet miatt fontos, hogy megfelelően frissítsük a csapatot. A játékosoktól felszabadult jó játékot várok, célunk, hogy méltó ellenfelei legyünk a Vasasnak.
Az elátkozott egri foci
Aki rendszeres olvasója oldalunknak, az pontosan tudja, milyen hullámvasút is az egri futball története. Ha csak a legutolsó időszakot nézzük, akkor is elmondhatjuk: hét-nyolc éven belül volt itt megye 2-től NB 1-ig minden. Megtapasztalhattuk, a város támogatása nélkül minőségi foci nehezen képzelhető el. Jól példázza ezt az első osztályba történt legutóbbi feljutásunk és az azt követő időszak. Az akkori elöljárók púpnak érezték a focit, meg is lett az eredménye. (2003 MSZP megszünés, 2013 Fidesz megszünés) Aztán önerőből sikerült eljutni az NB 3-ig. Halovány ígéretet kaptunk ugyan korábbi mecénásunktól és segítőjétől, hogy innen igyekeznek majd segíteni, azóta azonban nagyot változott a világ, a szponzor más sportág felé fordult. (A DVTK-ról, mint megmentőről pedig inkább ne is beszéljünk.) Nagyon úgy tűnik, saját erőből ez a szint a végállomás. A tavalyi év második felében mégis felcsillant a remény: új városvezetés, futballmeccsekre járó polgármester, egyre jobb kapcsolat a város vezetője és a klub között, megemelt sporttámogatás, ígéretek NB 2- re, stadionfelújításra, utóbbi kapcsán gyönyörű látványtervek. Hiába azonban a futballszeretők – talán szavazatokban is megjelenő – támogatása, hiába a remény, hátha most, a rideg valóság mást mutat. Megváltozott környezet, pandémia, védekezés, megszorítások. Ezt meg is értenénk. Van, azonban amit nem! Nem tudjuk, mi az oka annak, hogy polgármesterünk korábban megkereséseinkre rögtön válaszolt, most viszont mintha nem is léteznénk. Pedig anno, amikor a sportiskola fenntartásában működő stadion elhanyagolt, piszkos lépcsősorait látva a nézőtér takarítására toboroztunk, még az elsők között jelentkezett. (Persze aztán hirtelen valaki takarított…) Érdekes módon a megújult északi sporttelep a nem sokkal korábban még a labdarúgó klub üzemeltetésének ígérete dacára éppen ehhez a fenntartóhoz került. Csodák sajnos legfeljebb a meccseken vannak… Aztán itt a stadion-felújítás. Határozott fellépés, futópálya nélküli, modern, azonban a régi örökséget megtartó stadion terve látványtervvel, kinyilvánítva: Egernek legalább NB 2-es szintű csapatra van szüksége! Ehhez képest kiderül, a projekt „forráshiányos”, a polgármester szívügye pedig a vízilabdához kötődő századik projekt, no meg a jégcsarnok (!!!?). Futballról már szó sincs, ráadásul a kapcsolat is megszakadni látszik és nem csak velünk…. Pedig könnyen lehet, hogy a következő választáson is jól jönne néhány szavazat… Ez a nagy egri igazság. A hullámvasút folytatódik. Csak nehogy most legyünk a csúcson! (Jövőre a fedett lelátó nélkül a hazai meccsek idegenben lesznek, mint annak idején az NBI-ben!) No, de mielőtt el kezdené dörzsölni tenyerét az előző éra vezetése, megjegyezzük: itt is látható, mi nem politizálunk, mi kizárólag a helyi futball érdekeit nézzük. Ebből is adódik, hogy a korábbi vezetőink futball-ellenességét sem feledjük. Ha utóbbiak ígéreteit nézzük, a stadionnak már rég készen kellene lennie, országgyűlési képviselőnk pedig az általa is oly szorgosan támogatott másodosztályba feljutó csapatnak gratulálhatott volna már évekkel ezelőtt!