Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Piller József
Ma ünnepli 24. születésnapját csapatunk kiváló játékosa Piller József.
Boldog szülinapot Józsi!
Preklet Csaba
A mai napon a felnőtt válogatott mellett az U21-es csapat is felkészülési meccset játszott, ahol az egri Preklet Csaba is szerephez jutott. Prekit a 24. percben egy sérülés után cserélte be Róth Antal.
Magyarország - Észak-Írország 3-2 (1-1)
Eltiltás
Az MLSZ fegyelmi bizottságának döntése értelmében Carvalho De Sousa Paulo Manuel vezetőedző (Fehérvár), mint visszaeső, a kispadtól és az öltözőtől 1 soron következő NB I-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Vagyis a vasárnapi Videoton-Egri FC találkozót ellenfelünk edzője csak a lelátóról nézheti.
Döntött az MLSZ
Eldőlt, hogy vasárnap 18.30-kor Székesfehérváron játszunk a Videotonnal, miután az MLSZ elfogadta a két klub kérelmét a pályaválasztói jog felcserélésével kapcsolatban.
Részletek hajtás után!
Még várható erősítés
Vancsa Miklós folyamatosan dolgozik a csapat megerősítésén. Tárgyal játékosokkal, az együttes hamarosan erősebb lesz. Igaz, a mai piaci viszonyok ezt megnehezítik, hiszen első osztályból körülbelül tíz klub csatárt keres, de maximálisan dolgozunk rajta- mondta el Tóth Dénes klubmenedzser.
Szeptembertől jelentősen kevesebb időnk lesz az oldalra, ezért annak érdekében, hogy tovább működhessen, szerkesztőt keresünk.
Elvárás: elsősorban lelkesedés, illetve alap honlap szerkesztési ismeretek (alap html, php, css, phpMyadmin)
Jelentkezés: egrifc@gmail.com
DVTK-Egri FC képek
Galériánk frissült a szombati meccsen készült képekkel.
Balogh Attila
Balogh Attilát kértük meg arra, hogy mondja el távozásának okát.
A volt erőnléti edzőnk válaszát a hajtás után olvashatjátok!
Egri FC II felkészülési mérkőzés
Pétervására–Egri FC II. 2–2 (1–2)
EGER: Gyárfás – Szabó G., Zsíros, Molnár K., Szaszkó – Szabó R., Kiskartali, Mikó, Zvara – Kasza, Horváth Z. Cserék: Ruszó, Szőllősi, Csepcsányi, Halász, Urbányi, Lázár, Kaszab.
Gólszerzők: Horváth Z., Zvara.
Edzői nyilatkozatok
A DVTK – Egri FC edzőinek nyilatkozatait olvashatjátok a hajtás után!
Hajrá Eger! Hajrá Egri Csillagok!
DVTK - Egri FC
Sajnos nem sikerült pontot szerezni, de a csapat minden dicséretet megérdemel.