Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Varga Iván: Hatvanban, ahová nem győzni jár az egri csapat
Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.
Kattints a részletekre!
Beharangozó
Sütő Szilárd, szakmai igazgató
Mind két együttes jól kezdte a tavaszi szezont, hiszen amíg mi a bajnokesélyes Karcagtól szereztünk pontot addig a Hatvan értékes három pontot szerzett a Kisvárda otthonában. A két megyei riválist sokat megélt rutinos edző irányítja, így komoly taktikai csata várható a pályán. Jelenleg 6 pont választja el a két csapatot egymástól, amit jó lenne megtartani vagy tovább növelni. Ahhoz, hogy Hatvanban sikeresek lehessünk meg kell ismételni a Karcag ellen mutatott stabil teljesítményünket. Amennyiben a kapu előtt még koncentráltabbak leszünk, esélyünk lesz a három pont megszerzésére. Sok sikert kívánok a csapatnak.
Céró Bálint, klubigazgató
Most már 3 éve van szerencsém testközelből követni a Heves megyei derbiket. Minden mérkőzés igazi fogcsikorgatós küzdelmet hozott. Mindkét kispadon rutinos edző ül, jól ismerik egymást. Ősszel sikerült győznünk, bár ellenfelünknek is megvoltak a lehetőségeik! Nem egyszerű feladat, de el szeretnénk hozni mindhárom pontot Hatvanból. Azt hogy ez mennyire nehéz feladat, szerintem jól mutatja, hogy utoljára 2007.03.17-én sikerült idegenben bajnoki mérkőzést nyernünk ellenük, többek között Béres Misi góljával. Kérlek javíts ki, ha tévedek. Minden szurkolónk erejére szükségünk lesz. Törjük meg ezt a sorozatot együtt! Hajrá Eger!
Debreczeni Dávid, csapatkapitány
Fontos rangadó vár ránk Hatvanban, ahol nem egyszerű nyerni. Ez az összecsapás mindig pikáns, egy győzelem kicsit többet is jelent 3 pontnál, de ehhez nagyon sok munkára lesz szükség és egy percig sem szabad kiengednünk a mérkőzés folyamán!
Bríz Csongor, játékos
Ha tudunk ugyan úgy vagy még jobban küzdeni, mint a Karcag elleni meccsen, akkor szerintem kérdés nélkül győzelemmel jövünk le a pályáról.
Bukrán Erik, kapus
Hosszú felkészülés után talán , ha a papírformát nézzük, őrülhetünk az 1 pontnak . Ha a meccs összképet nézzük talan-talan benne volt a győzelem . Az első fordulóban szerzett egy pontnak akkor lesz létfontossága , ha Hatvan ellen sikerül nyerni . Hatvan csapata egy stabil szervezett csapat , jó egyéni kvalitással rendelkező játékosokkal . Biztos vagyok benne , hogy jó mérkőzés lesz , de a célunk a 3 pont.
Illés Andrea, szurkoló
A következő ellenfél Hatvan, az MLSZ adatbank szerint 18 pontjuk van, 14. helyen állnak . Viszont az előző meccsükön megverték a Kisvárda csapatát. Eger 24 pont, 7 helyezett. Előző meccs döntetlen, egy kemény ellenfél ellen és sajnos a körülmények sem voltak túl jók! Innen is mielőbbi gyógyulást kívánok a sérült játékosnak! A mérkőzéstől több gólos győzelmet várok, intenzív, letámadásos játékkal. Ha megtudom oldani mindenképpen kimegyek, itt, most megmutathatja a csapat, hogy mit tud! Hajrá Eger!l
Sashalmi Árpád, szurkoló
A Karcag ellen jól helyt állt a csapat, kár hogy Ernő elizgulta a ziccert. Biztatóan mozgott az egyiptomi srác is. Remélem, legalább egy pontra jók leszünk. Hajrá Eger!
Farkas Péter, szurkoló
A Hatvan legutóbb vendégként fontos győzelmet aratott a Kisvárda ellen, így fontos lépést tett a kiesőzónából való menekülésre. Ugyancsak fontos lesz az Eger elleni meccs, mert így egy győzelem esetén a kiesést jelentő vonal fölé kerülhetnek. Eger az első tavaszi meccsen egészen jó játékot mutatott Karcag ellen és minden karcagi edzői dicsérgetés ellenére nekünk voltak veszélyesebb helyzeteink. Várható megint egy harcos, hajtós mérkőzés egri győzelemmel. Hajrá ESE! 2:0-s egri győzelmet várok.
Méhes Róbert, szurkoló
Hatvan a bennmaradásért küzd, kemény küzdelemre számítok természetesen EGRI győzelemmel! Tipp:0-1
Szécsi Attila, szurkoló
Megyei rangadóhoz való hozzáállást várok, valószínű ennek a jelentőségét el kell magyarázni néhány játékosnak hisz nem érthetik. Ha valamit, akkor a legalább a mini Heves megyei tabellát nyerjük meg.
Bodolai Zsolt, szurkoló
Nincs mESE, szezonbeli hetedik győzelmére hajt Hatvanban az ESE. Nem véletlen, hogy a leendő ellenfelünk a Hatvan, mert a csapatnak mind a három kimenetelből egyaránt hat van. Az ördögi kör - Totós nyelvvel élve - országos ikszel zárul. Tippem: 0-0
Szabó Béla, szurkoló
Az első forduló eredményei alapján mindkét csapat elégedett lehet még akkor is, ha ez egri csapat csak 1 pontot szerzett hazai környezetben, de ne felejtsük el, hogy egy nagyon erős Karcag ellen. A Hatvaniak idegenbeli győzelme mindenképp bravúr kategória. Ha a tabellát nézzük akkor a Hatvannak nagyobb szüksége lenne a pontokra, de bízom benne, hogy Siminek presztízst jelent a megyei rangadó, amit át tud adni az egri csapat játékosainak akik remélhetőleg megértik mit akar az edző és mit vár a szurkoló. Én Egri győzelmet Valkay gólokkal
Grósz Ákos, Öregriek Elnök, szurkoló
Jól játszott csapatunk az első tavaszi mérkőzésen, csapatként védekeztek, agilisan, fáradságot nem ismerve, és közben nem adták fel a támadások lehetőségét sem, sőt volt egy negyedóra , amikor beszorítottuk a Karcagot és levegőben lógott a gólunk-összeségében tetszett. Hatvan ellen hasonló lelkes játékkal a 3 pont megszerzése sem elérhetetlen, amennyiben pontosabbak lesznek a kontráink, úgy tippem: 1-2
Mestermérleg
Varga Attila vezetőedző, Karcag:
Szia! Jól kezdtünk nagyon, az első 10 percben eldönthettük volna majd a 27.percben már négy komoly ajtó ablak helyzetet rontottunk ami a második félidőben majdnem megbosszulta magát csak a kapusunkon múlt hogy nem kaptunk gólt! Ma nem voltunk elég jók ahhoz, hogy a szervezetten játszó hazaiak ellen megnyerjük a találkozót! De mindez másodlagos most hiszen a horrorisztikus sérülés a meccs végén szörnyű látvány volt! Akkor már csak kényszerből játszottunk, a legfontosabb hogy Marius minél hamarabb felépüljön ebből a súlyos állapotból!
X
Szentmarjay Stadiok 14::00
Eger SE - Karcag
0:0 (0:0)
Varga Iván: Búcsúzom Tőled Barátom! Jó utat!
Megkértem Varga Ivánt, hogy egy - egy mondattal megfűszerezve, tippeljen az NBIII Keleti csoport, következő forduló eredményeire.
Kattints a részletekre!
Wassef Ramez Medhat
Az utolsó pillanatokban sikerült hivatalosan is megszerezni az 1999.08.10-én született
Wassef Ramez Medhat
játékjogát, így akár már a holnapi mérkőzésen is pályára léphet!
Beharangozó
Sütő Szilárd, Szakmai igazgató ESE
A csoport talán legerősebb és legjobb háttérrel rendelkező csapata ellen kezdi meg felnőtt csapatunk a bajnokságot. Az első mérkőzésnek mindig speciális lélektana és sokat számíthat a hazai pálya előnye. A tavalyi Karcag elleni mérkőzésen abszolút nem volt szerencsénk, aki látta a találkozót tudja, hogy nem volt a két csapat között akkora a különbség, amit az eredmény jelző mutatott. A felkészülés alatt több jóerőből álló csapat ellen mutatták meg a fiúk, hogy képesek jó focit bemutatni. A hétvégi mérkőzésen is hasonló teljesítményre lesz szükség, hogy itthon tartsuk a három pontot. Remélem, a jó teljesítményen kívül a szerencse is mellénk szegődik és hazai győzelemmel tudja a csapat elindítani a 2025-ös évet.
Céró Bálint Klub igazgató ESE
Persze! A bajnokság legjobb csapata látogat hozzánk az idénynyitó mérkőzésén. Ellenfelünk más lehetőségekkel rendelkezik, mint mi. Egyértelműen látszik, hogy a bajnokág megnyerése a cél. Mi igyekeztünk a szintünkön fejlődni és olyan játékosokat igazolni, akik segíthetnek nekünk mérkőzéseket nyerni. Hosszú felkészülésen vagyunk túl. Azt várjuk a csapattól, hogy agresszív, fegyelmezett játékkal bravúr eredményt sikerüljön elérni. A rossz idő ellenére nagy szükségünk van szurkolóink pozitív energiájára és, hogy minél többen kilátogassanak vasárnap. Hajrá Eger
Debreczeni Dávid csapatkapitány
A hosszú téli szünet után mindenki várja a bajnoki rajtot.keményen dolgoztuk végig a felkészülést,szerencsére a sérülések elkerültek minket,de a betegségek elég sokszor nehezítették meg a közös munkát.Karcag csapata látogat hozzánk,akik az összes csoportot figyelembe véve az egyik legjobb csapat.Remekül szerepeltek eddig a bajnokságban és a magyar kupában is.Azt gondolom hogy a legjobb tudásunkra lesz szükség hétvégén hogy sikeresek legyünk!
Grósz Ákos Öregriek elnök
Lassan kitavaszodik, indul újra a várva várt bajnokság. Az utolsó edzőmeccsen tetszett az ESE játéka, felvették a kesztyűt a gyorsan és veszélyesen játszó Kisvárdával és masszív csapat benyomását keltették. A valószínűleg a kupameccs miatt fáradt Karcagot, most egy bátor támadó játékkal meg lehet lepni....tippem 3-1
Hegedűs Levente, játékos
Ha őszinte akarok lenni hullámzó volt a felkészülés számomra és a csapat számára is de elvégeztük azt a munkát amit szerettünk volna és bizakodó vagyok a Karcag ellenni rajtra szeretnénk a 3 pontot itthon tartani és a legjobb formánkat hozni hiszen egy jó rajt sokat dobhat a csapaton.
Balázs Patrik, játékos
Nehéz meccsre számítok a karcag ellen. Nagyon jó játékosokból álló keretük van,ami a télen szerintem tovább erősödött. De mi is egy jó felkészülést zártunk,elvégeztük a kellő munkát és azon leszünk hogy a legjobb eredményt érjük el vasárnap!
Bríz Csongor, játékos
Úgy vélem, egy igazán izgalmas mérkőzés vár ránk. Meggyőződésem, hogy a felkészülésünk eredményes volt, és ha mindenki a maximumot nyújtja, akkor mindenképpen esélyünk van pontot vagy akár pontokat szerezni.
Illés Andrea, szurkoló
Új szezon, új remények! Számomra az edzőmeccsek eredményei nem voltak túl meggyőzőek, természetesen tudom mit jelent az edzőmeccs, a edzők számára nyújt tájékoztatást, blabla.....Továbbra is bízom a csapatban, de sokkal meggyőzőbb játékot kell mutatniuk, ha jó eredményt akarnak elérni és azt szeretnék, hogy újra tele legyen a lelátó szurkolókkal. Hajrá Eger!
Sashalmi Árpád, szurkoló
Nem láttam egyetlen előkészületi meccset sem, így a játékot nem tudom minősíteni, csak az eredményeket követtem. Kicsit sok a kapott gól. A Karcag szinte más kategória. Kemény próbatétel lesz.
Csanádi Péter, szurkoló
Nem igazán követtem a Karcag téli felkészülési eredményeit, átigazolásait, de a papírforma és a hétvégi vendégünk kupaeredménye nem kecsegtet sok jóval. Tudom, az edzőmérkőzések edzőmérkőzések, de azoktól mind védekezésben, mind támadásban minden bizonnyal több kell majd egy jó eredmény eléréséhez. Bár a klub sokat emlegetett “elvárásai” alapján (ha lehet, ki ne essünk, semmi több) nem is ezeket a meccseket kell feltétlenül megnyerni. Sajnálom, hogy felnőtt szinten ilyen nagy a közöny, abból a kevés szurkolóból így is tudok olyat, aki tavasszal már ritka vendég lesz a meccseken…..
Farkas Péter, szurkoló
A bajnokesélyes Karcag ellen tisztességes eredmény lenne egy kevés gólos döntetlen. Azonban ahogy mondani szokás: a labda gömbölyű, ezért nagy örömet okozna a szurkolóknak egy „meglepi” győzelem. Az új igazolásokat már most mélyvízbe kell dobni, hogy mielőbb felvegyék a tavaszi összecsapások ritmusát. 1:1-es döntetlenben reménykedem. Hajrá ESE!
Méhes Róbert, szurkoló
Küzdelmes mérkőzésen a jó erőkből álló Karcag ellen nyerni fogunk!Ez lesz a forduló meglepetése.Tipp:1-0
Molnár László, szurkoló
Hazai pályán kezdjük a tavaszt, van miért visszavágni a Karcagnak. Szerintem a csapatunk nem gyengült, remélhetőleg a Karcagból annyit kivett a szerdai kupameccs, hogy vasárnap nem lesz olyan friss. Az erőviszonyok alapján reálisan nézve a döntetlent előre aláírnám.
Fodor Gergő, szurkoló
Tíz éve minden félévben azt gondoltam, hogy na, majd most jobb lesz. Hogy most mit várok a 25-ös év tavaszától? Na, majd most jobb lesz!
Szécsi Attila, szurkoló
Dicséret illeti a szakmai stábot a felkészülési mérkőzések lebonyolítását illetően, hiszen egy NB1-ből kieső Mezőkövesd és egy NB1-be igyekvő Kazincbarcika is partnerként szolgált, melyből utóbbin személyesen is volt szerencsém kint lenni abban a bizonyos januári "hófociban". Örültem, hogy elhozták Egerbe Puskás Akadémia tartalék csapatát is ahol elsőre meggyőzött az egyiptomi igazolásunk és egy élvezhető 0:0-ás döntetlen született. Jól jöttek az alacsonyabb osztályú ellenfelek elleni felzárkóztató több gólos meccsek, értékes győzelem a Szolnok ellen idegenben, majd beszaladt pár csúfos pofon is amelyet láthatatlanba nem véleményeznék. (Zárójelben annyit megjegyeznék még, hogy Északi Sporttelep mint felkészülési mérkőzések helyszíne, mint az ország 37 top számon tartott tehetségközpontjaként, a fent említett csapatokat megtisztelhetné azzal a minimális profizmussal hogy ha már van két eredményjelző is akkor azt üzembe helyezik. Az egyiket 4-5 éve láttam használatba utoljára Megye 3-as meccsen, a másikat pedig még egyáltalán nem! Ebben előre kell lépnünk. Nem azért a 15 szurkolóért akik ekkor is kint vannak, hanem a klub profibb megjelenése
miatt ez egy elvárt dolog lenne ezen a szinten!) Beharangozóként ennyit a felkészülésről,és kevesebbet a meccsről. A második Karcagot négy új igazolással fogadjuk. Nézzük meg mit hoznak élesben ha megkapják a lehetőséget. Kezdésnek a döntetlennel is megelégszem. A tavasz folyamán előreláthatólag rövidebb leszek mint az elmúlt időkben, ugyanis kevesebbet fogok kijárni mérkőzésekre több okból kifolyólag.
R.I.P. Nótás Attila
"Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, akár a csillagok"
Érdekesség
A hétvégén megkezdődik a tavaszi sorozat folytatása!
Az ellenfelünk az a Karcag csapata lesz, akit ma az NBI 9. helyén tanyázó Zalaegerszeg csak egy tizenegyessel és egy 85. percben megszületett öngóllal tudta legyőzni NIII-as riválisát a Magyar Kupában!
Ebben benne az is, hogy vasárnapi ellenfelünk nem lesz valami fitt, ami növeli a pontszerzésünk esélyit
Karcag - ZTE 1:2 (0:1)
Ismerd meg jobban
Az ismerd meg jobban rovatunkban ezúttal Hegedűs Leventéről tudhattok meg többet a részletekre kattintva.