![]() |
Csapatunk NB I-es rutinnal rendelkező védekező játékosát kérdeztük a Szeged illetve a DVSC II mérkőzéssel kapcsolatban. Kattints a részletekre! |
-Milyen volt a mérkőzés belülről a Szeged elleni derbi?
-Belülről küzdelmes jónak mondható mérkőzés volt a Szegedi vendégszereplésünk, mi irányítottuk a játékot. Úgy érzem. hogy nagyobb koncentrációval, főleg a helyzeteinknél, már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, de ez így volt az újpest és a Vecsés elleni mérkőzéseken is.
-A két gólon kívül, miben múltuk felül a Szeged csapatát?
-Az ellenfelünk kizárólag előreívelésekkel próbálkoztak, de szerencsére jól működött ezen a napon a védelmünk. Első idegenbeli meccsünk volt kapott gól nélkül, ami azért is nagy szó, hiszen a Szeged hazai pályán még pontot sem veszített. Nagyon jó volt a csapat hozzáállása az első perctől kezdve, és döntő volt, hogy az első pár lehetőségből gólt szereztünk.
-Reális volt a 0:2, vagy akár nagyobb különbséggel is győzhettünk volna?
-Azt gondolom, hogy nagyobb különbséggel is győzhettünk volna, de ez így is szép eredmény.
-Az utolsó 3 meccsen 9 pontot szerzett a csapat. Számítottál erre?
-Természetesen minden mérkőzésen győzelmi szándékkal megyünk ki a pályára, bíztam benne, hogy most már jönnie kell a győzelmeknek, mindent megteszünk az utolsó két fordulóban is a 6 pont megszerzéséhez.
-Szerinted milyen eredményre leszünk képesek a „kis” Loki otthonában?
-A kis loki fiatal, de jó kis csapat kiegészítve pár rutinosabb játékossal, nem lesz könnyű dolgunk, de jó csapat ellen lehet jól játszani, tehát győzelmet várok a csapatunktól.
-Mennyire vagy elégedett a csapat eddigi szereplésével?
-Sajnos nem vagyok elégedett, mert sok pontot elhullajtottunk a fordulók során, de ha az utolsó két mérkőzést is behúzzuk, akkor talán már elégedettebb leszek én is és a csapat is. Egy jó felkészüléssel pedig tavasszal versenyben lehetünk minimum a dobogóért való küzdelemben is.