![]() |
Jámbor János jóvoltából a csapat már ma elutazhatott Békéscsabára, így a fiúk kipihenten léphetnek pályára a holnap 14.30-kor kezdődő összecsapáson. A hajtás után elolvashatjátok, mit vár a két vezetőedző. |
Pásztor József, a lila-fehérek vezetőedzője: — A héten sem tudtunk csütörtökig felmenni a Kórház utcai centerpályára. Szerdán a megyei bajnokságban szereplő Magyarbánhegyes füves pályáján tartottunk edzést. Jó lenne begyűjtenünk a három pontot az Eger ellen, ami nem lesz könnyű feladat. Ahhoz, hogy győzni tudjunk az MTK ellen látottaknál jobb teljesítményre lesz szükség. Az Egerben több légiós szerepel, így Dobric, Pavicevic, Pavlov és Hristov akikre figyelnünk kell, de az egész csapat egyre inkább összeérik.
Simon Antal: – Hasonlóan kiegyensúlyozott mérkőzésre van kilátás, mint ősszel Egerben, amikor 2–2-es eredménnyel zárult az éles, jó összecsapás. Télen több poszton is megerősítették keretüket az elsőségre törő csabaiak, ám mi szeretnénk továbbra is olyan eredményesek lenni, mint az az utóbbi bajnoki meccseket jellemezte a csapatunkat. A sok műfüves mérkőzés után a héten már gyakoroltunk élő gyepen is, hangolva a ránk váró körülményekre.
A csapatunkból Dobrics sérülés, Knakal pedig 5 sárga lap miatt nem léphet pályára. Benke Viktor még nem épült fel korábbi sérüléséből.
Forrás: beol.hu