Edzők mondták.
Írta: 666 - Dátum: 2012.05.21 08:19

A hajtás után a 28. fordulóban lejátszott mérkőzések, edzői nyilatkozatait olvashatjátok.



Teljes hír

MEZŐKÖVESD–ZSÓRY–CEGLÉDI VSE 1–0 (0–0)

Véber György: – Kiszenvedtük a győzelmet, értékes három pontot szereztünk és versenyben vagyunk a negyedik helyért.

Ványi Zsolt: – Szervezetten és fegyelmezetten futballoztunk, véleményem szerint egy játékvezetői hiba döntően befolyásolta a mérkőzés eredményét.

BALMAZÚJVÁROS–SZOLNOKI MÁV 3–1 (2–0)

Arany László: – Hatalmas akarattal, elszántan játszott csapatom, győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Romanek János: – Mezőnyben nem játszottunk rosszul, de egy jogtalan tizenegyes eldöntötte a mérkőzés sorsát.

EGRI FC–SZEGED 2011 2–1 (2–0)

Simon Antal: – A Szeged igazolta jó hírét, ráadásul a kettő nullás félidei vezetés megnyugtatott minket. Újabb izgalmas mérkőzést játszottunk szép számú közönség előtt.

Tóth Bálint: – Gratulálok a kis Vasas-szívvel rendelkező Egernek a bajnoki címhez. Ezúttal kevesen voltunk, kevesek voltunk.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–ÚJPEST FC B 2–3 (1–3)

Brekk János: – Első félidei játéka alapján megérdemelten nyert a vendégcsapat. Összességében rászolgáltunk volna a döntetlenre, de a második játékrészben a szerencse is elpártolt tőlünk.

Szlezák Zoltán: – Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg, az első félidőben kimondottan jó játékkal, a szünet után pedig nagyot küzdöttünk.

OROSHÁZA FC–BP. HONVÉD-MFA 1–1 (1–0)

Major László: – Sajnos a szezon végére elfogytunk, több sérült játékossal ez az eredmény is tisztességes.

Pári Sándor: – Fiatal csapatom ismét tett egy lépést a bennmaradásért, hogy a következő bajnokságban is örömet szerezhessünk az orosházi szurkolóknak.

DVSC-DEAC–VECSÉSI FC 0–0

Fórián Zsolt: – Nagy energiákat mozgósítottunk a gólszerzés érdekében, de a kapu előterében határozatlanok voltunk, vagy pedig rajtunk kívülálló okok miatt nem sikerült a gólszerzés.

Duró József: – Csapatom megmutatta, igenis jó együttes, és bizonyította, az utóbbi idők jó játéka nem volt véletlen.