![]() |
A hajtás után az utolsó előtti fordulóban lejátszott mérkőzések edzői nyilatkozatait olvashatjátok. Hajrá Eger! |
EGRI FC–DVSC-DEAC 3–1 (1–0)
Simon Antal: – Amelyik csapat képes sorozatban tizenegy mérkőzést megnyerni, az megérdemli a bajnoki címet.
Fórián Zsolt: – Gratulálok mindkét csapatnak, az egrieknek a feljutáshoz, a mieinknek pedig a mutatott játékhoz.
SZOLNOKI MÁV FC–DUNAKANYAR-VÁC 2–0 (1–0)
Romanek János: – Örülök, hogy sikerült elhúznunk a Vác nótáját. Bár nekünk nem volt Hegedűsünk, de volt egy Rokszinunk és Milénk.
Híres Gábor: – Nem érdemeltünk vereséget, az utolsó tíz perc kivételével uraltuk a játékot, de a jogtalan tizenegyes megpecsételte a sorsunkat.
BP. HONVÉD MFA–BÉKÉSCSABA ELŐRE SE 2–0 (1–0)
Pári Sándor: – Betegségtől, sérüléstől tizedelt fiatal csapatom komoly sikert ért el. Három lépést tettünk a bennmaradás felé.
Pásztor József: – Megérdemelt a hazai győzelem.
CEGLÉDI VSE–OROSHÁZA FC 2–1 (2–1)
Ványi Zsolt: – Végre nemcsak jól, hanem eredményesen is játszottunk.
Major László: – Mi is két gólt rúgtunk, mégis kettő egyre kikaptunk.
SZEGED 2011–REAC 6–2 (4–0)
Tóth Bálint: – Sziporkázó első, jó második félidő, fölényes győzelem, ám a bajnokságnak még nincs vége.
Mátyus János: – Ezúttal is önmagunkat vertük meg.
KAZINCBARCIKAI SC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 2–1 (2–1)
Szabó János: – A mezőny egyik legjobb együttese ellen játszottunk. Igazi csapatmunkával, nagy odaadással és kifogástalan harci szellemmel nagyon értékes pontokat szereztünk.
Brekk János: – Kaptunk egy rendkívül határozott és gólra törő ellenfelet, s egy meglehetősen gyenge és körülményes játékvezetést.
VECSÉS FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 2–2 (1–2)
Duró József: – Akár meg is nyerhettük volna a meccset. Kollár Dániel játéka meggyőző volt, most is kiemelkedett a mezőnyből.
Véber György: – Ma mindent megtett a csapat azért, hogy újabb ősz hajszálaim legyenek.
ÚJPEST FC B–BALMAZÚJVÁROS 2–1 (2–0)
Szlezák Zoltán: – Az első félidőben jól és eredményesen játszottunk, a folytatásban aztán megszenvedtünk a győzelemért, de egy góllal mindenképpen jobbak voltunk.
Arany László: – A futball ismét igazságot szolgáltatott, ennyi ziccert nem lehet büntetlenül kihagyni.