Ismét semmibe veszik a szurkolókat
Írta: 666 - Dátum: 2012.07.08 20:04

Nem csak az egri szurkolóknak van gondja az MLSZ-el! Az Újpest és a Ferencváros szurkolói közösen úgy döntöttek, hogy együtt intéznek felhívást amiatt, hogy az MLSZ sokadszorra hagyja figyelmen kívül a szurkolói igényeket. A két szurkolótábor reprezentánsai remélik - még ha most már nem is lesz hatással a sorsolásra -,  hogy a későbbiekben belátja az MLSZ, hogy ésszerűbb az együttműködés.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

"A csalódás és a felháborodás volt az első két érzés ami elfogott minket, az MLSZ Versenybizottságának a héten nyilvánosságra hozott sorsolását látva, főleg azután, hogy a labdarúgó-szövetség kijelentette, figyelembe veszi a szurkolói igényeket a sorsolás elkészítésénél."

 "Arra már érkezett reakció az MLSZ részéről, hogy a Ferencváros miért nem mehet Siófokra az első fordulókban, gondolom egy újpesti kérdésre is csak egy hasonlóan semmitmondó, indoklás nélküli levél érkezne. De a Derbi augusztus 19-i, délutáni időpontja mellett nem mehetünk el szó nélkül."

 "Szeretnénk felhívni az MLSZ illetékeseinek a figyelmét, hogy a két csapat összecsapása a magyar labdarúgó bajnokság legrangosabb mérkőzése. Ezt a mérkőzést nem csak Magyarországon, de külföldön is nagy figyelem kíséri, már szinte az egyetlen magyarországi meccs, amelyet telt ház előtt rendeznek meg és egy nap alatt elfogynak a vendégeknek szánt jegyek. A televízióban a legnézettebb meccs. Ezt a mérkőzést egy hosszú hétvége közepén, délutáni időpontra tenni, nagy fokú hozzá nem értésről tanúskodik. Mert ugye arra gondolni sem merünk, hogy az lenne a szövetség célja, hogy minél kevesebben menjenek ki a meccsre."

"Augusztus 19. a nyár utolsó előtti hétvégéje az iskolakezdés előtt. Mivel idén augusztus 20. hétfőre esik, ez egy hosszú hétvége lesz, amit a családos emberek többsége üdüléssel, távol a várostól, vízparton szokott eltölteni. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy a családos futballszurkoló péntek este felkerekedik, a pénztárcájához mérten pihen valahol és hétfő este hazamegy. Aki nem családos, az a haverokkal teszi ugyanezt. Erre van kitalálva a hosszú hétvége.  Kivéve, ha vasárnap délután van az Újpest- Fradi. Természetesen a fanatikusok a világ végéről is el fognak menni a Derbire, de teljesen feleslegesen hozza az MLSZ olyan helyzetbe a szurkolókat, hogy választaniuk kelljen a meccs és a család között."

 "Persze, jöhet az MLSZ üdvözítő válasza: a meccsnek családi eseménynek kell lenni."

 "Mivel augusztusban még bőven tombol a nyár, nagyon könnyen lehet, hogy a mostanihoz hasonló, harminc fok feletti hőmérséklet. Az eddigi lebonyolítási rendet figyelembe véve, a fradisták nagy valószínűséggel, már nagyjából délután egy óra körül kell, hogy találkozzanak az Albert-stadionnál. Itt érdemes feltankolni vízzel, üdítővel mert innentől nehéz lesz jó darabig hozzájutni. Ezután jön majd az utazás a zsúfolt, forró metróban és egy kis várakozás a Városkapunál. Természetesen árnyék nincs, vásárolni semmit nem lehet útközben, vécére menni nincs lehetőség órákon át. Ha az Újpest megy a kilencedik kerületbe, ugyanez van a másik irányban. Borzalmas tud lenni ősszel is, hát még a nyár közepén. Ez van még megspékelve a sokszor bunkó biztonságiakkal, a kiképzetlen és félelmükben agreszív rendőrökkel, akik állatként kezelnek minket, a stadion büféiben az órás sorbanállással a vécékben a bokáig érő vizelettel és ami a lefontosabb: sokszor nézhetetlenül rossz futballal."

 "Ezeket a szempontokat mind ferencvárosi mind újpesti részről már számtalanszor jelezték a szurkolók és ugyanezek azok a szempontok, amiket az MLSZ a sorsolásnál totálisan figyelmen kívül hagyott. Teljességgel érthetetlen és a szövetség sokszor hangoztatott céljaival is ellentétes a Derbi időpontja, hiszen látható, hogy nemhogy a családoknak, de még a legelszántabb szurkolóknak is komoly nehézséget okoz egy ilyen időpontban rendezett meccs."

 "Ha már a szurkolókat semmibe veszik, sőt szükséges rosszként kezelik, akkor mi már csak abban szeretnénk reménykedni, hogy legalább az Újpest – Ferencváros összecsapást megbecsülik."

Forrás: nb1.hu