![]() |
A hajtás után a holnapi mérkőzés két edzőjének a nyilatkozatát olvashatjátok. Hajrá Eger! Hajrá Egri Csillagok! |
Artner Tamás:
– Egy számunkra sötét lóval mérkőzünk meg holnap a bajnoki nyitányon. Próbáltuk feltérképezni az Eger csapatát, ám mivel 28 játékos lépett náluk pályára az edzőmérkőzéseiken, ezért nehéz bármit is mondani róluk. Annyi biztos, hogy nagy motivációval fognak érkezni, hiszen 25 év után kerültek vissza az első osztályba. Nem tudjuk, hogy milyen kezdő tizeneggyel vágnak neki meccsnek, de tisztában vagyunk vele, hogy mely játékosaikra kell odafigyelni. Nekünk amúgyis csak saját magunkkal kell foglalkoznunk, és meg kell nyernünk a találkozót.
Simon Antal:
– Azt várom ettől a meccstől, hogy amit tavasszal végigcsináltunk, annak legyen folytatása. Szeretnénk, ha a jó sorozatunk már az első élvonalbeli mérkőzésen folytatódna. Természetesen tisztában vagyok az NB I és a másodosztály közti különbséggel, és azzal is, hogy hova látogatunk. Egy évvel ezelőtt Orosházán, háromszáz néző előtt volt az első bajnoki meccsünk. Most egy kicsivel többen lesznek, és ország-világ előtt, tévés mérkőzésen kell bizonyítanunk. Szeretném, ha ezeket a külső dolgokat kizárnák a játékosok, bár az első meccs előtt mindenkiben van egy kis izgalom, várakozás. Nagyon nagy változás nálunk csapatszinten nem volt, a keretünk nyolcvan százaléka megjárta már az első osztályt itthon vagy külföldön, tehát a játékosoknak tudniuk kell kezelni a mérkőzésdrukkot –