MK
Írta: 666 - Dátum: 2012.08.07 19:52

Ellenfelünk csapatkapitányát, Minczér Tibort kérdezték a nyiregyhazaspartacus.hu oldalon a szerdai kupamérkőzéssel kapcsolatban.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

Ami a szerdai meccset illeti, mint azt tudják szurkolóink, a felkészülés során már játszottunk az egriekkel – tért rá a kupamérkőzésre a középpályás. -. Egerben a hazaiak számára az a meccs jelentette a bajnoki főpróbát, mi pedig a felkészülés első harmadában jártunk. Az első félidőben az immáron NB I-es hazaiak domináltak, szünet után viszont már teljesen pariban voltunk velük és akár nyerhettünk volna.

- A szerdai találkozó már más lesz. Hazai pályán, remélhetőleg sok szurkoló előtt mindent megteszünk majd a sikeres szereplésért. Nem tudni, hogy az egriek milyen csapattal érkeznek, mennyire fontos nekik a kupa, hiszen szombaton Diósgyőrben lépnek majd pályára. Mindegy, az a lényeg, hogy mi minél jobban játsszunk, mérkőzésen is minél hatékonyabban bemutassuk azt, amit az edzéseken gyakoroltunk. Úgy vélem, hogy jó csapatunk van és ezt már Eger ellen is szeretnénk bizonyítani- mondta a csapatkapitány.