Edzői nyilatkozatok
Írta: 666 - Dátum: 2012.08.12 08:12

A DVTK – Egri FC edzőinek nyilatkozatait olvashatjátok a hajtás után!

Hajrá Eger! Hajrá Egri Csillagok!


Teljes hír

Sisa Tibor (DVTK): - Az Eger egy újonc csapat minden erényét felvonultatta. Nálunk a futómennyiség és a hajtás megvolt, de a játék minősége nem volt még az általam elvártnak megfelelő. A győzelmünk lehetett volna nagyobb arányú is.

Simon Antal (Egri FC): (képünkön)- Változatos, jó mérkőzést játszottuk, ahol lüktetett a játék. Vesztes találkozó után ritka ilyet mondani, de el kell ismerni, hogy a játékvezetők nagyon jól vezették a találkozót. Azt tudtuk, hogy a pontszerzéshez gól, gólok kellenek, ám mivel sem az első, sem a második játékrészben nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, vesztesen hagytuk el a pályát. Erősödnünk kell még ahhoz, hogy ilyen mérkőzésen pontot tudjunk szerezni. A csapatunkból még egy-két játékos hiányzik, így például a most sérüléssel bajlódó Németh Norbert is lehet, hogy tudott volna segíteni.

Forrás:heol.hu