A DVSC ellen akár Diósgyőrben is játszhat az Eger
Írta: 666 - Dátum: 2012.08.20 19:12

A boon.hu megkereste Tóth Dénes klubmanagert az ügyben, mi a helyzet a csapat esetleges diósgyőri "albérletével" kapcsolatban.

Részletek hajtás után!


Teljes hír

A klubmenedzser arról beszélt, hogy elkövettek egy „bakit”, ugyanis a licenszeljáráskor Debrecent jelölték meg a hazai összecsapásaik színhelyéül, ezért a Magyar Labdarúgó Szövetség ragaszkodott ahhoz, hogy otthoni találkozóikat – a rendkívüli helyzetektől, vagy az esetleges ütközésektől eltekintve – a hajdúsági megyeszékhelyen rendezzék meg, ezért tettek le diósgyőri szereplésükről.

A hírek szerint az egri villanyvilágítást – ha semmi nem jön közbe – október 16-án avatják fel, s addig még lesz egy Egri FC – Debreceni VSC-TEVA összecsapás is. 
– Ezzel a 90 perccel kapcsolatban megint „bolond” a helyzet – folytatta Tóth Dénes, majd hozzátette: – Otthon játszva fogadjuk az otthon lévő Debrecent? Ez mégsem lenne helyénvaló, ezért könnyen lehet, hogy a DVSC-TEVA gárdáját Diósgyőrben látjuk vendégül. Remélem, hogy ebbe minden illetékes beleegyezik, miként abba is beleegyezett, hogy a Siófokot ne Debrecenben fogadjuk, hanem a Vasas Fáy utcai sporttelepén. Ezt azonban még senki ne vegye készpénznek! Ami biztos, vagy biztosnak tűnik az az, hogy a 6. forduló keretében Debrecenben küzdünk majd a Ferencváros ellen.

 

Forrás: boon.hu