Helyreigazítás
Írta: 666 - Dátum: 2012.08.24 10:21

- Téves információ jelent meg saját honlapunkon azzal kapcsolatban, hogy felvettük a kapcsolatot az FTC vezetésével a szeptember 1-jei mérkőzés pályaválasztói jogának felcserélésre miatt - szögezte le Vancsa Miklós, az egri klub igazgatója. - A ferencvárosiakkal nem egyeztettünk az ügyben, a debreceni vendéglátókkal viszont annál inkább, hogy a zöld-fehér drukkereket, az egri szurkolókat és a hazai nézőket is minél jobban kitudjuk szolgálni az Oláh Gábor utcai stadionban rendezendő találkozón. Az Üllői útiak akkor is nagyszerű partnernek bizonyultak, amikor a téli felkészülés alkalmával elfogadták meghívásunkat Egerbe, hogy a tavaszi nagy menetelésünk előtti főpróbát velük tartsuk. Ezt akkor is köszöntük és egy jó hangulatú baráti vacsorával zártuk a látogatásukat. A fővárosi klub részéről azután is mindenben pozitív hozzáállást tapasztaltam irányunkba, most pedig várjuk majd őket Debrecenbe!

(egrifc.hu)