Eger-Loki: mindössze négy meccs az NB I-ben
Írta: 666 - Dátum: 2012.09.22 08:03

A DVSC labdarúgócsapata ötödik alkalommal mérkőzik meg az Egerrel a legmagasabb osztályban.

Részletek a hajtás után!


Teljes hír
Szombaton az Eger ellen lép pályára a DVSC-TEVA az OTP Bank Liga 8. fordulójában. A két csapat a másodosztályban számtalanszor megmérkőzött egymással, azonban az élvonalban csak az ötödik összecsapás lesz hét végén. A hajdúságiak három győzelem mellett egyszer döntetlent értek el, vagyis még nem szenvedtek vereséget a hevesiektől, akik ráadásul mindössze egyetlen gólt tudtak rúgni a Lokinak, és hetet kaptak.

A két csapat az 1984/1985-ös szezonban találkozott először egymással az NB I-ben, miután az előző idényben az Eger az első, míg a DVSC a második helyen végzett az NB II-ben, és így mindkét csapat feljutott.

Az első élvonalbeli találkozáskor a piros-fehérek gólnélküli döntetlent értek el Egerben, majd a tavaszi visszavágón 3-0-ra nyertek hazai pályán. Az Eger ekkor a bajnokságban a kiesést jelentő 15. helyen végzett, ám utána lendületből megnyerte az NB II-őt, és így az 1986/1987-es idényben ismét megmérkőzött a két gárda. A cívisvárosiak otthon 3-1-re győztek, idegenben 1-0-s sikert könyvelhettek el. Az Eger ekkor ismét búcsúzott a legjobbaktól és egészen mostanáig kellett várni, hogy a két csapat ismét megmérkőzzön egymással.
forrás:dvsc.hu