Továbbra is várni kell, hogy fények gyúljanak a létesítményben!
Részletek a hajtás után!
Kocsis Zoltán tulajdonos-ügyvezető elmondta, hogy miért történt újabb halasztás.
– A pályázatai kiírás október 3-ig készülhet el, ugyanis hiába kapott a klub önkormányzati jóváhagyást a stadion világításának elkészíttetéséhez, csak jóval a döntés után jött meg az ezzel kapcsolatos határozat – indokolta Kocsis Zoltán tulajdonos-ügyvezető, hogy eddig miért nem láttak még hozzá a munkához a létesítményben. – Kéthetes csúszás történt a TAO-os kiírás miatt is, így a tervezett október 16-i átadást nem tudjuk tartani. A világítás kiépítéséhez elengedhetetlenül szükséges szakhatósági engedélyekkel már rendelkezünk, így ezen nem múlhat semmi. Tekintve, hogy ez előre nem látott halasztások lassítják a folyamatot, csak azt tudom ígérni, hogy legkorábban a jövő hónap végén gyulladhat fel a fényt a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. Addig kérjük a csapat, a szurkolók és minden szimpatizáns türelmét, azon dolgozunk, hogy legyen végre világítás és az Egri FC végre valóban a megszokott környezetben játszhassa a hazai pályára kisorsolt mérkőzéseit.
forrás:egrifc.hu