Döntetlen
Írta: 666 - Dátum: 2012.10.26 20:55

Egri FC-Lombard Pápa 

1:1

Részletek a hajtás után


Teljes hír

Alsóházi rangadót vívtunk „hazai környezetben” a Pápával, ahol égető szüksége volt mindkét csapatnak a 3 pontra. A vendégek a kiesőzónától akartak elszakadni, mi pedig igyekeztünk onnan kikerülni.

Az első gólhelyzetet mi dolgoztuk ki, igaz éppen a saját kapunk előtt, az 4. percben Preklet hazaadása a vártnál erősebb volt és ez igencsak meglepte Brljakot. Szerencsére a végén kapusunk kezébe került a labda.

A következő 25 percben a sok pontatlan passznak köszönhetően a mezőnyjáték dominált.  A pápai házi gólkirály-jelölt Maric próbálkozott kétszer távolról, de komolyabb veszélyt nem jelentett egyik sem.

Aztán elérkeztünk a 29. perchez, Farkas Ádám kapott jó labdát, majd remek ütemben tolta meg a labdát betört a vendégek 16-oson belülre és gyönyörűen helyezte Szűcs Lajos mellett a hosszúba a labdát.

Ezzel lett az állás 1:0, de nem tartott sokáig a mámoros hangulat, hiszen egy újabb leginkább burleszkbe illő védelmi bakit követően a Pápa kiegyenlített. Nagy Sándor beadásába ért bele rosszul Knakal, a védhető labdát pedig Brljak nem tudta kiöklözni. Ez nem a védelmünk napja…

A második játékrész 65. percében Kovács Gábor egy jó csel után lőtt sajnos kapu fölé, míg a vendégek a 67. percben egy a 16-os sarkáról emelt labdát próbáltak kapunkba helyezni, ez a próbálkozás is célt tévesztett.

A 79. percben a csereként beálló Vujovic fejelt jól, de középre tartott így Szűcs kapu fölé tudta tolni.

Nem domináltunk, de mindenesetre a pontrúgások révén több helyzetünk is akadt. Miénk lehetett volna az utolsó szó, de a 89.percben középre lőtt labdát a pápai hálóőr bravúrral hárította.

A vége döntetlen lett, nem sikerült megszereznünk pedig kellett volna a 3 pont, nem csak a tabella, hanem a lélektan miatt is. Azonban az a bizonyos plusz nem volt meg egyik csapatban sem, így talán igazságos döntetlen született.  Másrészt nézzük pozitívan a meccset, hiszen ismét szereztünk 1 pontot.

Szép volt fiúk!