Tanque is a Siófok elleni keretben!
Írta: 666 - Dátum: 2012.12.01 13:32

Az év utolsó bajnoki mérkőzésén minden eddigitől nagyobb a tét az Egri FC-nek.

Részletek a hajtás után!


Teljes hír

Az év utolsó bajnoki mérkőzésén minden eddigitől nagyobb a tét az Egri FC-nek.

 

– A két együttes tabellán elfoglalt helyezését figyelembe véve valóban ezt a mérkőzést sorolhatjuk a számunkra leginkább nyerhető kategóriába – közölte Simon Antal, az Egri FC vezetőedzője. – Ahhoz, hogy lőtávolban maradjunk, s ragadni tudjuk az előttünk lévők együttesekre, ezt az összecsapást hoznunk kell. Az úgy gondolom, borítékolható, hogy a találkozó kapcsán a vendéglátók is hasonlóan gondolkodnak.

A tizenhat fordulót követően tizenegy pontos egriek mögött hat egység a sereghajtó Balaton-partiak hátránya. A Siófok a 14. fordulóban aratta idei első győzelmét, míg az EFC utoljára október végén a Pápa ellen gyarapította – eggyel – pontjai számát.

– A bajnoki hajrához érve érezhetővé vált, hogy a rengeteg utazás felőrölte a játékosokat – folytatta szavait a tréner. – Ezért is választottuk azt az utat, hogy az utolsó mérkőzéseken megpróbálunk friss erőket mozgósítani, olyanokat, akikben nem hagyott akkora nyomot a folyamatos idegenbeli fellépés. A legfontosabbnak azt tartom, hogy elsősorban mentálisan kerüljünk jó állapotba.

Az elmúlt mérkőzéseken jó néhány szerencsétlen mozdulat közrejátszott a megyeszékhelyiek vesszőfutásában. Az elkerülhető védelmi megingások és a rosszul irányzott mentési kísérletek gólokban jelentkeztek az aktuális ellenfelek számára.

– A szerencsétlen találatok hátterében egyértelműen mentális gondok húzódnak. Nyilván senkiről sem feltételezzük, hogy szándékosan ártanak a csapatnak, a klubnak. Nagyon bízom benne, hogy ezek a hibák Siófokon elkerülnek bennünket. Minden gól nagyon komolyan felértékelődhet, de bízom benne, ha hátrányba kerülünk, akkor sem esünk kétségbe, mert többször is bizonyítottuk, hogy van tartásunk. Ettől függetlenül vallom, ebbe a mérkőzésben bármi benne lehet – zárta szavait a szakember.

FGSZ Siófok (16.)–Egri FC (15.)

Siófok, szombat, 16.00. Tv.: Sport 2. Online: egrifc.hu. V.: Iványi Zoltán (Szpisják Zs., Medovarszki J.).

Eger: 1 Brljak – 14 Preklet, 3 Knakal, 4 Kovács G., 2 Piller J. – 20 Kabele, 6 Stanislaw, 22 Dobrics, 10 Farkas Á. – 8 Németh N., 99 G. Vujovics. Kispad: 26 Sztankó (kapus), 18 Katona A., 11 Balogh Zs., 17 Horváth Z., 27 Koós G., 7 Albert, 77 Tanque. Sérült: Pisanjuk (idegbecsípődés), Hrisztov (bokazúzódás). Eltiltott: Cs. Pavicsevics (5 sárga lap).

forrás:egrifc.hu