![]() |
2010 óta tart a Wigner Jenő Szakközépiskola csapatának elképesztő győzelmi sorozata, ahol évről-évre többnyire az Egri FC utánpótlás játékosai alkotják a keretet. A további információért kattints a részletekre. |
Minden év novemberében Egerben megrendezésre kerül a Városi Futsal Diákolimpia. A csapatok három csoportban, azaz három helyszínen küzdenek a városi döntőbe való jutásért, ahonnan az első 2 csapat kerül a megyei döntőbe. A tavalyi idény ismétlődött. A Zvara Dáviddal felálló Szilágyi Erzsébet Gimnázium és a Wigner Jenő Szakközépiskola csapata jutott tovább a megyei döntőbe, ahol a mátrafüredi és hatvani csapattal játszottak körmérkőzéseket. A négyes torna győztese zsinórban harmadszor a Wigner csapata lett és ezzel bejutottak az országos döntőbe, amit januárban rendeznek Vácon.
A csapatot Jakab Sándor, az Egri FC U13 edzője illetve a Wigner Jenő szakpedagógusa készíti fel.
A megyei döntő eredményei:
Wigner – Hatvan 3:0
Mátrafüred – Wigner 0:3
Wigner – Szilágyi 5:3
A keret tagjai: Szabó Roland, Pelyhe Csaba, Szécsi Attila, Szepesi Bence, Bakos Dániel, Szabó Martin (Egri FC), Szabó Dávid (Füzesabony SC), Hímer Gergő (Mezőkövesd – Zsóry), Májer Dávid (kispályás kapus)
Felkészítő tanár: Jakab Sándor
![]() |
Forrás: Sz. A.