Hogyan állunk Isten színe előtt -III. rész: A középpálya
Írta: 666 - Dátum: 2013.01.06 08:05

Végre itt a hétvége. Nagyjából jó az idő, az ember nem is kívánhatna jobbat egy jó kis meccsnél, ami meg sajnos nincs. Mivel az uborkaszezon sem kezdődött még, nincs most sok aktuális téma, ezért folytatnám is a nemrég elkezdett sorozatom, ahol a csapatrészeket nézzük át, értékelünk és jövőbe tekintünk.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

Ma a középpályát vizsgálom meg játékosonként.

A középpályára jelenleg tíz emberünk van, nézzük végig őket.

Albert Ádám: nyáron hoztuk a 22 éves játékost. Szélső, de jól érzi magát akár a csatár mögött is.  Nem volt rossz, de sosem nyújtott igazán meggyőző teljesítményt. (talán a Siófok ellen, ahol gólt is szerzett.) Véleményem szerint bőven van benne fantázia, tavasszal többször a kezdőcsapatba kerülhet, és itt az idő a bizonyításra. Már csak azért is, mert állítólag a mester külön kérésére hozták ide. Én szívesen látnám a csapatban. Egy szó, mint száz: Hajrá Ádám!

Csedomir Pavicsevics: a posztja védekező középpályás a 34 éves szerb játékosnak, aki elég sok időt húzott le a Vasasban ideigazolása előtt. Megbízható, hihetetlen munkabírású, csupaszív játékos, aki alázatos, ugyanakkor kemény is. (a szerb futballisták igazi jellemzőit magán viseli) Elég jól szűr a középpályán, és lövőtechnikája se utolsó. (emlékezzünk a Cegléd elleni góljára) Látszik is, mert 15 meccset lejátszott. Szóval kell ő nekünk, mint egy falat kenyér!

Farkas Ádám: nagy kedvencem. A másodosztályban szerettem meg nagyon, mert kiváló rugótechnikával rendelkezik, és nagyon sok szabadot be is ver. 25 éves, tehát most várhatjuk tőle élete teljesítményét. 14 meccset játszott ősszel, és a végére nagyon belelendült. A Pápa és az Újpest ellen a meccs embere volt nálunk. Alacsony testalkata miatt nagyon jó cseleket csinál gyors súlypont áthelyezéseivel.

Jiri Kabele: Dunaszerdahelyről hoztuk nyáron a 25 éves cseh játékost. 9 meccset játszott le ősszel, de nem nyújtott túl meggyőző teljesítményt. Tavasszal várható nála a kiugrás. Posztja irányító, "spielmacher", akire nagy felelősség hárul, majd a játékunk kreatívvá tételéhez. Reméljük, tavasszal jó teljesítménnyel rukkol ki.

Kasza Dániel: fiatal játékos, aki még keveset játszott a nagycsapatban, akkor is csak Ligakupa meccsen. Ez nem is nagy csoda, hiszen még csak 18 éves. Viszont a második csapatban egyáltalán nem volt rossz. Ezért is mondom, hogy szívesen látnám majd a jövő Egri FC-jében. Nekünk szurkolóknak mindig kedves, ha saját nevelésű, egri kötődésű fiatalok játszanak a csapatban. (mert valljuk be, ilyenből kevés van) Viszont most tavasszal nem biztos, hogy sokat fog játszani, mert a kiesés elleni harcot általában nem fiatal harcosok vívják meg.

Michael Stanislaw: az osztrák játékos nyáron jött, aki az elején gyengén játszott, és sokan szidták is, hogy nem idevaló, viszont a végére belelendült. Szinte kihagyhatatlan lett a csapatból. Jól szűr, nincs vele baj. Ő egy igazi szürke eminenciás, akit sohase látunk, de kihagyhatatlan.

Németh Norbert: a csapat legjobbja. Mást nem is kell róla mondani. Nyolc gólt rúgott az ősszel, és a hátán vitte a csapatot. Többet nem is mondok, hiszen készülőben van róla egy külön bejegyzés. Egerben 31 évesen igazi másodvirágzását éli. Tavasszal is nagy felelősség hárul majd rá. Csak így tovább, Norbi!

Romhányi Tamás: ő az, akit egy sajnálatos sérülés miatt nem láthattunk az ősszel. Azt majd meglátjuk, mire képes a legjobbak között, minden estre szurkolunk Neki. 28 éves, tehát van benne még bőven fantázia. Szerencsére a felkészülést a csapattal kezdi, tehát, már nagyjából jól van. Kívánunk neki sok szerencsét, hogy lelkiekben is felépüljön abból, hogy nem játszhatott. Hajrá Romesz!

Zvara Dávid: 18 éves támadó középpályás, aki ősszel a második csapatban játszott. Ő is saját nevelésű játékos. Nem tudni, hogy számítanak-e rá majd tavasszal az első keretnél.

Szasa Dobric: a 30 éves szerb játékos 16 meccset játszott ősszel, kihagyhatatlan tehát a csapatból, és általában jó teljesítményt is nyújt. Tavasszal szükség lesz rutinjára.

 

Összegzés: játékost elküldeni nem nagyon fogunk, maximum jönnek majd, de nem várható túl nagy mozgás a középpályán. Inkább a csatárok közt lehet majd mozgolódás.

 

Németh Péter