– Újabb általunk szabott határidő járt le kedden, és nem történt semmi változás a stadionvilágítás kapcsán, de emiatt nem tarthatjuk bizonytalan helyzetben sem a labdarúgókat, sem a szakmai stáb tagjait, sem a szurkolókat – közölte Vancsa Miklós klubigazgató. – Jámbor János főtámogató úgy döntött, hogy úgynevezett takarékossági programmal a csapat végig viszi a szezont, amennyiben ezt a tulajdonos és az önkormányzat igényli. Ebből következik, hogy a Kft. működése a részünkről a nyárig biztosított. Persze akár az is előfordulhat, hogy nem velünk képzelik el a jövőt, ebben az esetben nem tudjuk mi jelenthet folytatást. Hogy utána Jámbor úr szerepet vállal-e az egri klub szponzorálásából, az az elkövetkező 4–5 hónaptól függ, valamint attól, hogy a város tud-e olyan körülményeket teremteni, amiért érdemes lehet az Egri FC mögé állni. Emberségből és tisztességből, továbbá azért maradunk még tavasszal, hogy az Egri Futball Club Kft. ne kerüljön kilátástalan helyzetbe, és ne essen meg az a példátlan eset és csúfság, hogy nem tudja a csapat befejezni a bajnokságot. (egrifc.hu)