Visszatért oda egy játékos, ahol kezdte, visszatért azokhoz, akikkel kezdte. Járt Debrecenben, Diósgyőrben, de most hazatért és jelenleg Egerben véd a tehetséges kapus, Nótás Attila.
Részletek hajtás után!
- Ugye most Egerben védesz. Télen igazoltál ide és 7 év után tértél vissza. Milyen érzés?
- Igen itt védek. Nagyon jó érzés újra itthon lenni. A csapat nagy részével kezdtem el a pályafutásom és most újra velük lehetek ez jó, hiszen csapatként és emberként is ismerjük egymást.
- Tudom elég hosszú de mutasd be pályafutásodat. Mi történt veled a hét év alatt?
- Általános iskola 8. osztályába jártam amikor egy tornáról hazafele menet kaptunk egy telefont a DVSC U-14-es csapatának edzőjétől Németi Jánostól, akinek nagyon sok mindent köszönhetek, ő mondta hogy kapusproblémákkal küzd és szeretne megnézni a keddi edzésen. Lementünk kedden és csütörtökön és mondta, hogy nagyon örülne neki ha maradnék persze mi ennek nem tudtunk ellenállni így kerültem Debrecenbe. Nagyon szép időket töltöttem Debrecenben, ahol diákolimpiát több bajnokságot és tornát nyertünk. Szerencsére volt lehetőségem 16 és fél évesen megmutatni már akkor magam az NBIII-as Létavértesben. Később az U-19-es debreceni pályafutásom végén nagy döntést kellett hoznom hiszen itt kellett eldönteni hogy hova tovább, melyik egyetemre. Én Miskolcot választottam ahonnan már régebb óta megkerestek de csak akkor lett aktuális az igazolásom. Szerencsére nagyon sok jó emberrel ismerkedtem meg akiknek a támogatása sokat segített. A DVTK-nál időközben felkerültem az első csapathoz hiszen Rakaczki Bence sajnálatos módon leukémiás lett. Innen is mihamarabb felépülést kívánunk neki. Ez közben folyamatosan hétvégente dupláztam vagyis szombaton U-19 vasárnap pedig az NBIII-as csapatban kellett megmutatnom magam. Ez nagyon jól sikerült hiszen az U-19-es bajnokságot megnyertük és az osztályozón se találtunk legyőzőre, így 11 év után felkerült az csapat az első osztályba. Az NB3 as csapattal pedig 1 ponttal lemaradva a másodikhoz képest rosszabb gólaránnyal negyedikek lettünk ami szinte az ifjúsági csapatból álló játékosoknak hatalmas siker volt.
- Debrecen és a Diósgyőr után jött a Felsőtárkány. Miért igazoltál vissza Hevesbe?
- Ezek után sajnos muszáj voltam váltani a DVTK-ból hiszen 19 évesen már el akartam tartani magam és szerencsére adódott egy nagyon jó lehetőség ami mellett az egyetemet is csinálhattam. Az edző miskolci révén hozott edzésre és edzés végén a kollégiumig vitt, ami nagy segítség volt nekem. Sajnos nem igazán tudtam megmutatni magam mert a rutinosabb kapustársam kapta meg a bizalmat de így is a Magyar kupa meccsein én állhattam a kapuba aminek nagyon örültem hiszen büntetőpárbajban kiejtettük az NBII-es Szigetszentmiklóst és egy gólos vereséget szenvedtünk az NBI-es Siófoktól.
- Most újra Eger. Miért jöttél el Tárkányból?
- A félév végén viszont úgy éreztem muszáj váltanom a több játéklehetőség miatt. Mivel már elkezdtem az egyetemet így azt nem akartam otthagyni így megpróbáltunk a a környéken elhelyezkedni s ekkor hívott fel engem az Egri FC, hogy akkor miért ne jönnék haza védeni. Ez így is történt aminek nagyon örülök. Így kerültem haza, ahol az NB3 as csapatban kell megmutatnom, hogy számíthatnak rám magasabb osztályokban is.
- Még nagyon fiatalon keltél útra. Nem bántad meg? Mennyit tanultál az eltelt időszakban?
Így van mindössze 16 éves voltam ami nagy kihívás volt nekem és családomnak de szerencsére jó edzőim voltak akik segítettek nekem mindenben. Egyáltalán nem bántam meg, igaz éreztette velem egy-két edző hogy vidéki vagyok de végül is jó döntést hoztunk akkor, hiszen mindig addig dolgoztam, hogy az én nevemmel kezdődjön az összeállítás.
- Mi a célod Egerben? Gondolom többen feltették már a kérdést. Első csapat?
- A célom az hogy minél jobb eredményeket érjek el az NBIII-as csapattal és később megmutatni magam az első csapatnál is de ehhez sokat kell még fejlődnöm.
- Az első forduló nem sikerült jól a második csapatnál. Mi történt a Tárkány ellen?
Az első fordulóban sajnos nem tudtunk meglepetést okozni, hiszen a Felsőtárkány nagyon jó és rutinos játékosokból áll amivel sajnos nem tudtunk mit kezdeni. Sokat hibáztunk amit az ellenfél ki is használt de úgy érzem ezeket a hibákat ki tudjuk javítani csak végig oda kell koncentrálni az elkövetkező meccseken.
- Hogy érzed a csapat túl tette magát? Mit vársz a szezon hátralevő részétől?
Mindenkinek el kell felejteni a hétvégét és csak előre tekinteni hiszen ez már elmúlt leszűrtük belőle a hibákat és remélem, hogy a következő meccseken jó teljesítménnyel és győzelemmel hagyjuk el a pályát.
Forrás: hevesfoci.hu