![]() |
A hétvégi egri vereség ellenére is örülhettünk valaminek a szombati napon, hiszen egy újabb tehetség mutatkozott be a nagyközönségnek. Kattints a részletekre! |
Mint tudjuk, az utóbbi hetek problémái ellenére is kiállt hétvégén az Egri FC a Pécs elleni bajnoki találkozóra, aminek leginkább egy tehetséges fiatal játékos, Kasza Dániel örülhetett. Portálunk természetesen megkérdezte, hogyan érezte magát élete első NB I-es mérkőzésén.
- Kezdőként kaptam lehetőséget életem első NB I-es meccsén, azonban kikaptunk a Pécs csapatától, így az egyik szemem sír a másik pedig nevet. De nem lehetek elégedetlen, hiszen életem egyik álma teljesült azzal, hogy bemutatkozhattam a magyar élvonalban. Nem éreztem lámpalázat vagy bármi ilyesmit. Az ilyenkor normális izgalom vagy stressz bennem volt, de próbáltam úgy felfogni mintha egy edzés volna - mondta portálunknak Kasza.
A játékosra védőként számított Mészáros Ferenc, aki jó tanácsokkal is ellátta a meccs előtt.
- A Mesterrel átvettük a tolódással, emberfogással, pontrúgással kapcsolatos dolgokat, mert a védelem jobb oldalában kaptam szerepet. Úgy éreztem, az első 20 percben nem találtak rajtunk fogást és köszönhetően a gyors kontravezetésnek vezetéshez tudtunk jutni, de a Pécs akarata érvényesült és megfordította a meccset. A végén már csak szépíteni tudott a csapat. A mérkőzést követően többen is gratuláltak és nagy öröm volt számomra, hogy a fiúk és a stáb gratulációját fogadhattam.
Kasza Dánielt a jövőjéről is kérdeztük, hiszen nem sok játékosnak adathat meg, hogy bemutatkozhasson a legjobbak között.
- Én szívem szerint feltenném az életemet a futballra és jelenleg is az első a foci és komolyabb osztályban szeretnék focizni, de a napokban érettségizek, ami nagy befolyással lesz a jövőmre nézve. Több lábon kell állni, de ha egy mód van rá, akkor profi labdarúgást választanám.
Forrás: hevesfoci.hu