Utánpótlás - U12
Írta: 666 - Dátum: 2013.06.29 01:16
 

Edzői szemmel Gyetván Krisztiánnal és csapat kapitányával, Tóth Kristóffal.

Kattints a részletekre.


Teljes hír

"A 2001-es korosztálynak nagy változást hozott a 2012-2013-as bajnoki év, hiszen a Regionális Bajnokságot kinőve az ősszel beléptek az országos „vérkeringésbe”, mivel az NB II U13-as bajnokság Északi csoportjának résztvevői lettek. A csapat az őszi bajnokságot Nagy Péter vezetésével játszotta végig. A csapatot a téli felkészülés kezdetén vettem át Peti távozása után. A gyerekek és én is nagy elszántsággal vetettük bele magukat a felkészülés minden szépségébe, a heti négy edzés egyhangúságát márciusban megtörte a bajokság tavaszi kezdete. Az első fordulóban látszott a csapat játékán, hogy a teljes téli felkészülést a 20X40 m-es kézilabdapályán tartottuk a pályahiány miatt, így a várt siker elmaradt, hiszen csak 3-3-as döntetlent játszottunk a Sajóvölgye 'B' csapatával. A tavasszal még egyszer játszottunk ellenük és tetszetős játékkal 5-0-ás győzelmet értünk el velük szemben. A tavasszal élért eredményeink közül első helyre kívánkozik a későbbi bajnokcsapat (DVTK) otthonában elért 2-1-es győzelem. Sikerként könyveltem el a Nyírsuli legyőzését (5-3), valamint a Sajóvölgye 'A' csapata ellen elért két döntetlent, bár hozzáteszem, hogy mindkét mérkőzésen az utolsó pillanatokban csúszott ki a kezünkből a győzelem. A bajnokságban még kétszer sikeresen megmérkőztünk az Ózddal (4-1 és 8-2). Voltak gyengébben sikerült mérkőzések is, mint például a Tiszaújváros elleni (2-3), vagy a Mezőkövesd ellen hazai pályán elért (3-8). Megmérkőztünk még a Kazincbarcika együttesével és a jó erőkből álló ellenféllel szemben 2-2-es döntetlent játszottunk, valamint a Borsod Volán gárdájával, akikkel szintén kétszer játszottunk a mérlegünk egy győzelem (2-1) és a bajnokságzáró-fordulójában egy vereség (3-0).

Nagy öröm volt számomra ez a tavasz, hiszen egy sikerre éhes társaságot kaptam, a gyerekek minden életkori csibészségével együtt. A gyerekek jó közösségé alakultak, aminek fontos szerepe van a további sikerek elérésében. A jövő ennek a korosztálynak képlékeny, hiszen az utánpótlás bajnokságok átszervezésével ez a korosztály újra a Bozsik-programban és a Regionális bajnokságban szerepel majd, de én azt hiszem, hogy megérte a gyerekek szempontjából ez a „kalandozás” minden örömével és bánatával.

A bajnokságot így a hatodik helyen fejezték be 12 győzelemmel, 5 döntetlennel és 10 vereséggel, ami 41 megszerzett pontot jelent.

A bajnokság végeztével azonban a korosztálynak volt még egy fellépése a Rexroth Kupán, amit a saját korosztályukban vívtak meg sikerrel. A Tápiószentmárton elleni döntőben Tóth Kristóf góljával megnyerték a küzdelmeket, maguk mögé utasítva többek között a Budapest Válogatottat, a Csepelt, Orosházát.

 

A szezon értékelése Tóth Kristóf csapatkapitány szemszögéből: 

"Sok változás történt csapatunknál, amíg mostani egységét elérte. Voltak, akik elmentek tőlünk NB I-es bajnokságba játszani, és jöttek hozzánk más csapattól is. Tavasszal edzőváltás is volt, aminek mi örültünk. Krisztián másabb edzéseket tartott nekünk, szigorú volt, de sokat erősödtünk, és a csapat is egységesebbé vált. Új barátokat szereztünk. A bajnokságban voltak jobb és kevésbé jó meccseink, de sok tapasztalatot szereztünk. A Rexroth Kupa győzelme hatalmas siker volt számunkra, sokat dolgoztunk, küzdöttünk a pályán. Szerintem kihoztunk magunkból sok mindent. A jövő bizonytalan, de én szeretném, ha a csapatunk együtt maradna, Krisztián irányítása alatt."