![]() |
Az U17 II. osztály Északi csoportja nyolc csapatból állt, ezért tekintettel a létszámra négy alkalommal találkozott mindenki egymással - kezdte értékelését érdeklődésünkre Szécsi Attila. Kattints a részletekre! |
Az eddigi bajnokságokhoz képest, amikben szerepeltünk, ez jóval gyengébb mezőnynek minősült. Mutatja ezt a tabella is, ahol végig a KBSC csapatával folytattunk óriási harcot a bajnokság megnyeréséért. A Bükkábrány, Felsőtárkány és Ózd csapatai voltak azok, akik ellen aligha kellett megerőltetni magunkat, könnyedén vettük a mérkőzéseket és akadtak 10, de Felsőtárkány ellen előfordult 20 gólos különbségű győzelem is. A Sajóvölgye, Mezőkövesd és Tiszaújváros csapatai egy évvel fiatalabb társaságból álltak és hatalmas harcot vívtak a harmadik, negyedik és ötödik helyért. Csapatunknak is meggyűlt velük a baja. A bajnoki címért való közdelem a már említett KBSC csapatával történt. Idegenbeli meccsünk 1:1-re és 2:0-ra végződött, míg hazai pályán 0:2-es vereséget szenvedtünk és 4:1-es győzelmet arattunk. Utóbbi eredménynél már eldőlt a bajnokság sorsa. Meg kell hogy említsem a Mezőkövesd elleni 1:1-es mérkőzésünket idegenben, ahol 1:0-ra vezettünk a második félidőben végig, amikor a játékvezető 3 perces hosszabbítást jelzett. Már a 95. percben jártunk, egy kövesdi támadásra remekül jött ki kapusunk és megszerezte a labdát szabályosan. A játékvezető már majdnem hogy lefújta a meccset, amikor az eseménytől legtávolabb álló partjelző a felezővonalnál szabálytalanságot jelzett. Büntető! 1:1! Ezt követően olyan botrány kerekedett, hogy a kapusunk 7 meccses eltiltást kapott viselkedésért, míg a folyosóról kiállították még két játékosunkat. Szülők és edzők is szóváltásba keveredtek. Ez az a mínusz két pont, ami akkor hiányzott, amikor a negyedik körben a Kazincbarcika elszenvedte első vereségét hazai pályán 5:2-re a Tiszaújváros ellen. Ekkor már csak abban reménykedtünk, hogy a Mezőkövesd a harmadik körben elért 2:2-es döntetlen után újra képes lesz egy bravúrra a barcikaiak ellen, de ez sajnos nem következett be. 3:0-ra elveszítették a meccset, ami azt jelentette, hogy egy fordulóval a vége előtt eldőlt a végkimenetel. Úgy gondolom, hogy ez a bajnokság azok számára kedvezett nagyobb részben, akik kevesebb játéklehetőséghez jutottak eddig és nem tudtak bekerülni az U18-as keretbe. A hibáinkat is megemlítve, nagyon kevés meccset tudtunk lehozni kapott gól nélkül és a sok kihagyott ziccer belövése miatt is megnehezítettük saját magunknak a meccseket. Nem árt azt sem figyelembe venni, hogy akik ebben a bajnokságban hétről-hétre pályára léptek, nagy részük ősszel érkezett megyei első osztályokból, illetve olyan játékosok voltak, akik kevesebb lehetőséget kaptak az elmúlt években. Mindenki nagyon jól kijött egymással, remekül felvettük az összhangot a pályán és egy jó idényt zártunk. Természetesen keserű a szánk íze, hiszen tíz ember elmondhatta volna, hogy az U13 az U15 után megnyertük az U17 II. osztályt is, de ez sajnos elmaradt. |
![]() |