Nagy bajban N. Norbert
Írta: 666 - Dátum: 2013.07.16 16:17
 

A Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások miatt folyamatban lévő újabb nyomozás keretében a mai napon őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki N. Norbertet, az Egri FC volt, a Mezőkövesd jelenlegi futballistáját.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

A megalapozott gyanú lényege szerint N. Norbert 2013. április 26. és 2013. május 25. között az Egri FC által lejátszott öt NB I-es bajnoki mérkőzés, míg B. Csaba (KTE) 2013. március 23. és 2013. május 25. között az Egri FC által játszott hét NB I-es bajnoki meccs, valamint három – más csapatot érintő – U19-es mérkőzés manipulálásában működött közre.

N. Norbert a gyanúsítás közlése ellen panaszt jelentett be, érdemi vallomást nem tett. B. Csaba a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. A Nemzeti Sport már korábban megírta, hogy Mészáros Ferenc, az Eger vezetőedzője a Pápa elleni meccs után számon kérte N. Norbertet, és értesítette a klubvezetőséget is a meccs befolyásolásának gyanújáról.

Az újabb két fővel összesen 13 személyre emelkedett az ügy gyanúsítottjainak száma. A manipulációval érintett futballmérkőzések száma jelenleg 14. A gyanúsítottak közül három személy előzetes letartóztatásban van.

forrás: nemzetisport.hu